2014

Ismét eljött, bizony már vártuk,

hogy az évet végleg lezárjuk.

Végig vesszük, mit is kaptunk,

vagy éppen azt, hogy mi mit adtunk.

A múlt után majd a jövő felé rebben szemünk,

mely az új kezdetet, s a reményt hozza nekünk.

Óévtől mosolyogva búcsúzom el,

míg az Újévet félve köszöntöm fel.

Ha visszanéztek, ó mondd, ti mit láttok?

Én egy szerető, bár kissé bohókás családot,

egy évet, mely tele volt élménnyel,

lassan teljesülő reménnyel.

Egy társsal, ki bírta a hisztieim sorát,

kitől szívem megdobbant, ha láttam mosolyát.

Barátoknak színes hadát, kik teljesebbé tettek,

embereket, kik így vagy úgy de engem szerettek.

Az Újév felé bizakodva nézek,

s egyúttal kívánok nektek is Boldog Új évet!

Karácsony

 

Habár nem hull a hó, s mínusz fok sem röpköd,

remélem a napjaid most azokkal töltöd,

kik szívednek fontosak, s hiányuk fájna,

a világod nélkülük kevesebbé válna.

Nézz körbe, s lásd meg, hogy milyen gazdag is vagy,

hogy a lényeg nem az lenne, mily nagy ajándékot adj.

Add az időd, mit máskor talán sajnálnál,

add a szeretet, mit olykor inkább titkolnál.

Örülj annak, hogy ma, most ők vesznek körbe,

az ünnep végül így lesz érzéssel megtöltve.

Szeresd őket, míg lehet, mert a jövőt nem látod,

minden perc, mit velük tölthetsz a barátod.

Kellemes Ünnepeket Kívánok Nektek,

melyben remélem ti is Boldogok lesztek!

 

Téli pihenés

A fent látható képnek megfelelően tervezem a napjaimat tölteni...egy tökéletes univerzumban ezt meg is tehetném. A jelenlegiben sajna be kell érnem pár nappal, illetve némi tanulást is be kell iktatnom, hogy a vizsgaidőszak második fordulóját is végig tudjam csinálni bukdácsolás nélkül. Gondolom mindenki nagyon készülődik a karácsonyra, esetleg most készül tőle idegösszeroppanást kapni. :D. Én alapvetően szeretem, mert mégiscsak egy olyan időszak, amikor az ember azokkal van együtt akiket szeret (jó esetben). Finom kaják, sütik (igaz a végén túladagolásban fogunk szenvedni, de hol van az még), sokáig alvás. Filmek :D.
Az ajándék készítés is kalandos az idén, nem túl sokszor néznek bombagyárosnak az ember lányát, de mindent meg lehet oldani :D. Úgyhogy elvileg senki nem marad ajándék nélkül.
Az utolsó hetet is túléltük az iskolában, na meg az első adag vizsgát. Mondjuk még egy rakat ijesztő és félelmetes tárgyam vár rám, de elvileg van 2 hetem felkészülni rájuk. (Igen, amiből egy hetet már beosztottam, és nem sok tanulás van betervezve, szóval osztódni kell, vagy megtanulok alvás nélkül létezni :D).
Nem tudom feltűnt-e de ilyenkor ünnepek környékén nem csak a jobbnál jobb könyvek tűnnek fel, de jobbnál jobb filmek is. Én egyelőre kettőt néztem ki, amit feltétlenül moziban akarok látni: Jégvarázst (ezt holnap meg is nézem, remélem jó lesz), és a Hobbit második részét. Ajánlom, hogy a sárkány jobban nézzen ki a vásznon, mint a neten a trailer-ben, mert ott kb egy gumimaci ijesztőbb volt nála :D.
Igyekszem valami ünnepi hangulatú verssel is előhozakodni, szokás szerint, de nem igérek semmit, mert még közel se értem utól magam :D 

Röpke életjel

Oké, az idő rohan, és ha egyetemista vagy se sok minden történik veled. Tanulás, labor, barátok, otthon. Röviden és velősen.
Sem erőm, sem időm és még ihletem sincs, hogy írogassak, ami kicsit szomorú, mert amúgy nagyon szeretem. Na jó, kivétel volt a koli újságba írás, de az nem egészen olyan lett, mint szerettem volna. Éreztétek már azt, hogy a befejezett munkátok tök jó lett, ám ahogy telik az idő, úgy tartottátok egyre rosszabbnak? Nah, ez velem pont így történt :D. Na de majd a legközelebbi jobb lesz.
A laborozás most épp szünetel, így angolul olvasgathatok némi cikket a kutatással kapcsolatban (röpke 11-20 oldalasak, és van belőlük egy rakat). De eddig nem robbantottam fel semmit, és még eredményt is kaptunk az első adag vizsgálatból, szóval nem vagyok teljesen reménytelen eset :D.
Japánt továbbra is nyüstölöm, bár pont nem rég derült ki, hogy a Phd végén azt nem fogadják el, szóval még lehet, hogy egy harmadik nyelv is bekacsint...mert nyelveket tanulni jó :D.
Roham léptekkel közeledik a vizsgaidőszak, amikor kb az első héten elakarok majd halálozni...ha azt túlélem, a többi nem lesz gond :D.
Sőt, elő jutalomként még adventi vásárba is megyünk egy napra Bécsbe barátommal. Még sosem voltam kint, úgyhogy kíváncsi vagyok rá nagyon. Jó, persze a vásár annyira nem lehet más, mint itthon, de a város...:D

Amúgy a tanulás mellett (amit kicsit gyakrabban is művelhetnék) persze megy az olvasás is. No persze nem igazán könyveket, bár abból is van egy rakat. Hanem angol nyelvű fanfiction-okat. Legalább szinten tartom a tudásom. És hogy mi fertőzött meg, barátnőmnek köszönhetően?

Végig néztük a 2 évadot hétfő esténként, és most elvonási tünetekkel küzdünk :D. Még jó, hogy én ilyen későn kaptam rá, mert nem kell olyan sokat várnom a folytatásra, mint azok, akik már az elején végig nézték.
Illetve amikor nem ezzel töltöm az időm, akkor Hollywood Hírügynökséget nézek, mert az jó. És mert így legalább lesz 200 film, amit megakarok nézni a moziban :D.

Röviden ennyi, remélhetőleg lesz majd normális bejegyzés is...:D. Előbb-utóbb.

Szeptemberi áttekintés

Oké, valljuk be, hogy villámgyorsan elszaladt ez az egy hónap. Ezalatt pedig nem sok mindent írtam ide, egyrészt mert mit írjak arról, hogy órákon ücsörgök, meg a koliban vagyok, vagy épp a barátommal/barátokkal vagyok. De ezek meglepően ki is töltik a heteket.
A munka után igazán felüdülés az iskola. De komolyan. Jó, persze tanulni senki nem szeret, de a napi 10 óra unatkozáshoz képest ez is kellemes fordulat. Meg hogy nem kell hajnalban kelni (inkább olyankor feküdni :D), és hogy kisebb-nagyobb szünetek vannak a napban.
Persze csak az első két hét az, ami kellemes, utána a következőképpen álltam a tantárgyaim előtt:

Mondjuk meg is látszik, eddigi Bsc-s félévek egyikében se jártam be így az óráimra, mint most :D.
Ami még változást hozott, az a szakirány váltásom:

Az ökológia tanszék helyett jelenleg a növénybiológia tanszéken vagyok (amíg fel nem robbantom a labort a bénázásommal...). Na mármost, az ember lánya amúgy sem sokat laborozik Bsc alatt, de ha ökológus, akkor még annál is kevesebbet (ennek levét isszuk most Msc-n). Ergo, halálfélelmem van kb, amikor elindulok laborozni. Pedig a témavezetőm roppant kedves, meg segítőkész, még akkor sem akart megölni, amikor a minták felét elrontottam. Viszont a gyakorlat hiány miatt lassú vagyok, és igen látványosan tud remegni a kezem, ha pipettázni kell, automata pipetta ide-oda.

Pedig még a fenollal nem is dolgoztam. (Na az vidám lesz, amikor a hipochonder találkozik a karcinogén méreggel :D).

Mindezek mellett tanulgatom a japánt is, mert ha kacérkodom a Phd gondolatával, akkor nem árt, ha lesz még egy nyelvvizsgám. Na meg jó jegyeim, amit nem tudom, hogy hozok össze, így a csütörtökön megírt első molbi zh után...persze, unalmas lenne az élet, ha nem lennének benne kihívások :D.

Pontosan. :D.
Nos, lesz majd még később vers is, de azt mindig a koliban hagyom. Meg időnként jelentkezni is fogok, pláne ha valami izgalmas is történik velem :D.
Addig mindenkinek kitartást.

Helló szeptember

Mondjuk személy szerint én tavasz és nyár párti vagyok, de tagadhatatlan, hogy az ősznek is meg vannak a maga szépségei. Pláne ha mindehhez még kellemes idő is tartozik.
Azt hiszem legtöbbünk visszatért a munka vagy a tanulás taposó malmához, bár ez utóbbinál az év eleje még nem olyan vészes. Már ha eltekintünk a jelenlegi zűrzavartól, ami az oktatásban jelen van :D. Az órafelvételek, az év elején megváltozó követelményrendszer, szakirányi tárgyak ki-be pakolása csak a legkisebb baj, bár én már ezeket sem értékeltem, de másokat elhallgatva, van ahol ez még rosszabb O.o. Na de majd csak lesz valami.

Az egyetemi városba való visszatérés egyszerre volt jó, és ijesztő, mert egy év után visszarázódni a tanulásba...és persze már most szakdolgozati lehetőségeket keresni, órarendet azzal egyeztetni (ezt már most mondom mindenkinek aki ezelőtt áll, hogy ez lehetetlen vállalkozás :D). Szóval nem unatkoztam, még úgy sem, hogy sok óra nem volt megtartva. Nyilván a tanároknak is pont annyi kedve van elkezdeni az évet, mint nekünk :D. És még őszi és tavaszi szünetünk sincs O.o. Van helyette fincsi szénszünet...juhú.
A kollégium nem változott semmit :D, csak én kerültem egy emelettel feljebb. Azt mondjuk még meg kell szerkeszteni, hogy barátomra, tanulásra, haverokra és a családra is megfelelő idő jusson, de oda se neki.
Az órarendemet elnézve olvasni ebben a félévben nem sokat fogok, max tankönyveket :D, meg cikkeket. De milyen unalmas lenne az élet kihívások nélkül, nem igaz?
Versek, mesék max unalmas órákon kerülhetnek megalkotásra, biztos lesz olyan is :D. Majd kiderül, illetve ide úgyis felkerül.
Addig kitartást mindenkinek, mindenhez. Élvezzük még a napsütést és a jó időt, amíg lehet :D.

Tyű, már jó rég nem voltam errefelé, de egyszerűen nem volt mit írni.
Ha az ember dolgozik, és bekerül a taposó malomba, nem sok minden történik vele, én is csak dolgoztam, olvastam, pihentem, tanulgattam. Ezt így ennyiben le is tudom írni, pedig hónapokig ez töltötte ki a mindennapjaimat :D.
Ami érdekesség azóta történt velem:
1, Elkezdtem japánul tanulni. Még roppant lelkes vagyok a dologgal szemben, de majd kiderül kitart-e, ha az egyetem mellett kell csinálnom.

2, Felvettek az egyetemre és kollégiumba, így szeptembertől ismét tanulni fogok és még csak nem is a híd alatt kell aludnom :D. Jó is, és ijesztő mert egy év kihagyás után nem tudom hogy fog menni a rendszeres órára készülés...arról nem is beszélve hogyan fogom viselni a vizsgaidőszakot :D.

Nem tudom, hogy majd mikor lesz ihlet, vagy ötlet az íráshoz, mert egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a múzsám elvonult nyaralni, de lehet, hogy egy unalmasabb órán azért visszakacsint, ki tudja. :D. Ha lesz valami épkézláb dolog, azt úgyis felrakom ide. Szerintem leginkább szeptembertől várjatok bármit is, mert még a jövőhetem elég káoszos, orvostól kezdve beíratkozáson át a beköltözésig minden lesz, szóval örülni fogok, ha tudom hol áll a fejem :).

Remélem mindenki nyara jól telt, pihent, nyaralt, szórakozott, olvasott vagy épp sorozatokat falt. (Én most egy csomóba belenéztem, nem tudom mi mellett teszem le a voksom, de nem a legokosabb ötlet pont egyetem kezdésre ilyeneket elkezdeni :D).

Helyzetjelentés

Oké, az elmúlt napokban nem nagyon aktívkodtam. Egyrészt mert hétvégéken örültem, hogy éltem, vagy mert valamerre elvoltam. Például a könyvhéten, amin az oldalt látható könyvkupacot szereztem be.
Tegyük még hozzá, hogy előtte voltam könyvtárban is, egyszóval el vagyok látva olvasnivalóval. A könyvhét maga szuper volt, annak ellenére, hogy kétszer is sikerült megázni. Engem pár perces interjúra is elkaptak az ekultúrások, és persze egy csomó könyv láttán indult be a pavlovi reflexem.

Ami miatt mostanában verseket sem írtam, azaz, hogy vészesen közeledik június 28-a, amikor az Msc-s szóbeli felvételim lesz, szóval bárki, akinek lesz egy kis energiája, aznap gondoljon rám :D. Már most kész ideg vagyok, a tételektől kiütést kapok, és ha valaki rákérdez arra, hogy izgulok-e már, leginkább üvölteni tudnék XD. Egyszóval kiegyensúlyozottság forever.
Mindemellett, hogy azért utána se unatkozzak, japánul kezdtem el tanulni, kíváncsi vagyok mire jutok vele, eddig csak egy óránk volt a tanárral, ami nagyon tetszett, de az elején azt hiszem még mindenki nagyon lelkes :D.

Mindezek mellett szenvedek a munkahelyen a dög meleg miatt, valahogy így. Na nem mintha a 10. emeleten annyival hűvösebb lenne, de akkor is :D. Mégiscsak más, ha otthon szenved az ember lánya, mint a munkahelyen. Amúgy mindenki azt kérdezgeti, számolok-e már vissza, hogy még meddig kell dolgoznom, ha felvesznek. Kis naivak, én már február közepe óta visszafele számolok :D.


Mindemellett persze meg vannak a megszokott problémák és örömök is, de semmi extra. Szerintem majd csak jövőhéten várjatok tőlem bármiféle épkézláb bejegyzést :D. Addig legyetek jók. :).

Dream

Álomportól nehéz szempillám nem rebben,

ahogy álomország földjére tévedtem.

Körülöttem színek, hangok, fények kavalkádja,

az emberi vágyak megannyi kreálmánya.

Kedvesek és szépek, mik mosolyt csalnak,

vagy épp csalfák, s rossz utakra hívnak,

komorak, melyektől égnek áll a szőr,

sötétek, miktől a frász kitőr.

Kicsik és nagyok, vadak és lágyak,

körülöttem mind táncot járnak.

S köztük felvillan egy, de el is illan,

szemembe már csak távolról csillan.

Álmok királya, ha létezel,

eme álmokra nagyon figyelj.

Mert bennük van a lelkünk, s vágyaink,

miattuk, általuk feszegetjük határaink.

Óvd őket, s e mesebeli világot,

mert ha felébredni is találok,

az álmokat őrizni fogom,

ők visznek előre az utamon.

S ti, kik velem együtt álmodtok,

a szürke világ előtt fejet ne hajtsatok.

Legyetek szabadok, s álmodjatok sokat,

megyen, mi nekünk, s másoknak is mutassa az utat.

Nyárra várva

Hol vagy nyár? Sóhajtom halkan,

mert oké, hogy tavasz van,

de miért kell ezért folyton esni,

búskomor felhőket lesni?

Eddig tavaszt, most már nyarat akarok,

mert milyen az, ilyenkor is csak vacogok?

Eshet az eső, néha-néha, nem bánom,

na de hogy állandóan ezt látom?

S mind emellett hideg is van, ki vagyok,

hogy májusban még nagy kabátot akarok.

Úgyhogy kedves június, kapd össze magad,

s villám sebesen hozzad felém a nyarat.

Elmélkedés

Mindenkinek vannak álmai. Vágyai. Jók, vagy rosszak, a világ megsegítésére vonatkozóak, vagy csak önmagára, szinte lényegtelen. Éjszaka csendes léptekkel az álmainkba suhannak, vagy nappal érkeznek puha léptekkel az elménkbe, ahol elfészkelik magukat.
Az utóbbi pár napban gondolkoztam azon, jó-e hogy vannak, vagy sem. Megfejthetetlen. Jók, mert ha nincsenek álmok, amiket szeretnél elérni, ami miatt igyekszell jobb, és több lenni, mint ami vagy, akkor miért élsz? Csak úgy tengsz-lengsz a nagy világban, hagyod hogy sodorjon az ár. De ha csak olyan álmaid vannak, amiket nem tudsz elérni, akkor folyamatos csalódás lesz az életed, megkeseredsz, és az összetört darabok halmain ülve mély, feneketlen sötétségbe bámulsz, s van, hogy a sötétség vissza néz rád.
Próbáltál már meg reménykedés, álmodozás nélkül élni? Én igen, és nem sikerült. A legkisebb dolgokat is képes az ember előre elképzelni, kiszinezni. Vagy legalábbis én biztosan. El nem mondott beszélgetések pörögnek elmédben, meg nem történt találkozások. Lehetőségek végtelen sora, amit így, vagy úgy, de elképzelsz. Persze általában úgy, hogy jó vége legyen. Már ez is álmodozás, s ez sem feltétlenül ártalmatlan. Mert mi van akkor, ha az a találkozó nem úgy sül el, ahogy elképzelted? Nem azt mondja, nem azt teszi, amit te kigondoltál. S valljuk be őszintén, ilyenkor az ember kicsit becsapottnak érzi magát, pedig mit tehet arról a másik, hogy nem felelt meg egy általad kreált álomképnek? Vagy hogy az élet nem feltétlenül azokat a lapokat osztotta, amiket te szerettél volna kapni.
A legnehezebb dolog az, hogy ezekután is tudj hinni abban, hogy eléred az álmaidat. Felálni, leporolni magad, és ha nem is felhőtlenül vidáman, de nem megtörtve folytatni az életet. Mondhatnám, hogy harcolni az álmokért, de ez olyan fellengzősen hangzik. Meg giccsesen. Inkább csak tovább menni azon az ösvényen, amin elindultál, legyen bármilyen lasssú is a haladás rajta. Meglátni útközben a szépet és jót, mert ez az utazás ki tudja milyen hosszú lesz, és túl sivár lenne, ha nem vennénk észre az apró dolgokat.
Élni tudni kell. Nem tudom, én tudok-e. Vagy egyáltalán mit jelent az, hogy élni? Állandóan szórakozni járni, pörögni ezerrel, mint egy soha le nem merülő duracell nyuszi? Vagy csak örülni a barátoknak, a napsütésnek, annak hogy vagy, létezel?
Rengeteg álmom van. Kicsik, nagyok. A teljes világmegváltástól kezdve az egészen aprókig, mint hogy írok valakinek egy levelet, mert rég beszéltem vele. Mások számára talán gyerekesek, vagy érdektelenek. De akkor is, az enyémek. Hogy teljesülnek-e valaha? Nem tudom. Biztos lesz, ami igen. Valószínűleg olyan is, ami nem.
De általuk vagyok teljesebb, emberibb. Talán gyengébb is, nem tudom. Nektek vannak álmaitok? Merrtek még álmodozni, vágyakozni?

