Temetőbe érve a sírokat nézem,
íme itt az ünnep, lelkeket idézem.
De csak idézném, mert nem lehet,
itt nem látsz mást, csak pénz helyet.
Rohannak az emberek, s mindent megvesznek,
csak épp a lényeget, a tiszteletadás, mit felednek.
Elég a mécses? Neki több van! -s már ideges,
miért van az, hogy minden ünnep, mint egy kirakat, oly üres?
Szürke égen a viharfelhők tova rohannak,
örvénylő varjúsereg koncertje ad a horror hangulatnak.
Lassan már várom, hogy jöjjenek a zombi seregek,
s vadásszanak ránk, hogy agyakat egyenek.
Se zombik, se gonoszok, s az ördög sem itt lebzsel,
a gyerek sereg a cukros sátor felé hömpölyög, s leskel.
Gumicokor íze árad el a nyelvemen,
s mögötte múltam egy darabját meglelem.
Egy búcsúpillantás a temetői kertre,
hol tán lelkek keringenek elveszve.
Emlékezzünk rájuk, erről szól a fáma,
erről kellene szólnia a világnak máma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése