Elmélkedés az évvégéről

Most így belegondolva ez az év is olyan gyorsan elrohant. Rengeteg dolgot kaptam tőle, és volt amit elvitt tőlem. De azt hiszem összességében elégedett lehetek vele. Nem volt tökéletes, de én sem vagyok az, szóval hogy kérhetném ezt számon tőle?

Sikerült 3 év alatt befejeznem az egyetemet, és államvizsgát tennem. Jó, a diplomát nem kaptam meg, hála a nyamvadék nyelvvizsgának, de már félsiker is több, mint a semmi. A teljes láblógatás is elkerült, mivel munkám is van, így nem kell azon aggódnom, hogy miből fizessek számlát, angol tanárt, találkozókat a barátokkal.

Rengeteg nevetős, beszélgetős, együtt levős órát kaptam ebben az évben. Találkoztam régi ismerősökkel, és kaptam újakat. Voltak olyan dolgok, amiket először próbáltam ki, és egészen jól sültek el, így remélem lesz lehetőségem repetázni az új évben is belőlük.
Persze rengeteg olyan jó baráttól, sőt páromtól is távol vagyok hét közben, ami annyira nem jó, de azt hiszem roppant mértékben türelmes ember leszek, ha ez így folytatódik.

Hosszú listát közölhetnék arról, mit szeretnék az új évtől kérni, de ha jobban belegondolok, a legtöbbért nekem kell tenni, még ha ez a gondolat nem is tesz boldoggá, mert azért lássuk be, mennyivel egyszerűbb lenne az égiekre bízni, hogy tegyék rendbe az életem, én meg csak néha dobok egy könyörgő imát és minden a legnagyobb rendben lesz. De az élet nem ilyen. Így azt hiszem inkább azt kérem, hogy legyen elég bátorságom, erőm végig vinni mindent, amit elterveztem. És hogy ha valami elsőre nem sikerülne, akkor csak minimális kiborulás és depresszió után képes legyek összevakarni magam, és újra nekifutni, addig, amíg nem fog sikerülni.

Gondolkoztam azon is, hogy tegyek-e fogadalmakat, de vagy nem tartom be, vagy nem emlékszem már rá, hogy miket fogadtam meg, így ettől inkább eltekintek. De ettől függetlenül lesznek dolgok amikre törekedni fogok: kiegyensúlyozottság, a barátokkal minél többször összefutni, angolt nem elhanyagolni, értékelni amim van és hasonlók. Kevesebbet pukkancskodni. :D.

Nos, azt hiszem mára ennyi. Következő bejegyzést már az újévben fogom tenni, kívánok mindenkinek szép szilvesztert és Boldog Új Évet!.

Szilveszteri verselés

Az óév utolsó óráit éljük,

s már az újévet féljük.

Mit hoz nekünk, jót vagy rosszat?

Boldogság, vagy szomorúság, mi kopogtat?

Visszanézek, elmerengek az elmúlt éven,

a nevetéseken, rettegéseken és a reményen.

Nem volt rossz, s nem volt mindig szép sem,

de nem volt egy felesleges léptem.

Búcsúzók hát tőled, kedves 2012,

sok mindet adó és elvevő szép esztendő.

És rögvest üdvözöllek szép 2013,

most te leszel egy évig a párom.

Nem kérem, hogy tökéletes legyél,

s velem csak szépet tegyél,

de megkérnélek téged, legyél kíméletes,

s jó értelemben igen emlékezetes.

Minden kedves ismerősömnek azt kívánom,

hogy mit szeretne, valósággá váljon,

lásson jót és rengeteg szépet,

így kívánok én is Boldog Új Évet!

Karácsonyi jó kívánság

Karácsonyfa előtt állván elmélázok,

gyermekként mily más világot látok.

Nem láttam a rohanást, a vitát és harcot,

a kényszerű mosolyra vált arcot.

Szeretet ünnepe, hisz ez volna a lényeg,

mit varázzsal szédítenek meg a fények.

A család együtt, vagy a pároddal ha lehet,

ez az érzés örökre elveszett?

Így most azt kívánom halkan, hogy álljon meg a pillanat,

s e sok rohanás és munka közt találd meg önmagad.

Az örömöt, mit egykor a fa láttán éreztél,

a hitet, hogy varázslatos éjjelen barátok közt lépkedtél.

A családot, mely összefog, és nem marja a másikat,

a barátot, ki melléd bújik, s nem zavarja a gyermeki áhítat.

Varázslatos ünnepeket, őszintén kívánom,

e pár napban rátok csak az öröm várjon!

Boldog és Békés Ünnepeket!

I'm here

Okés, nem kell izgulni, meg vagyok, élek. Csak nem történik semmi izgi velem. Főbb elfoglaltságaim úgy augusztus eleje óta:
1. Munka, napi 10 órában, heti 5 napon (6 amikor ünnepnap hétköznapra esik és le kell dolgozni...ezt is valahogy kicsiként jobban élveztem). Mellesleg imádom, h mindenütt összevonások vannak, és helló létbizonytalanság, ami még nekem annyira nem gáz, bár nem is boldogság, ahogy az sem, ha elvennék a munkát, mert valahogy csak megoldanánk a dolgot, de mondjuk azoknak ahol 6 gyerek van kiessen az egyik szülő keresete?? És persze az olyan kis pontoknak, mint mi vagyunk, nem mondanak semmit, de a főnöknek a 4 hónap alatt, amióta ott dolgozom már 3 autó cseréje volt és egy sem Trabi :D.