Spring, where are you?

Kedves tavasz, mond merre jársz?

Jó volna tudni, hogy mire vársz.

Volt itt már hó, jég és eső,

tán téltábornok ereje nő?

Jött a nyúl is, majdnem szánon,

s én áprilisban még mindig a jó időt várom.

Nem kell sok, napsütés és színek,

na meg plusz fokok, én csak ennyit remélek.

Mondd hát, miért váratsz minket?

Látom, ahogy az emberekre nézek,

hogy mind fásult, fáradt és fakó,

mert a hideg ls szürkeség ereje még maró.

Várunk már! Sóhajtom halkan,

kérlelően, egymagamban.

Follow your dreams

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mostanában újra és újra beleütközök egy paradoxonba. Nevezetesen az álmaid vs munka című problémába.

Amikor még kicsi vagy, mindenki roppant lelkesen kérdezgeti tőled, mi is akarsz lenni. Ez igen széles skálán mozog még 3-7 éves kor között, a lányok a hercegnőtől kezdve a doktor néniig, míg a fiúk a mozdonyvezetőtől az asztronautáig mindent felsorolnak, és hisznek is abban, hogy megvalósítják ezeket. A felnőttek pedig csak mosolyogva hallgatják a válaszokat.
Aztán lassan elkezd szűkölni a dolog, ahogy egyre idősebbek leszünk úgy próbálunk meg egyre inkább a realitás talaján maradni. Ezaz az időszak, amikor talajt is veszíthetünk, mert hirtelen nem is vagyunk benne biztosak, mit is akarunk csinálni.
Iskolák sora vonul el a szemeink előtt, mi pedig megpróbáljuk magunkat mindenféle sablonokba beerőltetni, megfelelni másoknak, magunknak. Én ebben a korban hallottam azt először, hogy kövessem az álmaimat, és csináljam azt, amit szeretnék. Oké, nincs is ennél egyszerűbb nem igaz? Hát...nem. Az ember minden, mert minden lehet. Ha szerencséd van, akkor a szülők nem akarják rád erőltetni, mit is válasz, hagyják, hogy saját utadon a saját erődből menj, bukj el. Ha nem vagy ilyen szerencsés...akkor csak reménykedhetsz, hogy tényleg szerencséd lesz és szeretni fogod, amit ők elképzeltek neked. Vagy legalábbis kevéssé fogod utálni.

Ha sikerült nagyjából belőnöd azt, mit is szeretnél, kiválasztottátok hozzá a megfelelő középiskolát (bár én még ekkor is változtattam azon, mi is leszek, ha nagy leszek), akkor a következő nagy, és tényleg komoly lépés, az egyetem, főiskola, netalántán szakképzés. Elvileg ez tényleg a te időd, azt kezded el tanulni, amit szeretsz, akarsz. Aham. Hát, kiscsibéim, a dolog azért nem ennyire szép és egyszerű, mert sokszor bizony az, amit elképzeltünk, és az, amit kapunk köszönőviszonyban sincs egymással. De ezzel is meglehet küzdeni, ha hiszed, a végén tényleg azt fogod kapni, amit szeretnél, mert hát mégiscsak jobb olyanért szenvedni, amit akarsz, mint olyanért, amit csak muszáj. És itt jön a bibi. Tanulsz x éve, csinálod, küzdesz. És egyszercsak azt veszed észre, ismét mindenki azt kérdezgeti tőled: Mi leszel, ha nagy leszel? És ami még fontosabb: Hol fogsz ezzel elhelyezkedni?

Ha jobb pillanatokban találnak meg ezzel, akkor ráfogom, értem aggódnak. Rosszabb pillanataimban csak behisztizek tőle. Egészen eddig mindenki azt mondta, csináljam/tanuljam azt, amit szeretnék. Azt teszem, és rég tudtam, hogy evvel minden leszek, csak gazdag nem. De könyörgöm, ne most, ennyi idősen kezdjenek el engem meggyőzni, hogy márpedig azonnal váltsak, és csináljak valamit, ami ugyan marhára nem érdekel, ellenben hű de nagyon jövedelmező. Remek. Kifejezetten szeretnék 30-40-50 évig egy olyan munkát végezni, reggeltől estig, amit utálok, ellenben a kacsalábon forgó palotát is finanszírozni tudom belőle. Mellesleg szerintem ilyen állás nincs, de ha mégis, egye-fene a kedvéért esetleg elgondolkozom a profil váltáson.
Addig meg, megkérek mindenkit: Hagyják, hagy csináljam azt, amit elkezdtem. Ezt szeretném, összességében nem is vagyok benne rossz. Milliomos nem leszek, de szerintem már késő lenne kapkodni, és valami mást keresni.
Láttam olyan embereket, akik azt választották, amit az eszük javasolt, meg a gazdaság. És azt is láttam, hogy nem szerették, és majdnem rámentek. Akkor én inkább leszek kissé szegényebb, de boldog, aki követte az álmait. Még ha azok másoknak furcsának, bolondosnak tűnhetnek is. Lehet, hogy azok. De az enyémek.
És te vajon az álmaidat követed?

Neked

Az élet néha kegyetlen, s sötétséget hoz ma,

mely tartós, átfordulhat napba, hónapokba.

S ezalatt a felhő alatt minden reménytelennek látszik,

s az ember óriás hullámokban - mik elborítják - fázik.

Ilyenkor nem lát semmi szépet, s magányát éli,

a rejtélyes jövőt is már csak féli.

Nem könnyű a kiút, ezt elismerem.

Mert ezen utat túl jól ismerem.

De pont ezért hidd el, semmi sem örök,

s elmúlnak az önmagukba fúló, felesleges körök.

Csodát persze ne várj, mert ez a valós élet,

se ama periódushoz képest, hidd el, ez is szép lesz.

S bár távolság van köztünk, azért megígérem,

hogy valaki mindig lesz, ki fényt gyújt a sötétben.

Mert érezheted úgy, hogy a világ van ellenes,

s megakarja törni eddigi jellemed,

De nem vagy egyedül. Bár csodát tenni én sem tudok,

s béha a hallgatáson kívül csak szép szavakat adhatok,

ám minden gondolkodás nélkül nyújtom át mindet neked,

s sétálok át a sötétben, kézen fogva veled.

 

Kételyek

Hogy mondjam el neked, milyen fontos vagy,

fájó és sürgető hiányod el sosem hagy?

Mily kínkeservvel múlnak el a percek,

melyek elvileg hozzád közelebb terelnek.

A napok és hetek, sőt, hónapok mik várnak,

nélküled sötétnek tűnnek, ijesztően sivárnak.

S félek attól is, ha vége mindennek,

ha a várakozás percei végre letelnek,

lesz-e még, mi összefog, ha nincs már a távolság,

ha elmúlik a várakozás és a hiány, mi mindig rág?

Vajh nem lesz-e túl sok, vagy tán túl kevés a mámoros pillanat,

s mind mi eddig oly fontos volt, el is illanhat?

Félek hát - nem meglepő, én mindig félek-

és mégis, tán botorul, de remélek.

Hogy a távolság. vagy épp a hiánya el nem választ,

s hogy idő után már-e félelem sem fáraszt.

Szeretnék választ, de azt hiszem nem kapok,

most épp feltétlenül bízni tanulhatok.

Pedig-e tárgyban mindig is gyenge voltam,

túl sokszor volt ok arra, hogy gyanakodjam.

Most mégis benned nyugodt szívvel, bízni tanulok,

kicsit olyan, mintha futnom kéne, pedig járni sem tudok.

Félre ne érts, nem te vagy az oka,

az önkontroll túlzott foka,

hogy az irányítást átadni oly könnyen nem tudom,

hogy a válaszokat mindenre, azonnal és leginkább hallani is akarom.

Kérlek, légy türelmes és elnéző velem,

míg a helyem melletted teljesen meglelem.

Örülni tudni kell

Akármilyen hülyén hangzik is a fenti cím, igaz. Legalábbis az én esetemben biztos, de sokszor tapasztalom ezt a környezetemben is. Lassan elfelejtünk örülni. Emlékszel még arra, hogy gyermekként a legapróbb dolog is micsoda boldogságot váltott ki, és hogy még sokszor napokkal később is ugrándozva mesélted el a rokonságnak, vagy az oviban. Ha kaptál egy szelet csokit, helyre állt az univerzum rendje.
Ellenben most...jó nyilván az ember változik, ahogy idősebb lesz, de ennek feltétlenül azt kell jelentenie, hogy elfelejt örülni?
Mert ebben a mai felgyorsult világban, az állandó mókuskerékben lassan ez történik. Elfásulunk, elszürkülünk.

