Emlékszem, hogy kicsiként mennyire vártam,
hogy a havazást végre élőben is lássam.
E vágy mára jócskán megkopott,
de ez az első havazás mégis megfogott.
Vattacukor méretű pelyhek az égen,
tündértáncot lejtve repülnek szépen.
Puhaságot visznek a kemény világba,
fehérre mázolt ruhát adnak a fákra.
De ja, mily borzalom, oly rövid éltük,
hosszú maradását gyermekként hiába reméljük.
Nem marad más, csak a latyak és a pocsolya,
szürke világ, szürke felhők vigasztalan nyoma.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése