Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már kezdem unni a telet, a hideget, a sötétet és a szürkeséget. Még a havat is, mert alig esik, szinte rögtön el is olvad, s nem marad utána már csak a nagy pocsolyák, amik ha éjszaka befagynak, igencsak extrém sporttá teszik számomra a kora reggeli közlekedést. Nem mondom, legalább az egyensúlyérzékem folyamatos edzésben van, de akkor is. Muszáj ezt? Még mindig? Az olyan finomságokról nem is beszélve, hogy a munkahelyen sincs nagy meleg, ergo szinte rágyógyulok a radiátorra, akárcsak otthon a macskám, nah meg amikor a befagyott kaput kellene megmozdítani este záráskor...a 45 kilómmal. Nem is tudom minek gondolkozok a plusz sportolási lehetőségeken...:D.
Mindezek mellett elég demoralizáló úgy dolgozni menni, hogy még sötét van (és a lakásban a család többi tagja még édesdeden alszik!), és utána is egész álló nap a szép, szürke eget és földet bámulni. Fényt akarok! Meleget, színeket! És tavaszt. :)
Kedves Tél, kicsit unlak már téged,
hiába mutogatod fehér-fagyos szépséged.
Nem vágyom már a hópehelyre, sem jégvirágra,
sem a szánkózás vad száguldozására.
Kérlek hát, légy oly kedves, s szedd a sátorfádat,
s ne hagyd itt a szürke-ködös égi ruhádat.
Kedves Tavasz! Örülnék, ha végre ébredezne lényed,
a hozzánk is elérne színes és melengető fényed.
Mert vágyunk már a madárdalra,
s egy napsütötte felpezsdítő napra.
S bár általában türelmes és jó vagyok,
de szarok rá, mer most már fényt és napot akarok!