Én alapvetően egy realista, sőt, igen gyakran pesszimista vagyok, így tudom, hogy nem egyszerű folyamatosan boldognak, és bizakodónak lenni. Hogy az ember nem láthat mindig mindent rózsaszín (esetenként hello kitty alakú) felhőket, max ha valami igen jó anyagot tol. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha csak leugornánk a boltba, és az esti vacsorához szükséges hozzávalók mellett  vehetnénk mondjuk 2 kg 20 dkg boldogságot/reményt/bizakodást. Vagy egyszerűen csak reggel leakasztanánk a vállfáról az optimista énünket. De ez nem így megy, és a legtöbb esetben teljesen új személyiséget sem tudunk növeszteni.
Ezért van az, hogy a sikernek, a megoldott problémáknak ideig-óráig tudunk örülni, majd figyelmünk a következő probléma felé fordul, és mi ismét aggódva, stresszelve járunk-kelünk. És hiába tudom, hogy ez nem feltétlenül jó, hogy igenis ki kellene élveznem a dolgot, nem tudom. Nem azért, mert nem becsülöm meg. Csak egyszerűen nincs időm rá. Ezért elhatároztam szilveszterkor, hogy ezen megpróbálok változtatni.
Jó, nem lettem hirtelen mindig boldog, csak optimistán létező személyiség, és csalhatatlan technikát sem találtam arra nézvést, hogy megleljem az örök boldogság forrását. Ám a magam módján igyekszem emlékeztetni magam, hogy az élet szép.
Egyszerű módon. Mindennap egy kis cetlire leírom, mi volt abban a napban a jó. Ilyen teljesen semmiségeknek tűnő dolgok kapnak rajta helyet, mint például: süt a nap, valakit megnevetettem, megdicsértek a munkahelyen, fűtött busszal utaztam reggel (nem röhög, tudjátok milyen jó érzés a kora reggeli minuszfokban álldogálás után egy fűtött buszra felszállni?). És eddig minden nap találtam valamit, amit leírhattam, és talán ha csak 2x volt ismétlés közte.
Vagy amikor igazán jó dolog történik velem, akkor utána minden nap kicsit elgondolkozok rajta, hogy igen, megcsináltam, sikerült stb.

Világot váltok vele? Nem, nem hiszem. De talán lassan megtanulok újra hosszabb ideig örülni, nem csak az élet gondjait látni. És ezzel magamnak és a környezetemnek is jót teszek. :)
Úgyhogy hajrá, tanuljunk meg újra boldognak lenni, élvezni azt, amikor valami jót dob nekünk a gép. Mert igen, lesznek rossz pillanataink. És igen, lesz amikor szarul fogjuk érezni magunkat, vagy marha sokat kell küzdenünk. De addig...miért ne lehetne látni és értékelni a jót és a szépet?
Én ezen leszek.

 

Elmaradás pótlása :D

Valentin-nap

Rózsaszín szívek és csokoládé hegyek,

s reklámok remélik hogy én is lépre megyek.

Szeresd a társad! Ezzel nincs is bajom,

mert szeretni és ezt, tényleg szép alkalom.

De könyörögve kérlek, miért csak egy napon?

A maradék 364-en éljek talán vakon?

Akkor ne figyeljek rá, és ne is legyek vele,

hiszen lesz majd úgyis újabb február 14-e.

Gyűlölni sem kell azért eme napot,

miért kell ilyenkor is táplálni a haragot?

Tartsunk mértéket, örüljünk egymásnak,

de nem kell tudnia erről az egész világnak

Mert nem attól szép-e nap, mert csokit, vagy virágot kapok,

hanem mert megint, ha csak kis időre is, de vele vagyok.

Tavaszvárás

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már kezdem unni a telet, a hideget, a sötétet és a szürkeséget. Még a havat is, mert alig esik, szinte rögtön el is olvad, s nem marad utána már csak a nagy pocsolyák, amik ha éjszaka befagynak, igencsak extrém sporttá teszik számomra a kora reggeli közlekedést. Nem mondom, legalább az egyensúlyérzékem folyamatos edzésben van, de akkor is. Muszáj ezt? Még mindig? Az olyan finomságokról nem is beszélve, hogy a munkahelyen sincs nagy meleg, ergo szinte rágyógyulok a radiátorra, akárcsak otthon a macskám, nah meg amikor a befagyott kaput kellene megmozdítani este záráskor...a 45 kilómmal. Nem is tudom minek gondolkozok a plusz sportolási lehetőségeken...:D.
Mindezek mellett elég demoralizáló úgy dolgozni menni, hogy még sötét van (és a lakásban a család többi tagja még édesdeden alszik!), és utána is egész álló nap a szép, szürke eget és földet bámulni. Fényt akarok! Meleget, színeket! És tavaszt. :)

Kedves Tél, kicsit unlak már téged,

hiába mutogatod fehér-fagyos szépséged.

Nem vágyom már a hópehelyre, sem jégvirágra,

sem a szánkózás vad száguldozására.

Kérlek hát, légy oly kedves, s szedd a sátorfádat,

s ne hagyd itt a szürke-ködös égi ruhádat.

Kedves Tavasz! Örülnék, ha végre ébredezne lényed,

a hozzánk is elérne színes és melengető fényed.

Mert vágyunk már a madárdalra,

s egy napsütötte felpezsdítő napra.

S bár általában türelmes és jó vagyok,

de szarok rá, mer most már fényt és napot akarok!

Want some free time...

Nah, mostanában se vers, se merengés, se mese. Bocsánat, de el voltam havazva. Rá kellett hajtani a nyelvvizsga projectre, amin ma délben túlestem, ezért remélem most majd lesz időm újra írni. Bármit. Komolyan mondom, néha már hiányom van, s vetettem le gondolatokat, de azok valahogy nem az igaziak. Na de majd most! :D

Addig. Miután megnéztük a Hobbit első részét, most éreztem a késztetést, hogy elkezdjem a Gyűrűk Urát nézni. Az első részt sikerült is befejezni, és hát mondhatom ennek a szempárnak nem lehet ellenállni:

Nem tudom más hogy van vele, de minden egyes alkalommal amikor megnézem ezt a filmet, mindig találok valami új elgondolkozni valót. Értelmes és kevésbé értelmeset egyaránt :D. Pl: Tuti nem lettem volna statiszta ebben a filmben, mert marha sokat kellett volna le-fel szaladgálnom, a nehéz, teljes fegyverarzenált felvonultató ruciban. :D Gondolom sejtitek ez melyikbe tartozik.
Vagy, ugyan Boromir sosem volt a kedvenc figurám, azért a halálát igazságosnak tartom, mármint olyan értelemben, hogy ott kapott egy esélyt arra, hogy a becsületét visszakapja. Mert amit elrontott Frodóval kapcsolatban, azt itt helyrehozta.

Mellesleg nem lenne rossz, ha lenne egy kis időm pihenni. Na nem mintha olyan megerőltető lenne a munka, vagy épp a tanulás, legalábbis fizikai értelemben. De mondjuk néhány nap szabadság jó volna...ha volna, de nincs. Hello magyar realyty :D. Nem baj, mindent elnézek az életnek, ha megdob egy sikeres nyelvvizsgával és egy sikeres msc-s felvételivel. Addig meg ezt kell szeretni.
Nos, röviden most ennyi. Majd ha lesz komolyabb mondanivalóm, jelentkezem. :)

Perfect to me

Az ember először a szülőtől hallja azt, hogyha a világnak nem is teljesen tökéletes, de nekik az, és ezen semmi sem változtathat.
Azután, ahogy egyre nagyobbak leszünk, és ha jól választunk, akkor a barátok azok, akik ha nem is mondják ezt ki, de éreztetik, hogy minden diliségünk, furcsa szokásunk ellenére kedvelnek, elfogadnak. Hogy tudják sokkot kapsz a ruha vásárlás gondolatától, de tévedjenek csak be veled egy könyvesboltba. Vagy épp minden pénteken együtt menjetek bulizni, és utána jussatok haza, vagy ha az nem sikerülne, akkor legalább együtt tévedjetek el.
De amire mindenki vágyik, még ha ezt nem is mondja ki, hogy rajtuk kívül legyen még egy személy a világon, aki a fenti mondatot neked mondja, és komolyan is gondolja.Mert társas lények vagyunk. Vágyunk arra, aki kiegészít minket, teljessé teszi az életet, és ehhez nem kell hogy feltétlenül ő legyen szőke herceg fehér lovon.
És szerény megítélésem szerint mindegy, hogy az a valaki fiú, lány, ellenkező vagy épp azonos nemű veled, mert az érzés ugyanaz minden esetben.
Ő az, aki vigyorogva elnézi, hogy mit összeszerencsétlenkedsz bizonyos helyzetekben (persze mindig akkor, amikor a legjobb formádat akarod nyújtani), s mikor már úgy érzed, elnyelhetne a föld szégyenedben, ő hozzád hajol, és közli veled milyen aranyos vagy. Aki megadóan tűri, hogy sikongatva rohansz egyik könyvespolctól a másik könyvespolcig: "ezt is el akarom olvasni, meg ezt is, és úristen már ez is megjelent?".
Aki rögtön látja rajtad, hogyha rossz a kedved, szomorú vagy, vagy haragszol, pedig még meg sem szólaltál.
Aki mellett mindig szeretnél elaludni, mellette kelni, és mindent megadnál azért, hogy azt a boldog, elégedett mosolyt lásd az arcán, amitől mindig elolvadsz. És persze ugyanaz a személy, aki egy pillanat alatt képes őrületbe kergetni, egyetlen mondattal megbántani, és megríkatni.
És persze az a legjobb, ha ez a dolog kölcsönös, vagyis te ugyanúgy elnézed, sőt szereted a különös dolgait, a hobbijait, a világhoz való hozzáállását. És valószínűleg éppolyan könnyen vagy képes megbántani őt, mint ő téged.

A legtöbben nem azt várjuk a másiktól, hogy megmentsen saját magunktól, mint a mesében a hercegnőket. Csak legyen ott mellettünk, miközben mi igyekszünk helyt állni. Nevessen velünk, figyeljen ránk, várja a percet, hogy találkozzunk, ahogyan mi is tesszük.
Nem azért akarunk vele lenni, mert körülöttünk már mindenkinek van barátja, vagy mert a szülők már sanda tekintettek méregetnek, esetleg vészesen közeledik Valentin nap, amikor mindenhol párok lesznek, és mi nem akarunk egyedül lenni.
Hanem azért, mert teljesen komolyan gondoljuk azt, hogy nekünk ő a tökéletes. Úgy ahogyan van.

Feelings

For example now...