Amikor még kicsi vagy, mindenki roppant lelkesen kérdezgeti tőled, mi is akarsz lenni. Ez igen széles skálán mozog még 3-7 éves kor között, a lányok a hercegnőtől kezdve a doktor néniig, míg a fiúk a mozdonyvezetőtől az asztronautáig mindent felsorolnak, és hisznek is abban, hogy megvalósítják ezeket. A felnőttek pedig csak mosolyogva hallgatják a válaszokat.
Aztán lassan elkezd szűkölni a dolog, ahogy egyre idősebbek leszünk úgy próbálunk meg egyre inkább a realitás talaján maradni. Ezaz az időszak, amikor talajt is veszíthetünk, mert hirtelen nem is vagyunk benne biztosak, mit is akarunk csinálni.
Iskolák sora vonul el a szemeink előtt, mi pedig megpróbáljuk magunkat mindenféle sablonokba beerőltetni, megfelelni másoknak, magunknak. Én ebben a korban hallottam azt először, hogy kövessem az álmaimat, és csináljam azt, amit szeretnék. Oké, nincs is ennél egyszerűbb nem igaz? Hát...nem. Az ember minden, mert minden lehet. Ha szerencséd van, akkor a szülők nem akarják rád erőltetni, mit is válasz, hagyják, hogy saját utadon a saját erődből menj, bukj el. Ha nem vagy ilyen szerencsés...akkor csak reménykedhetsz, hogy tényleg szerencséd lesz és szeretni fogod, amit ők elképzeltek neked. Vagy legalábbis kevéssé fogod utálni.
Ha sikerült nagyjából belőnöd azt, mit is szeretnél, kiválasztottátok hozzá a megfelelő középiskolát (bár én még ekkor is változtattam azon, mi is leszek, ha nagy leszek), akkor a következő nagy, és tényleg komoly lépés, az egyetem, főiskola, netalántán szakképzés. Elvileg ez tényleg a te időd, azt kezded el tanulni, amit szeretsz, akarsz. Aham. Hát, kiscsibéim, a dolog azért nem ennyire szép és egyszerű, mert sokszor bizony az, amit elképzeltünk, és az, amit kapunk köszönőviszonyban sincs egymással. De ezzel is meglehet küzdeni, ha hiszed, a végén tényleg azt fogod kapni, amit szeretnél, mert hát mégiscsak jobb olyanért szenvedni, amit akarsz, mint olyanért, amit csak muszáj. És itt jön a bibi. Tanulsz x éve, csinálod, küzdesz. És egyszercsak azt veszed észre, ismét mindenki azt kérdezgeti tőled: Mi leszel, ha nagy leszel? És ami még fontosabb: Hol fogsz ezzel elhelyezkedni?
Ha jobb pillanatokban találnak meg ezzel, akkor ráfogom, értem aggódnak. Rosszabb pillanataimban csak behisztizek tőle. Egészen eddig mindenki azt mondta, csináljam/tanuljam azt, amit szeretnék. Azt teszem, és rég tudtam, hogy evvel minden leszek, csak gazdag nem. De könyörgöm, ne most, ennyi idősen kezdjenek el engem meggyőzni, hogy márpedig azonnal váltsak, és csináljak valamit, ami ugyan marhára nem érdekel, ellenben hű de nagyon jövedelmező. Remek. Kifejezetten szeretnék 30-40-50 évig egy olyan munkát végezni, reggeltől estig, amit utálok, ellenben a kacsalábon forgó palotát is finanszírozni tudom belőle. Mellesleg szerintem ilyen állás nincs, de ha mégis, egye-fene a kedvéért esetleg elgondolkozom a profil váltáson.
Addig meg, megkérek mindenkit: Hagyják, hagy csináljam azt, amit elkezdtem. Ezt szeretném, összességében nem is vagyok benne rossz. Milliomos nem leszek, de szerintem már késő lenne kapkodni, és valami mást keresni.
Láttam olyan embereket, akik azt választották, amit az eszük javasolt, meg a gazdaság. És azt is láttam, hogy nem szerették, és majdnem rámentek. Akkor én inkább leszek kissé szegényebb, de boldog, aki követte az álmait. Még ha azok másoknak furcsának, bolondosnak tűnhetnek is. Lehet, hogy azok. De az enyémek.
És te vajon az álmaidat követed?
