Nyári éjjel

Nyári éjjel csillagok alatt megigézve állok,

tágra nyílt szemekkel egy új világot csodálok.

Selymes sötét borul fölém, s szinte védőn ölel,

néma csöndben a táj most csak reám figyel.

Fák ágain szél csak gubbaszt, a hajnalt várja,

az esthajnalcsillag odafentről mosolyog reája.

Nyikorognak a lépcsők, s roppannak a gerendák,

az itt alvókra a falon mászó pelék a frászt hozzák.

Mögém lépsz, s érzem ölelésed átér,

karjaid közt a biztonság most rám fér.

Hozzád bújok, felnézek rád, de elmúlik a pillanat,

miért fél az ember, hogy a happy end most elmarad?

Kétségek közt vergődve a csillagokra nézek,

reszketve, halkan tőlük segítséget kérek.

Némán áll az új világ, s én idegenként állok,

egyre magányosabban a válaszra várok.