2. Tanulás. Jó, nyilván nem annyit, mintha egyetemen lennék, de így is nyomatom orrvérzésig az angolt. Napi minimum 3 óra, munka közben, amiben nyelvtan, témakörök, és szavak vannak, otthon még erre jön a hallgatás. Ne tudjátok mit nem adnék meg azért, h ez most sikerüljön. Ráadásul jövőhéttől duplák lesznek az angol óráim is, szóval csütörtök esténként agyhalott leszek egészen január 19-éig. Akkor lehet rám nagyon gondolni, küldeni a csi-t, meg az angol tudást és az energiát :D.

3. Betegeskedés. Vagy fül fájás, vagy fogfájás, tegnap pl torokfájásom volt olyan, h ma itthon pihentem, de holnap megint munka, mert egyrészt örüljek h van, kettő nincs helyettesítőm, szóval szopacs. Mellesleg mézzel kezelgetem, nem tudom h ez milyen akácméz, mert sűrűbb és sötétebb, mint amihez hozzászoktam, de amúgy finom, de úgy marja a gyulladt torkot mint a sav. Viszont utána tényleg jobb. Vagy hat is valamit, vagy csak szétmarja a torkom, de lényeg, h utána nem fáj annyira a nyelés. :D
Anyám meg is jegyezte, h gyerekként olyan egészséges voltam, bezzeg az utóbbi 2 évben. Mi történt? Hát...egyetem, stressz, (és még fele szar állapotról nem is beszéltem itthon mert gyorsan elmúltak és amúgyis vizsgaidőszakban ki ér rá rosszul lenni?), na meg helló szerelem, ami még ha szép is jó is, azért néha ott is ideges lesz az ember, meg bizonytalan stb. A munkáról és a sikertelen nyelvvizsgák soráról meg inkább ne is beszéljünk :D.


De összességében véve a helyzet nem szar, csak nem ideális :D. De hát mi az? Versek, mesék meg csak majd karácsony után, ugyanis írogatom őket, de ajándékok lesznek elsősorban és nem lőném le a meglepetéseket. :).
Remélem mindenki él, virul, bírja a munkahelyi, iskolai, szerelmi gyűrődést. Kitartás, jön a szünet, ami kinek hosszabb, kinek nem, de akkor is egy kis pihi.

Halottak napja

Temetőbe érve a sírokat nézem,

íme itt az ünnep, lelkeket idézem.

De csak idézném, mert nem lehet,

itt nem látsz mást, csak pénz helyet.

Rohannak az emberek, s mindent megvesznek,

csak épp a lényeget, a tiszteletadás, mit felednek.

Elég a mécses? Neki több van! -s már ideges,

miért van az, hogy minden ünnep, mint egy kirakat, oly üres?

Szürke égen a viharfelhők tova rohannak,

örvénylő varjúsereg koncertje ad a horror hangulatnak.

Lassan már várom, hogy jöjjenek a zombi seregek,

s vadásszanak ránk, hogy agyakat egyenek.

Se zombik, se gonoszok, s az ördög sem itt lebzsel,

a gyerek sereg a cukros sátor felé hömpölyög, s leskel.

Gumicokor íze árad el a nyelvemen,

s mögötte múltam egy darabját meglelem.

Egy búcsúpillantás a temetői kertre,

hol tán lelkek keringenek elveszve.

Emlékezzünk rájuk, erről szól a fáma,

erről kellene szólnia a világnak máma.



Az első hó

Emlékszem, hogy kicsiként mennyire vártam,

hogy a havazást végre élőben is lássam.

E vágy mára jócskán megkopott,

de ez az első havazás mégis megfogott.

Vattacukor méretű pelyhek az égen,

tündértáncot lejtve repülnek szépen.

Puhaságot visznek a kemény világba,

fehérre mázolt ruhát adnak a fákra.

De ja, mily borzalom, oly rövid éltük,

hosszú maradását gyermekként hiába reméljük.

Nem marad más, csak a latyak és a pocsolya,

szürke világ, szürke felhők vigasztalan nyoma.

Szürkeség...

A szürke és, s világ bágyadtságát érzem,

a nyár melegének emlékét hiába idézem.

Hideg szél fúj, s lomha felhők szállnak,

újabb pofont adva lelkem borús hangulatának.

Két ásítás között a telefont felveszem,

s percenként az óra mutatójának mozgását lesem.

Mókuskerék, mi fogva tart. Nem ezt vártam,

mikor gyermekként a jövőmet kitaláltam.

S mégis, néha itt is vannak szép napok,

bár tény, hogy hideget-meleget is kapok.

A jövő bizonytalansága belém mar és űz,

a könyvek és a nyelv bennem új reményláncot fűz.

S ha jön az idő, majd pergetem a szemeket,

makacsul bízva a jövőre nevetek.

Szomorú ég, ki most reám nézel,

igazán megdobhatnál néha egy kis fénnyel.

De hallgatsz némán, magadban borongva,

én meg itt ülhetek, napfényes nyárról álmodozva.

Itt az ősz

Nem vesztem el véglegesen, csak egyszerűen semmi érdemleges nem történik velem, amióta a munka világában élek. Monoton napjaim a felkelés-munka-otthon pihenés-alvás-felkelés körében zajlanak, amit az olvasás, angolozás, barátokkal találkozás tör meg egy kicsit. Erről meg minek írjak? :D.
A hosszú hétvége azért kicsit izgalmasabb volt, színházban jártam, Budapesten barangoltam, rég nem látott ismerőssel találkoztam. A végeredménye kisimult idegek, boldogság, és nagy mértékű izomláz :D. De megérte. Ha mese, vagy vers születni fog, azt úgyis felteszem majd. De mostanában kerül az ihlet, hiába lobbannak fel bennem ötletszikrák, a megvalósítás nem jön össze, szóval egyelőre érjétek be ezzel, ami fent van. Remélem mindenki kellemesen töltötte az elmúlt napokat, sokat tudott pihenni, és felkészült az újabb tanulós, munkás hétre.

Közelgő tél

Ballag az ősz, s én szomorkásan nézem,

lajstromozom mit hozott, s mit visz el tőlem.

Elviszi a szép időt, a reggeli nap fényét,

myári napok melegének hevítő emlékét.

Jő a tél, lassan lépked,

batyujába a következőt hozza néked:

A fagyos hideget, a ködös hajnal titkát,

a sötétséget, mely életrekelti fantáziád szárnyát.

Hozza majd a havat, mi ropog a lépted alatt,

s fehér színével mindent szentté avat.

S elvileg jön még vele az ünnep melege,

mikor érzed azt, hogy a másik szeret-e.

S hogy jó lesz-e vagy rossz, azt még nem látom,

szép legyen és békés, én csak ezt kívánom.

Dönteni kell

Egy sötét erdőben bolyongva,

az árnyékoktól borzongva,

csak némán lépked az ember lánya,

ha a helyes utat nem találja.

Mert mi a helyes?-kérdi némán,

a választ szívében sem találván.

Hisz az ész mit mond, csupa értelem,

míg a szív válasza színtiszta érzelem.

Botladozva hát eme dzsungelben,

küzd önmagával a lelke legmélyében.

Segíteni itt másnak nem lehet,

csak mellette állhat, de mást nem tehet.

Jöhet bármi, boldogság vagy szívfájdalom,

ha szükséged van rá, a kezed fogom.

Sétálok veled az erdő mélyén,

Szívünk legbelső rejtekhelyén.

Hét napjaihoz való viszonyom :D

Hétfőn csak szenvedek,

az órára meredek.

Első napja a hétnek,

a tanulás, s munka menetének.

Kedden már nevetek,

könnyebben lépkedek,

hiszen ebbe is belejön az ember,

hogy reggelente korán fel kel.

Szerda a középpont, mit várhatsz,

innentől kezdve visszaszámlálhatsz.

Várhatod, hogy végre jöjjön a nap,

amikor nincs más, csak az, hogy ágyban maradj.

Csütörtök már lassan múlik el,

s magadat folyton figyelmeztetni kell,

hogy a tanárra/munkára odafigyelj.

S jő a péntek és én rosszul vagyok,

mert az óra lassan jár, s még mindig nem otthon vagyok.

Majd szinte futva rohansz haza mert várod,

kit szemed és szíved oly régen nem látott.

A szombat a kánaán, mit oly nagyon óhajtottál,

nincs túl sok okod arra, hogy az ágyból kimásszál.

Egész nap pihensz, s barátokkal trécselsz,

Egy esti bulin vajh mit merészelsz?

Vasárnap a semleges, mikor már érzed,

lassan újra feléd kúszik a végzet.

S bár még lógatod a lábad, már tervezed,

következő szombaton a helyed majd meg hol leled.

Munka

Korán reggel még lábujjhegyen járok,

az ablakon át rózsaszínű hajnalt látok.

Alszik még a város, míg a buszra várok,

az emberek fejében még zajlanak az álmok.

 Munkahelyem csendjét megtöri a nyüzsgés,

reggelente van itt némi pörgés.

Majd elhal ez is, s kezdődik az unalom,

mikor csak várom, hogy e helyet elhagyom.

Csöngenek a telefonok, sípol a sorompó,

majd elhalkul minden és lelassul a tempó.

Az óra végre elüti az ötöt,

s szívem dobogva jelzi az örömöt.

Hazaérve az ágyra huppanok,

fejemben gondolatok után kutatok.

Felpillantva a naptárra és sóhajtva jelzem,

Jöjj gyorsabban kedves péntek, jelenlegi szerelmem.

:D

Egy hónap áttekintése

Nos, majdnem egy hónapja dolgozom. Reggelente 5:40kor kelek...én mondom istentelenül korán van ez, még nekem is :D. Általában ezt látom, amikor ilyenkor kipislantok az ablakomon:

Szépnek szép. Miután magamhoz térek, felöltözök, felcuccolok, megveszem a reggelit/ebédet, elsprintelek a busz iránt. Amint megérkezem (jóh, a megállótól még 5 perc séta, de az nekem nem táv XD) már át is veszem a munkát. Igazából tényleg nem nehéz. Van egypár negatív oldala: unalmas, hosszú, monoton, de van pozitív rész is: tudok mellette olvasni/tanulni, annyira nincs messze, nem fizet rosszul, nem fizikai munka egész nap, kedvesek az emberek velem. És valljuk be, amúgy sincs sok választásom, szóval ezt kell szeretni. Egész nap itt üldögélek, és kapcsolom a hívásokat, kiadom a kulcsokat,újságokat, és irányítom az érdeklődőket a megfelelő irodákba:

Ez alatt az egy hónap alatt rengeteg könyvet olvastam. És az angol nyelvkönyvemmel is majdnem végeztem, pedig ezt még sose sikerült elérnem eddig :D.
Néha születik egy-egy vers is, majd nem sokára felteszem, amit tegnap írtam.
Letelt az augusztus, a legtöbb ismerősömnek így, vagy úgy, de ez egyet jelent az évkezdéssel a suliban. Ami azt jelenti hogy sokukat alig fogom látni, bár tény, hogy ha rendszeresen kapom a fizetést, akkor talán havi egy-egy leruccanás hozzájuk talán belefér majd. Másokat pedig kicsit többször fogom tudni látni, ami jó. Van akit kb ugyanannyiszor, csak a nap lesz más :D.
És ez azért furcsa lesz. Hogy nem órákon ülök a barátnőmmel, nem fogok esténként zh-ra tanulni, nem tárgyalom ki szobatársammal a napomat. Nem lesz le-fel utazgatás vonattal. Ez jó is, rossz is. Lesz időm, kicsit "pihenni", de nah. Hiányzik már most a dolog, pedig még csak egy hónapja dolgozom...mi lesz még itt később?

Elkezdtem angol tanárhoz is járni...megint. Remélem most már tényleg átmegyek. Úgy néz ki, november 24-én lenne a vizsga, ami a legszimpatikusabb, de majd még meglátjuk, milyen szinten fogok állni. Nem akarom a pénzt pocsékolni, mert most még egy januári is beleférne, vagy egy februári, ha az biztosabb.
 Allergia minden mennyiségben, na meg a héten fülfájás is, úgyhogy elegem van. Kész.
Viszont tegnap kaptam ezt is, és nagyon jól esett kicsi lelkemnek. Sanszos, hogy hosszú időre ez lesz a legjobb dolog, ami történt velem, szóval igyekszem nagyon megbecsülni:

Nah, mára ennyi. :)

Elmélkedve

Lassan telnek a napok,

a jövőtől vajh mit kapok?

Más lesz most az év, mi vár

a félelem belém mar, hogy szinte fáj.

Távol attól, kit szeretek,

távol mindentől, mit ismerek.

Csak egy év, ha sikerül a vizsga,

de oly sokszor volt már ez a "ha".

Remény és félelem dúl most bennem,

a csata közben szívem meg-megrebben.

Egy év, súgja a szél, s gyomrom összeszorul,

Mi van ha kevés?- kérdi szívem bizonytalanul.

Hát szól a fohász, bárkihez, ki hallja,

most adjon erőt, csak egy pillanatra,

csak annyira, hogy erőm legyen az akadályt venni,

s a saját utamon egy új lépést megtenni.

Nyári éjjel

Nyári éjjel csillagok alatt megigézve állok,

tágra nyílt szemekkel egy új világot csodálok.

Selymes sötét borul fölém, s szinte védőn ölel,

néma csöndben a táj most csak reám figyel.

Fák ágain szél csak gubbaszt, a hajnalt várja,

az esthajnalcsillag odafentről mosolyog reája.

Nyikorognak a lépcsők, s roppannak a gerendák,

az itt alvókra a falon mászó pelék a frászt hozzák.

Mögém lépsz, s érzem ölelésed átér,

karjaid közt a biztonság most rám fér.

Hozzád bújok, felnézek rád, de elmúlik a pillanat,

miért fél az ember, hogy a happy end most elmarad?

Kétségek közt vergődve a csillagokra nézek,

reszketve, halkan tőlük segítséget kérek.

Némán áll az új világ, s én idegenként állok,

egyre magányosabban a válaszra várok.

Nyár röviden

Halihó!
Élek, csak nem nagyon volt mit írni. Pihentem, olvastam, sorozatot néztem ezerrel. Aztán volt 5 napos nyaralás barátommal Balatonnál.

Nagyon jó volt, szép volt, és dög meleg volt :D.
Azóta pedig beindult a munka is, ugyanis dolgozni kezdtem. O.o Recepciós vagyok...hát nem túl izgalmas, de legalább tudok napközben angolozni, meg majd tételt tanulni a felvételi előtt, és persze olvasni. Na meg pénzt kapok érte.
Született két vers is mostanában, egy még a nyaraláson, egy pedig munka közben, mindjárt felteszem őket. Illetve elkezdtem egy újabb mesét, de nem tudom mi lesz belőle. Remélem lesz ihlet, és akkor gyakrabban jövök. :D.

Punnyadás felső fokon

Nos. Túléltem az utolsó évet a Bsc-én, és még idegösszeroppanást sem kaptam. Bár azt hiszem, igen sokan lélegeztek fel rajtam kívül, annak örömére, hogy túl vagyok a megpróbáltatásokon :D. Kicsit hisztis vagyok, ha túl sok stressz ér. A vizsgák, a szakdolgozat védés, az államvizsga...mind-mind kipipálva. Bár a nyelvvizsga probléma miatt sajnos jövőre nem tudok Msc-re menni, azt hiszem ez nem is olyan nagy baj. Túl sok és túl hosszú volt nekem ez az egy év. A kényszerű szünet talán arra is jó lesz, azon kívül, hogy valamit kezdjek az angollal, hogy magamhoz térjek, és összeszedjem magam, mielőtt nekiugrok az új egyetemi szenvedésnek. :D.
Az utóbbi másfél hetet alvás, evés, olvasás, punnyadás töltötte ki. De holnaptól elkezdem folytatni a mesekönyv írást, az angolul olvasás gyakorlását is. Na meg haladok a saját könyveimmel, ugyanis 20 db várja a polcomon, hogy elolvassam.

Egen, lehet hogy egy csöppet túlzásba estem...:D. De még így is van, amit szeretnék meg venni magamnak, és kb 50, amit könyvtárból, de egyelőre ezek csak tervek. Még nekem is megvannak a határaim, de tényleg :).
Nem tudom, ki hogy van vele, de azt kell mondanom, hogy meleg van. Mármint én szeretem a jó időt, mert télen nagy mértékben fázok. De azért az öngyulladást, mint olyat én sem preferálom. Szegény amcskámról ne is beszéljünk, szinte a falra tapad, hátha az hűti. :D.
Nah, ha lesznek új mesék, meg izgalmas dolgok akkor jövök. Addig aki dolgozik, vagy vizsgázik, azoknak a kitartás. Mindenki másnak pedig jó pihenést, nyaralást, meg amit akar. 

Az elmúlt hetek, plusz egy könyvhét :D

Nos, az elmúlt hetekben nem nagyon értem rá jelentkezni, netán verset vagy mesét vagy novellát írni, ugyanis marhára azzal voltam elfoglalva, hogy 2 hét alatt letudjak 6 vizsgát, egy javítót, és egy szakdoga védést. Ergó 1,5 napok alatt tanultam meg féléves anyagokat, hogy aztán szinte katatón állapotban elmenjek felelni belőle. :D Sikerültek! El sem tudtam volna képzelni, hogy képes vagyok rá, de nah. Azt mondjuk mindenki eltudja képzelni hogy a második hét péntekén hogy néztem ki :D. Valahogy így:

Nem enyhén voltam hisztis, és negatív hozzáállású. Most épp a csütörtöki államvizsga miatt stresszelek, de ha azt is letudom (és ha még szeretnek az égiek, egy kettest kapok), akkor utána végre pihenés. Nem fog ártani, ugyanis fizikai határaimat feszegetem már egy ideje, és kezdenek kimerülni a készleteim. Nagyon rám férne már egy jó alvás, egy nyugis kajálás és semmi stressz. De csütörtök estétől! :D
Ami azért jó volt, hogy
1. Barátaim jól toleráltak, és csak néhányszor akarták a fejem a falhoz kocogtatni, h ne nyávogjak már, mert úgyis sikerülni fog.
2. Barátomat se idegeltem még ki a nyavajgásommal :D. Igazi hős XD.
3. Életemben először feljutottam a budapesti Könyvhétre!
Na ezen utóbbi pontról kicsit bővebben.
Már vagy 3 hónapja elhatároztam, hogyha törik, ha szakad, de én erre feljutok. Nem érdekel, hogy államvizsga lesz, hogy halálos beteg leszek, maximum a pénz hiány tud visszafogni. Ezért neki kezdtem tettestársakat keresni, mert hát mégiscsak jobb, ha többen megyünk, mintha egyedül mennék. Az elején szokás szerint mindenki nagyon lelkes volt, aztán végül együtt 6-an mentünk, illetve ott fent csatlakozott hozzánk még egy leányzó. Nah meg lépten-nyomon molyokba botlottunk :).
Én már besózva ébredtem a nagy napon, és barátnőmmel kigyalogoltunk (némi vásárlás után) a vasúthoz. Ahol már várt minket az ő barátnője. Már csak páromra vártunk, illetve a vonatra, ahol az egyik legrégebbi barátnőm és az ő barátja foglalt nekünk helyet. Feljutottunk a vonatra, és elindult a beszélgetés. :) Aztán nekiálltunk a Vörösmarty térre. Nos, itt jól jött, hogy pasik is vannak velünk, mert nagyon magabiztosan irányítottak minket, hogy merre menjünk :D. Nem mintha mi nem tudtuk volna megoldani, mert ha kell eligazodok én is a térképen, de ez így kényelmesebb volt. Olyan fél egy-3/4 egy körül értünk a térre, és leesett az állam. Mennyi könyv! :D. Mindenki szétspriccelt a szélrózsa minden irányába, és neki álltunk költekezni. Mondjuk rendes voltam, és vettem másnak is könyvet, de még így is 8 könyvet hozta, haza magamnak, illetve van egy, amit páromtól kapok meg majd szülinapomra, ami mindjárt itt van :).
A végeredmény a következő lett:

 Nos, a fentiek közül a Fable könyvet és a Csata a labirintusban-t le kell vonni, mert azt másoknak vettem, illetve még egy könyvet hozzáadni, amit 500 Ft-ért nem lehetett otthagyni ugyebár :D.
Szép fogás, és durván olyan 14 000 Ft-ba kerültek összesen.
És ami még pluszban jött hozzájuk, a könyvjelzők. Imádom a könyvjelzőket, most már lassan azokat is legalább úgy gyűjtöm, mint a könyveket. (Ha már itt tartunk van egy adag, amit elraktam, de fogalmam sincs hova, azokat sürgősen elő kell keresni.)
Az itt szerzett könyvjelzők:D

Amiért megérte felmenni: Ennek mégiscsak van egy fajta hangulata. Az a sok bódé, a sok könyv, az ismerősök.
Mondjuk a kedvezményektől nem mindenütt ájultam el, sok helyen annyit adtak csak, mintha a neten rendelném meg. De még így is úgy érzem, megérte felmenni.

Miután nagyjából megvettünk mindent, amit akartunk, neki álltunk molyokat keresni, meg barátommal sétáltunk a Duna parton. Ingyen város nézéssel ért fel a dolog, egy csomó dolgot tudott, én meg csak pislogtam. :). Egyszer jó volna csak úgy turistáskodni a nyáron vele kettesben fent. Pl tök szívesen felmennék a Citadellához, meg a várba stb. Még a nagy könyvtárban sem voltam sosem, pedig...:D.
A nap végére eléggé elfáradt a csapat. Voltak, akinek ráadásul némi csalódást is jelentett a dolog, de ahogy kivettem, a többség jól érezte magát.
Én szeretnék jövőre is felmenni, ha tudok, és lehetőleg ismét ezzel a csapattal, vagy legalábbis azokkal, akiknek tetszett :). Mert mégiscsak jó hangulatú ez. És mert jó néha kimozdulni, elfeledkezni arról, hogy vizsgaidőszaka van az embernek, hogy tanulnia kell. Azokkal vagy, akiket kedvelsz, szeretsz, könyveket veszel...mi kell még?
Persze volt olyan, aki nem tudott jönni, rá is gondoltam, és hoztam neki könyvjelzőt, meg egy kedvenc sorozatának a plakátját. :) Hogy ne érezze magát kimaradtnak a dologból. Aztán ki tudja, lehet h jövőre már ő is tud jönni.

Ez kell nekem

Azt hiszem most jött el az a pillanat, amikor így kell gondolkodnom.

Jellemzés

Kora reggeli kis unatkozás hatására egy teszt alapján ez jött ki rám :D

"Mesélő vagy - A hangoddal, a szavaiddal csodákat művelsz az emberekkel. Az is lehet, hogy van néhány művészi készséged: szépen énekelsz, tehetséges zenész vagy, esetleg csodálatosan rajzolsz. Fontos, hogy ne akard a művészi hajlamodat és a beszélhetnékedet elfojtani magadban! Járj karaoke estekre, vagy színjátszó körbe, rajzolj rendszeresen. A művészi alkotó munka felüdít, és örömmel tölt el. Hogyan teljesedhetsz ki a spirituális életfeladatodban? Beszélj nyíltan és bátran a gondolataidról és a vágyaidról. Ismerkedj meg a mantrákkal, a megerősítések erejével és a pozitív gondolkodással, hiszen a mesélőkhöz ezek a spirituális módszerek állnak a legközelebb. Ideális foglalkozás számodra: Tanár, fodrász, kozmetikus, eladó, masszőr, pszichológus, újságíró, színész – megannyi szakma, amelyben beszélhetsz, és használhatod a kézügyességedet, vagy a művészi hajlamodat."

Hajaj...pályát tévesztettem...:D

Selejt

Düh, harag, elkeseredés. Remény, majd csalódás. Hitetlenkedés, kapkodod a fejed, újra ránézel az eredményre ami nem változik. Legszívesebben felsikoltanál, de visszafojtod, elnyomod, bezárod. Kicsorduló könycseppek, dühödten törlöd őket, és belátod, hogy gyenge vagy. Már megint. Nem  vagy elég jó semmire, nem tudod elérni amit akarsz. Elkeseredettség hullámzik, a keserűség íze a szádban megfertőz mindent. Mit kellene tenni? Mi az amit még nem tettem meg? Miért vagyok is ehhez is kevés? Higgadsz, szedegeted az apró darabokat, keresed az utat, csalogatod a reményt. Felcsillan a szemed, mikor látod, hogy ír, aztán a következő kattintás után szinte örülten felnevetsz. Hát persze. Miért ne? Már úgysem számít, meg sem lepődsz, de mégis fáj. Éget. Hatszor törlöd a megkezdett levelet, míg végül egy teljesen más hangvéteűlt írsz, mint amit gondolsz. Minek? Pedig reszketsz azért, hogy érezd, hogy neki is fáj, mert neked fáj, már megint, pedig igazán próbálsz rá felkészülni. Ismét a könnyek, sírsz, majd nevetsz, aztán ismét sírsz, dühös leszel. Az érzelmek átvágtatnak rajtad, ide-oda csapódsz rajtuk. Jöjjön, ne jöjjön, higyj, ne higyj, erős legyél, vagy összeomolj. Gyűlölsz, bár nem is tudod kit, őt, a többieket, akik megcsinálják, pedig nem is ezt akarják, csak végig viszik, mert elkezdték, magadat, mert gyűlölöd őket, mert nem vagy elég jó, és erre már annyiszor rájöttél, még sem tudsz változtatni, azt hogy nem tudsz harcolni mikor kéne, sem a célért, sem a barátságért, mert feladod. Fáradtan ülsz, nézel magad elé. Könyvet keresel elő, ami vígasztal, ám két oldalanként elhomályosul a látásod, ha szánalmasság 10-es skáláját nézem, azt hiszem egy 20-ast nyugodtan adhatok magamnak, egy ilyen történeten ennyit sirni. Selejt vagy, hullámzik a fejedben, nincs akinek elmondd, örlöd magad, vergődsz, saját magad gúzsba kötöd.
Este van, még mindig olvasol, kopognak. Harag lobban, mit képzel magáról, nem akarom, hagyjanak békén. Nyitod az ajtót, fegyelmezed magad, nem sikoltasz, nem üvöltesz, nem reszketsz. Várod, hogy mondjon valamit, bármit. Nézel rá, kényszeresen pattogtatod a labdát, felmerül a gondolat, hogy hozzá vágd, de minek? Nem változna semmi, nem is érdemelné meg, ki vagy te, hogy ítélkezz felette, ha nem vagy elég jó, hogy fontos legyél neki, akkor mégis mit akarsz? Gyenge vagy, selejt vagy, ha sirní mersz! Csönd. Zakatolnak a gondolataid, ezerszer nekikezdesz, hogy elmondd, fáj, hogy bánt, hogy lehet benned van a hiba, de nem tudsz változtatni, és sajnálod,sajnálsz mindent, Hasadt tudat, önmagad osztod fejben, a düh és elkeseredettség egymással üvöltözik, miközben te gyermekként kuporogsz a sötét sarokban. Valaki, bárki. Nézed, ahogy telnek a percek, halad a mutató. Lemész, mert ígérted, hogy átveszed a csomagot. Eső utáni illat, lassuló szívdobogás, csend. Visszamész, leveted a cipőt, nézed az ajtót, keresed magadban a megbcosátást, vagy a haragot, bármit, ami segít dönteni. Mégiscsak megszólalsz, elmondod röviden mi a baj, bár hol van ez ahhoz képest, amit fejben ezerszer elgondoltál? Hogy fáradsz reménykedni, hogy fáj az, amikor nem tudod mire számíts, hogy...csendben hallgat, néz rád. Fáradt vagy, elkeseredett, nincs erőd már kedvesnek lenni, nézed a tv-ben pörgő klippet, hallod a zenét, bár a képet már nem látod, hullanak a könnyek, ahhoz sincs energiád hogy elrejtsd őket. Minek?
Sajnálja. Jó, te is sajnálod, mindenki sajnál mindent. Hallgatás, már nincs benned harag, kifujt. Megbocsátasz, mert senki sem tökéletes, ezt te tudod a legjobban. Elmegy. Csönd van. Elfáradtál, de kattog az agyad. Keresel magadban bármit, ami segít, de csak apró darabokat találsz a földön. Leülsz, és szedegeted. Csak a csend. Óv és véd. Nincs harag, most épp nincs fájdalom, és félelem. Nincsen semmi.
Fekszel az ágyban, és megigéred magadnak, hogy majd holnap. Holnaptól jobb lesz. Holnapra összeszeded magad, ismét összeragasztod a darabokat, felkanalazod magad a földről. Holnaptól mindenkire odafigyelsz, jobb leszel. Felkuncogsz. Álmodik a selejt...

