Az ember először a szülőtől hallja azt, hogyha a világnak nem is teljesen tökéletes, de nekik az, és ezen semmi sem változtathat.
Azután, ahogy egyre nagyobbak leszünk, és ha jól választunk, akkor a barátok azok, akik ha nem is mondják ezt ki, de éreztetik, hogy minden diliségünk, furcsa szokásunk ellenére kedvelnek, elfogadnak. Hogy tudják sokkot kapsz a ruha vásárlás gondolatától, de tévedjenek csak be veled egy könyvesboltba. Vagy épp minden pénteken együtt menjetek bulizni, és utána jussatok haza, vagy ha az nem sikerülne, akkor legalább együtt tévedjetek el.
De amire mindenki vágyik, még ha ezt nem is mondja ki, hogy rajtuk kívül legyen még egy személy a világon, aki a fenti mondatot neked mondja, és komolyan is gondolja.Mert társas lények vagyunk. Vágyunk arra, aki kiegészít minket, teljessé teszi az életet, és ehhez nem kell hogy feltétlenül ő legyen szőke herceg fehér lovon.
És szerény megítélésem szerint mindegy, hogy az a valaki fiú, lány, ellenkező vagy épp azonos nemű veled, mert az érzés ugyanaz minden esetben.
Ő az, aki vigyorogva elnézi, hogy mit összeszerencsétlenkedsz bizonyos helyzetekben (persze mindig akkor, amikor a legjobb formádat akarod nyújtani), s mikor már úgy érzed, elnyelhetne a föld szégyenedben, ő hozzád hajol, és közli veled milyen aranyos vagy. Aki megadóan tűri, hogy sikongatva rohansz egyik könyvespolctól a másik könyvespolcig: "ezt is el akarom olvasni, meg ezt is, és úristen már ez is megjelent?".
Aki rögtön látja rajtad, hogyha rossz a kedved, szomorú vagy, vagy haragszol, pedig még meg sem szólaltál.
Aki mellett mindig szeretnél elaludni, mellette kelni, és mindent megadnál azért, hogy azt a boldog, elégedett mosolyt lásd az arcán, amitől mindig elolvadsz. És persze ugyanaz a személy, aki egy pillanat alatt képes őrületbe kergetni, egyetlen mondattal megbántani, és megríkatni.
És persze az a legjobb, ha ez a dolog kölcsönös, vagyis te ugyanúgy elnézed, sőt szereted a különös dolgait, a hobbijait, a világhoz való hozzáállását. És valószínűleg éppolyan könnyen vagy képes megbántani őt, mint ő téged.
A legtöbben nem azt várjuk a másiktól, hogy megmentsen saját magunktól, mint a mesében a hercegnőket. Csak legyen ott mellettünk, miközben mi igyekszünk helyt állni. Nevessen velünk, figyeljen ránk, várja a percet, hogy találkozzunk, ahogyan mi is tesszük.
Nem azért akarunk vele lenni, mert körülöttünk már mindenkinek van barátja, vagy mert a szülők már sanda tekintettek méregetnek, esetleg vészesen közeledik Valentin nap, amikor mindenhol párok lesznek, és mi nem akarunk egyedül lenni.
Hanem azért, mert teljesen komolyan gondoljuk azt, hogy nekünk ő a tökéletes. Úgy ahogyan van.
