A szürke és, s világ bágyadtságát érzem,
a nyár melegének emlékét hiába idézem.
Hideg szél fúj, s lomha felhők szállnak,
újabb pofont adva lelkem borús hangulatának.
Két ásítás között a telefont felveszem,
s percenként az óra mutatójának mozgását lesem.
Mókuskerék, mi fogva tart. Nem ezt vártam,
mikor gyermekként a jövőmet kitaláltam.
S mégis, néha itt is vannak szép napok,
bár tény, hogy hideget-meleget is kapok.
A jövő bizonytalansága belém mar és űz,
a könyvek és a nyelv bennem új reményláncot fűz.
S ha jön az idő, majd pergetem a szemeket,
makacsul bízva a jövőre nevetek.
Szomorú ég, ki most reám nézel,
igazán megdobhatnál néha egy kis fénnyel.
De hallgatsz némán, magadban borongva,
én meg itt ülhetek, napfényes nyárról álmodozva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése