Ezt a képet egy molyos ismerősömnél látom újra és újra. Engem megfogott. Illetve a vers is, ami alá volt írva:

Balázs Tibor: Némák
A némák
Ha ki akarják mondani:
Szeretlek
El kell hogy engedjék
Egymás kezét.

Az utóbbi pár napban nem sok minden történt. Befejeztem egy mesét, remélem tetszeni fog az illetőnek. Belekezdtem egybe, ami csak úgy magamnak írom, ha kész lesz (távoli jövőben), akkor majd felrakom azt is :D. Bespájzoltam magamnak egy csomó könyvet, elkezdtem rendesen tanulni a hajrák előtt, barátnőztem, sokszor fagyiztam. És megállapítottam, hogy a számomra fontos emberek közelében vagyok félénk, és gyáva. Teljesen jó a dolog. Pláne mikor megjegyzik, hogy elgondolkodtam, és igazából pont rajtuk gondolkodom...és mondanám...aztán mégsem teszem. Ilyenkor jut eszembe, hogy tulajdonképpen lehet h jól álcázott antiszoc vagyok...

Röviden DISNO, ahogy megéltem

Rengeteg munkába került, és egyhét alatt gyorsan lezajlott. Nem volt egyszerű a zh-k, és esti programok, illetve a plusz adag feladatok megcsinálása, de meglehetett oldani.
Legmegerőltetőbb a 24 órás vetélkedő volt. Amit ezalatt az idő alatt megtapasztaltam...
1. Mindig lesznek olyan emberek, akiknek a nyerés fontosabb, mint az hogy élvezzék a játékot.
2. Bármennyire is igyekszem, még én is találok olyan embert, aki rögtön ellenszenves lesz, pedig azelőtt sosem találkoztunk...és tudom h nem illik korán mindenféle következtetést levonni, de hát na.
3. Vannak, akik bunkónak születnek
4. Részeg pasiknak nehéz megmagyarázni, miért is nem érzed a késztetést h azonnal elmenj velük a szobájukba. Na és persze szervező társaid pont ilyenkor nem lesznek kéznél.
5. 38 órát nem bírok végig, alvás nélkül...volt akinek ment, nekem nem :)
6. Gyökeresen változhat  meg a véleményed emberekről. Nagyon örültem, mikor egy csmó emberről kiderült, hogy nagyon jó fej, és nem néznek levegőnek, hanem velünk poénkodnak, annak ellenére hogy ők az "elit" hogy úgy mondjam. És azokkal, akikkel eddig csak keveset beszéltem, ez jó alkalom arra, hogy kicsit jobban megismerjem őket. Nagyon sok olyan embert ismertem meg így, akiket talán máskor nem, és ezért nagyon hálás vagyok ennek a rendezvénynek.
7. Akik már jóban voltak egymással, azok odafigyeltek a másikra, és sztem ez is jó dolog. Hogy nem csak magunkra gondolunk, hanem a másikra is.
8. Ha nem is úgytűnt, azért a végére a csapat összetartott, és segítette egymást.
9. A legjobb hangulat a kellékes kuckóban volt :D
10. Ha fáradt vagy, akkor koncert zaja mellett is tudsz aludni.
11. A jó hangulat magával ragadja az embert.
12. Kávé és csoki nekem egyszerre igen ütős anyagnak számít :D
13. Azért van egy két "wow" testű pasi itt a koliban :D
14. Elmondhatatlan az érzés, amikor az embert a csapatok megtapsolják, az elvégzett munkája megbecsüléseként
15. Bármennyire is lefárasztott, és néha kiakasztott, alapvetően hiányozni fog
16. Rengeteg emléket és élményt jelent

Ha újra kellene jelentkezni, megint meg tenném. Megérte. De azért az nem lesz rossz, hogy kicsit több időm lesz :)

"Egy család vagyunk!" :)

Cikk

Ezt a rövidke elmélkedést a DISNO (Diákotthon Stúdiósok Nonstopja) újságába kellett írnom. Az önkéntességről. Anya elolvasta és annyit mondott, hogy jó (bár én találtam benne két szóismétlést egymást követő bekezdésben, de már mindegy)csak komoly. Erről a témáról nem tudom lehet-e vidáman írni...nekem ezek jutottak eszembe akkor róla...

2011. Új év, reményekkel, kihívásokkal, fogadalmakkal, tanulással…és még annyi mindennel, amit igyekszünk majd belepréselni. De nem csak erről szólhat. 2011 ugyanis több mindennek is a kiemelt éve: Liszt Ferenc emlékév, a Kémia éve és nem utolsó sorban az Önkéntesség Európai éve is.

Segítségnyújtás. Ez az, amire felszeretné hívni az Európai Unió a figyelmet. Már 1983 óta rendez meg különféle „Európai Éveket”, azaz minden évben megjelöl egy tevékenységet, amely kapcsán egy egységes kampánnyal igyekszik az emberek figyelmét és persze a különböző kormányokét is az adott területre irányítani. 2001 volt az első év, amikor az önkéntességet tették előtérbe és most 10 év múltán ismét erre szeretnék iránytani a gondolatokat.

Mit is jelent az önkéntesség? „Olyan tevékenység, amelyet a személy szabad akaratából, egyéni választása és motivációja alapján, a pénzügyi haszonszerzés szándéka nélkül végez.”

Most tekintsünk el azoktól a tevékenységektől, amelyeket az egyetemisták ilyen alapon nagy szeretettel űznek ( például bulik, kocsmák látogatása, ahova egészen biztos, hogy nem haszonszerzés miatt megy, vagy az egyéb szórakoztató tevékenységek). Itt olyanra kell gondolni, amivel segíthetjük a társadalmat, és a rászorultakat. Például karitatív munka. Elég csak beírni a keresőbe ezt a két szót, máris 59 600 találatot olvashatunk.

Most megkérdezheted tőlem, hogy ez szép és jó, de mi közöd van ehhez? Ha úgy nézzük nem sok. De nem véletlenül akarják erre a problémára terelni az emberek figyelmét. Elég csak hazánkban történtekre gondolni, az évenként jelentkező árvizekre, a vörös iszapra. És emellett még ott vannak a különféle betegségek, otthontalanok, árvák és még folytathatnám a felsorolást milyen problémák segítésére létrehozott szervezetek.

Nézzük a tévét, hallgatjuk a rádiót, olvassuk a híreket neten vagy újságban. És párperc szörnyülködés után visszatérünk a szobánkba és folytatjuk a laptopon való munkát, keresgélünk 100 csatorna között, lapozunk egyet az újságban. Megtehetjük. Mert minket nem érintenek ezek a problémák. És remélhetőleg nem is fognak. De azokat, akiknek ez a valóság, akik mindennapjait a kétségbeesés, a bizonytalanság, félelem uralja, nem tehetik meg ezt. Nekik ott, akkor kell ezzel megküzdeni. Ehhez nyújtanak segítséget a szervezetek, és nyújthatunk valamilyen formában  mi is. Nyílván senkitől nem várják el, hogy milliókat utaljon a különböző számlákra, felépítsen házakat, vagy más csodát tegyen.

Gondolom, ti is évente legalább egyszer csináltok egy nagy selejtezést, ahol ruhákat, netalán rég nem használt játékokat, könyveket szelektáltok. Mi lesz ezekkel? Egyszerűen csak kidobjuk, jobb esetben fiatalabb rokongyereknek tovább adjuk. Azonban azt megtehetjük, hogy másnak adjuk. Nem egy szervezet gyűjt ruhákat, játékokat, és más adományokat a rászorulóknak. Mennyiből tart zsákba, szatyorba tenni, amit amúgy is nem szükségesnek ítéltél, és elvinni egy gyűjtőhelyre? Szerintem nem sokból.

Nem mondom, hogy válts életmódot, és ezentúl mindig és mindenhol a nagyobb jónak szenteld az életed. De néha lassíts egy percre, nézz körbe. Gondolj bele mi mindened van, minek örülhetsz. És csak egy percre képzeld el, milyen érzés lenne, ha az összes számodra kedves dolog valami miatt eltűnne, ha ott maradnál egyedül.

A te döntésed, mit teszel.   