Tavasz tündér

 



Mezők, hegyek némán várnak,
hogy vége legyen a tündér álmának.
Míg fagyott a világ, az úr a Tél,
tavaszt mindenki csak remél.

Ám egyszer csak a jég pattan,
s a kis tündérben élet moccan.
Pilla rebben, moccan a szárny,
lassan imbolyogva feláll az árny.

Ezüst haja libben mögötte,
kék ég nevet fölötte.
Táncolva lép, majd a tél előtt megáll,
az ránéz, bólint, s cammogva odébbáll.

Felnevet, és olvad minden,
meleg szél kel, ha szárnya lebben.
Lépte nyomán virág fakad,
hogyha sír, az eső szakad.

Jő a tündér, s lépte táncol,
s lám, minden ébred téli álmából.
Zöld lesz a világ, tele fénnyel,
az új nap, új élet szeretetével.

Míg a napsugár simogatja arcod,
s a madarak szerelmes énekét hallod,
a véred pezsdül s te is érzed,
hogy végre minden végleg felébredt.

Lehetett volna

Lehetett volna, szólt egy hang, s szemed sötéten csillan,

lehetett volna, hirtelen minden emléked felvillan.

Lehetett volna, elrohan előtted a múlt s jelen,

lehetett volna, szívedben megremeg a félelem.

Lehetett volna, s emlékszel a vágyaknak sorára,

lehetett volna, s ránézel a megaláztatások sorára.

Lehetett volna, halk nevetések csengenek,

lehetett volna, s mit feladtál köréd lejtenek.

Lehetett volna, s bár behunyod a két szemed,

lehetett volna, elmulasztott élmények érintik meg két kezed.

Lehetett volna, reményeknek sora száll

lehetett volna, s tudod már, hogy porba hullni bizony fáj.

Lehetett volna, s felrémlik a lustaságnak tengere,

lehetett volna, hallod mily éles szavad fegyvere.

Lehetett volna, emberek lépnek melléd kiket régen bántottál,

lehetett volna, nem válasz az hogy még csak gyermek voltál.

Lehetett volna, s halkul a hang, hisz áldozata most te vagy,

lehetett volna, s földre sújtottan tán magadra hagy.

Lehetett volna, búg fel mégis, s most szép emlékek rajzanak,

lehetett volna, beláthatod a jó végleg el sose hagy.

Lehetett volna, súgja végül, s a holló szól hogy "soha már",

lehetett volna, már csak én hallom, mert szívemben jár.

Lehetett volna, s mégis e pár szó most nagyon fáj.  



Gombóc Artúr és a lyukas fog

Előzmények: Egyetememen kultúrális iroda különféle írásos pályázatokat hírdetett meg. Amit én kinéztem egy vers és egy meseíró volt. Ám ez utóbbiba az istenért sem fértem bele a megadott karakterszám mennyiségbe, így azt feladtam, helyette csak a verset küldtem be, és most szemezgetek az esszé írásos témával. De arra még van időm. Viszont a mesét nem akartam félbehagyni, ha már elkezdtem, szóval befejeztem úgy, ahogy nekem tetszett. Ez lett belőle.

    Mondjátok csak, ti is szeretitek a csokoládét? Mert én igen. És rajtam kívül még egy kedves ismerősöm is teljesen odavan ezért az édességért. Ő nem más, mint Gombóc Artúr. Rajong minden fajta csokoládéért. A fehér csokiért, a töltött csokiért, az ét csokiért. Szépen, sorban és ízek szerint pakolva vannak a lakásában a különböző édességek. Naponta akár több ilyen halmot is képes volt egymaga elpusztítani. Ezzel még nem is lenne akkora baj. Hanem egy valamit nagyon nem szeretett megtenni a mi kedves barátunk. A fogmosás gondolatától is remegni kezdett a térde.

„Hogy az a rossz ízű, mentolos vacak a számba kerüljön? És ezzel töltsem az időmet? Hogyisne. Úgy sem lesz semmi baj belőle.” – gondolta, és így is élte a mindennapjait.

 

  Teltek múltak a napok, hetek, és egy reggel, amikor a szokásos csoki adagjába harapott bele, egyik oldalt megsajdult a foga.

-Juj!- kiáltott fel, inkább meglepetten, mint sem fájdalmasan. – Hát ez meg micsoda? – kérdezte önmagától. Ismét megpróbált harapni, de az eredmény ugyanaz lett. Éles fájdalom, és most erősebb is, mint az első.

Riadtan sietett a fürdőszobába, ahol a hatalmas tükör előtt nekiállt keresni a baj forrását. Nem kellett sokat kutatnia, egy nagy lyuk tátongott a fogán.

-Ajaj. – mormolta elkeseredetten az édességek nagy barátja. Az egy dolog, hogy nem szeretett fogat mosni. De a fogorvostól egyenesen rettegett! Szuri, fúrás, ne adj isten foghúzás…még belegondolni is szörnyű. Igen ám, de ha nem megy orvoshoz, akkor hogy fog elmúlni a fájdalom? Egész álló nap ezen töprengett. Próbálta borogatással enyhíteni a fájást, de attól csak érzékenyebb lett a fog. Megpróbált a másik oldalon rágni, de valahogy mindig a lyukba került egy-két apró morzsa, bizony kínos perceket okozva ezzel a barátunknak. A nap végén elgyötörten, aggódva feküdt le az ágyába, magához húzta kedvenc plüss állatkáját, aki nélkül az alvást elképzelni sem tudta, és remélte, hogy mindez csak egy rossz álom lesz. Holnap felébred, és a lyukas fog, a fájdalom, és a fogorvos el fog tűnni. Sajnos nem ez történt. Nagyon nehezen tudott elaludni a sajgástól, és még rémeket is álmodott, ahol egy fogfúró üldözte őt, egy véget nem érő utcán. Nem csoda, ha másnap elgyötörten, fáradtan, és roppant rosszkedvűen ébredt. A lyuk nem tűnt el, sőt mintha még nagyobb is lett volna, mint este. A látványtól minden étvágya, sőt már-már az életkedve is elment őkelmének. Érezte, hogy nem lesz más lehetősége, mint felhívni azt a bizonyos rettegett telefonszámot, és egy időpontot kérni a fogorvostól.

- Fogorvosi rendelő, miben segíthetek? – szólt bele a telefonba egy kellemes női hang.

- Jó napot, egy időpontot szeretnék kérni.

- Mi a panasza?

- Lyukas az egyik fogam.

- Értem. Mit szólna holnap délutánhoz?

- Tökéletes lesz, köszönöm.

- Egy nevet szeretnék kérni.

- Gombóc Artúr.

- Rendben, Artúr, akkor holnap délután. Viszlát.

- Viszlát.  

Másnap délután a megbeszélt időpontban meg is jelent a rendelőben. Elővigyázatosságból vitt magával egy könyvet is, ha esetleg várakoznia kellene, akkor se unatkozzon. Ám hiába reménykedett. Ahogy belépett az ajtón, jöttét egy csengő jelezte és már nyílt is ki a rendelő belső ajtaja. Egy fiatal, barna hajú, mosolygós barna szemű nő állt előtte.

- Gombóc Artúr? – kérdezte a tegnapi telefonbeszélgetésből már ismerős hang.

- Igen, én vagyok az. – mormolta halkan, ugyanis lassan eluralkodott rajta a félelem.

- Erre tessék jönni. – mutatott az ajtó felé a hölgy. Artúr még egy szomorú búcsú pillantást vetett a kijáratra, majd engedelmesen követte a nőt. Egy mindennel felszerelt szobába léptek be, melynek közepén egy fogorvosi szék állt, s körülötte mindenféle eszköz, melyek bizony ijesztőnek hatottak a mi fájós fogú hősünknek.

- Üljön le, helyezkedjen kényelembe, és megnézzük mit tehetünk. – biztatta a hölgy. Artúr elhelyezkedett a székben, erősen megkapaszkodott a karfában, biztos, ami biztos, majd kinyitotta a száját.

- Hm. – jelentette ki némi vizsgálódás után Lilla doktornő, aki hogy megtörje a csendet, szépen bemutatkozott.

- Annyira vészes? Ki kell húzni? Nagyon fog fájni? – ömlött a kérdés a most már tényleg rettegő jómadárból.

- Nem, nem kell kihúzni a fogat. – mosolyodott el a doktornő. – Csak be kell tömni, és utána nem lesz semmi baj. De elég nagy a lyuk, ezért érzéstelenítőt kell adnom.

- Érzéstelenítőt? – kerekedett el Artúr szeme. – Mármint szurit?

- Igen. – mutatta fel a kezében tartott, hősünk szerint hatalmas fecskendőt. – De csak az elején fog egy kicsit fájni, utána meg sem fogja érezni azt, amit csinálok. Higgye el, sokkal jobban jár ezzel. Artúr ebben nem volt olyan biztos, de remélte, hogy a doki tudja mit csinál. Még erősebben megkapaszkodott a karfában, nagyra nyitotta a száját, szemeit becsukta. Egy percig kellemetlen szúrást érzett, majd az is elmúlt. Fél szemét kinyitotta és ránézett a mosolygó doktorra.

- Ennyi volt? – kérdezte hitetlenkedve.

- Ennyi. – bólintott.

Míg várták, hogy elkezdjen hatni az érzéstelenítő, beszélgettek. Csokoládéról, a tavaszról, könyvekről. Mikor Artúr érezte, hogy már zsibbadt a szája, szólt, és a doktornő hipp-hopp megcsinálta a kellemetlenkedő fogat. Tényleg nem is érzett belőle semmit.

Búcsúzáskor még a doktornő a lelkére kötötte, hogy ezek után ne felejtsen el mindig fogat mosni, és addig ne egyen semmit, amíg a zsibbadás el nem múlik, majd elköszöntek egymástól.

Artúr este már boldogan nyammogta kedvenc, epres töltelékes csokoládéját, és olvasta kedvenc regényét. Ám lefekvés előtt most megállt a fürdőszoba előtt, nagyot sóhajtott, majd hosszas sikálásba kezdett. Igaz, hogy nem volt olyan vészes a fogtömés, mint gondolta, és a doktornő is nagyon aranyos volt…de nem jelenti azt, hogy a kelleténél  gyakrabban akar ott kilyukadni.