Blogszülinap :D

Pontosan egy éve kezdtem el ezt a blogot. Gyorsan elrohant. :) Írtam mindenfélét, napló bejegyzéseket, verseket, meséket, sirámokat, nevetéseket. És voltak akik elolvasták. :) Ezért igazán hálás vagyok. Hogy nem csak magamnak írok. Bár lehet akkor is tovább csinálnám, mert muszáj. Kell.
Igazából nem is tudom mit várok ettől az újabb egy évtől. Mégtöbb élményt, nevetést, kevesebb bajt, sok verset és mesét. Nah, meg ihletet, mert érzésem szerint sose leszek kész a beígért mesekönyvvel :D.
Azoknak akik olvasnak, és olvasni fognak, köszönöm. És csak remélni tudom, hogy cserébe tudok is adni nekik valamit. :).

Újra és újra fejjel a falnak

Nah, hangulatomat ez a kép teljes mértékig kifejezi. Mindamellett szerintem gyönyörű is.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én a valentin napot annyira nem preferálom. Miért csak egy nap legyek kedves, figyelmes a másikkal? Rádaásul mi az istent találjak ki ajándéknak? De ettől eltekintve azért elment a tegnapi nap. Egyetlen aprócska problémám volt. Rohadtul fájdalmasnak találom, amikor a reményt, az álmokat és a vágyakat kell a realitással szembesítenem. Mindig megfogadom, hogy nem fogok többet remélni semmit, mert ugysem érdemes, aztán mégis. És utána elmélkedhetek a valóságon, a hidegben, miközben egyedül gyaloglok a sötétben hazafelé. Egy élmény. :D. Megadta az alaphangját a mai napnak, pedig már a tegnapi sem volt kutya...ezekután nem akarom tudni milyen lesz a mai.
És azt hiszem nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy nem értem a pasikat, de lassan elfáradok magában a próbálkozásban is hogy megértsem őket...

Helyzet jelentés

Nos, egy csöppet elhavazódtam :D. Minden értelemben. Imádom kicsiny országom, ahol minden hópelyhet úgy fogadnak, mintha még sose láttak volna ilyet, és semmit nem tudnak vele kezdeni. Hát kérem, aki mediterrán területen él ugyebár...Ennek örömére kiélvezhettem a tömegközlekedés kínszenvedését. Először is, a vonatok kétóránként mentek vasárnap, ergo annyian vártunk a vonatra, mint az oroszok. Ez a sok ember felzsúfolodótt a vonatra, ami persze csak az illem kedvéért 15 percet késett, majd elindultunk célunk felé. Ülőhely nem volt, én személyszerint már annak is örültem, hogy egyáltalán a vonatra felfértünk. Csupán végtagjaink akartak lefagyni az út végére, és egy csöppet oxigén hiányos lettem, de ilyen apróságokon nem akad fent az ember lánya. Villamos csodával határos módon járt, így arra is fezsúfolódtunk, és már robogtunk is a városközpont felé. Onnan busz, és már a koliban is voltam, enyhén átfagyva, ám roppant elégedetten. Ennél jobban csak az olvadást élveztem, a radiátoron üldögélve.
Na de. A hóhelyzet végett új sprotág van feljövőben, mégpedig a busztolás. Lassan napi rendszerességgel végzik az utazók. Kezdem érteni, miért is jobb tömegközlekedni, végülis minden nap egy busz tolás, tuti egészségesebbé tesz. Nekem még nem volt benne részem, bár 3x is attól tartottunk, de profi sofőrünk minden helyzetet megoldott :D.
Egyszóval remek. Tél, én így szeretlek!

Az első hét az egyetemen még elég nyugis, úgyhogy most még belefér a szociális élet, olvasás, vagy az én esetemben a sorozatnézés. Nem sok sorozatot néztem életemben, ám most kezdek rákapni. Mindezt a nyelvvizsgára kenem, végülis arra készülök, miközben angol nyelvű filmet nézek. Amire rákaptam az a The Big Bang Theory címet viseli. Fáj. :D De a jó módon. Komolyan, megnézek néhány részt, és már jobb a napom. Nem is tudom kit imádok jobban a szereplők közül. :D Mindnek meg van a maga zakkantsága, és hibája, na meg a bája, amiért mégis szeretm.

Nah, most hirtelen ennyi. Ha unalmas és hosszú óráim lesznek, akkor hamarosan újabb versekkel jövök, mert ugye olyankor ráérek :D. Ha nem, akkor egyszercsak lesz új bejegyzés. Ha nem temet maga alá egy tonna hó...