Csak játék

Nevetés, öröm, felszabadultság. Nincsenek meg a megszokott határok, a játék eltörölt mindent, nagyjából egyenlő felek állnak szemben egymással, függetlenül kortól, személyiségtől. Nincs felnőtt vagy gyerek, csak emberek, akik élvezik a mozgást, azt hogy együtt vannak. Én pedig azt élvezem, hogy ezt láthatom, érezhetem a nevetést a levegőben. Lehetnek apró sérülések, véletlen balesetek, de senki nem akad fenn ezen, hozzá tartozik ez is a dologhoz. Most mindenki gyerek, nem az számít, hogy nyersz vagy vesztesz. Aztán szikra lobban, s valaki észhez tér ebből az édes állapotból. Már nem játszani akar, hanem nyerni. Minden megváltozik, a levegő feszültséggel lesz terhes, és elvárásoktól. Hibázni már nem lehet, s mindent elönt a görcsös igyekvés, majd az elkeseredettség, amikor érzik, nem nyerhetnek. Egyre jobban hajtják magukat, mozdulataikat már nem az élvezet vezeti, hanem a düh, harag. Én pedig csendben figyelem őket, és nem értem. Ez hát az én nemzedékem? Akik nem tudnak elszakadni attól, hogy mindenféleképpen nyerni kell, mert csak akkor leszel valaki. Már nem a részvételt, a mozgást értékelik, hanem az eredményt. A hangulat is elvész, de talán csak számomra...ki tudja. Nem kérdeztem még sosem, hogy ők érzik-e a pilanatot közben, amikor a határt valaki átlépi és rántja magával a csapatát, mert persze ekkor már tűrhetetlen, ha elvét valamit. És innentől kezdve mindenki teljesíteni akar. De kinek? Egy lemondó sóhajjal fordulok el. Ezért nem játszok már rég. Mert sose azért mentem hogy nyerjek. És amikor ezt szememre vetették, döntöttem. Vicces, hogy mint külső "megfigyelő", bíró jobban élvezem a jászmákat, mint maguk akik játszák.
Vajon megéri? Hajtani valamiért, ami itt nem is igazán tét? Miért jó mindenkinek, hogy az összes örömöt, élvezetet versenybe fojtja? Már másutt is tapasztaltam, és továbbra se értem. Az egész élet már egy harc, hogy én legyek a jobb, az első. És lassan már nem lesz semmi, amiben ezt kitudnánk pihenni.
Leülnek a végén, és megint a nyugalom szakad ránk, már eldőlt ki nyert, ki vesztett. Ismét csak azért vannak, itt hogy "élvezzék" a mozgást, a társaságot. De én még érzem a feszültség utolsó foszlányait. Ha, ha majd megint arról fog szólni minden, hogy csak játszunk, akkor beállok újra. Addig csak várok.
Hiszen ez csak játék, nem? Egyszer csak rájönn erre mindenki.

Várakozás

Az első, amit belépve megérzek, az a csend. Itt még hallható a madárdal, a szél susogása, a természet lélegzete. A második az a furcsa megiletődöttség, amit az a tudat kelt bennem, hogy ez egy temető. Az "ősök" nyughelye. Kicsiként nem foglalkoztam a halál gondolatával, a temető egyet jelentett a hallottak napi édességgel és ennyi. Ma már tudom, nem csak ennyiből áll. Ez a hely egyszerre nyugtat meg néma csendjével, békéjével, és kelt bennem feszültséget.
Ahogy a sirköveket nézem, a nevek legtöbbje már nem mond semmit. Sok ember, még születésem előtt meghalt, másokról nyomokban maradtak emlékek, ám ezek oly áttetszőek, hogy nem lehetek biztos tényleg emlékek, nem csak álmok. És persze vannak azok, akikre emlékszem, akik életem szerves részei voltak. Már másképp azok. Nézem a neveket, és próbálom kitalálni, milyen ember rejtőzhetett mögötte, szeretet nevetni vagy épp komoly volt? Miben reménykedett, mik voltak az álmai? Sosem fogom megtudni. És a szomorú az, hogy nem egy olyan sírt gondozunk, ahol az igazán közeli rokonság a vagyon szétosztása után nem is nézett. Már csak mi emlékezünk rájuk.
Ez elég lehangoló. Hiszen ha azt vesszük, az ember élete nem áll másból mint várakozásból. A szebbre, jobbra. Az óvodára, iskolákra, arra hogy végre "felnőtt" legyen. Az igaz szerelemre, barátságra, élményekre. A veszély nem abban áll, hogy várunk. Hiszen ez életünk része. Hanem hogy várakozás közben észre vesszük-e azt, hogy amire vártunk az orrunk előtt áll. Hogy nem felejtünk el élni, miközben várunk és várunk. A csodára, vagy egy álomra...ki tudja. Nincs olyan ember, aki ez alól ki tudná magát húzni. Kérdés az, hogy mikor eljön az ideje és visszanézünk, a várakozás mellett találunk-e mást is. És akkor éltünk jól, ha igen. Lehetnek egész apró dolgok is ezek, egy kellemes nyaralás barátokkal, egy emlékezetes este a barátoddal, egy játék a háziállatoddal...szereteted a családod iránt. És akkor talán, talán lesz olyan, aki a majdani sírfeliratodat olvasva nem csak egy nevet lát ott, hanem az embert, aki mögötte volt. És emlékeznek majd rád, arra hogy nevettél és sírtál. Szerettél, reméltél. Szeretném hinni, hogy ha majd az én nevemet olvassák, eszükbe jutok...ha csak egy mosoly képében is. És akkor, véget ér a várakozás.
Addig pedig? Várunk. Te, ő, én. Mind.

Tavaszi szünet első napja

Ez egy nagyon, nagyon hosszú hét volt. Amit ha visszanézek...maradjunk annyiban, hogy nem bánom, hogy vége van. Voltam fárasztva, sokkolva, feldobva. Futottam sok-sok emberrel együtt, és jó pár egyetemistával egyetemben elmondhatom, végre itt a tavaszi szünetem. Ami semmire nem lesz elég, de ez van. Közben arra is rájöttem, hogy csináltam pár dolgot, ami nem feltétlenül volt okos dolog, de már mindegy. Csak reménykedni lehet, hogy úgy is sül el, ahogy remélem, és nem visszafelé.
Csináltam személyiség tesztet is, ami eléggé betalált. Néhány nagyon igaz dolog rám, a jellemzésből.

Elsődlegesen befelé fordulva éli meg életét: Ez igaz, hányszor kaptam már meg, hogy inkább éljem az életet...
Az INFJ-k gyengéd, törődő, összetett és nagyon intuitív egyének: Hm, remélem.
Nagyon érzékenyek a konfliktusra, és nem is viselik túl jól. Azok a szituációk, melyek konfliktustól terhesek, az általában békés INFJ-ben nyugtalanságot vagy felgyülemlő dühöt kelthetnek: Ez is igaz. Gyűlölöm a konfrontálódás bármilyen formáját.
Ugyanakkor az INFJ maximalista, aki kételkedik benne, hogy kihozza magából a maximumot: Erről szerintem néhány barátnőm tudna mesélni :D
Az INFJ tetszeni akar másoknak, és ezért a legnagyobb erőfeszítéseket is képes megtenni: Nos igen. Mi mindent csináltam, csak azért hogy szeressenek, és elégedettek legyeenek velem...
Ezzel a képzelőerővel gyakran képes arra, hogy bonyolult esztétikus művészeti alkotásokat hozzon létre, zenét, matematikai rendszereket, verseket, színdarabokat és regényeket: Na, azért a matematikai rendszert túlzásnak tartom...XD
Rendszerint odaadó élettársával szemben, de nem mindig hajlandó a fizikai közeledésre: Khm, no comment.
Valószínű, hogy baráti köre szűk, barátságai mélyek és hosszú időn át tartanak: Remélem.
Ajánlott foglalkozások: pszichoterapeuta, művész, könyvesbolt tulajdonosa, költő, tanár, író, fotóriporter...aham :D
És még folytathatnám...de érdekes volt.
Ma elolvastam 3 könyvet...és semmi tanulás. Kár hogy ez holnaptól azért változik...na nem baj.