Tavasz tündér

 



Mezők, hegyek némán várnak,
hogy vége legyen a tündér álmának.
Míg fagyott a világ, az úr a Tél,
tavaszt mindenki csak remél.

Ám egyszer csak a jég pattan,
s a kis tündérben élet moccan.
Pilla rebben, moccan a szárny,
lassan imbolyogva feláll az árny.

Ezüst haja libben mögötte,
kék ég nevet fölötte.
Táncolva lép, majd a tél előtt megáll,
az ránéz, bólint, s cammogva odébbáll.

Felnevet, és olvad minden,
meleg szél kel, ha szárnya lebben.
Lépte nyomán virág fakad,
hogyha sír, az eső szakad.

Jő a tündér, s lépte táncol,
s lám, minden ébred téli álmából.
Zöld lesz a világ, tele fénnyel,
az új nap, új élet szeretetével.

Míg a napsugár simogatja arcod,
s a madarak szerelmes énekét hallod,
a véred pezsdül s te is érzed,
hogy végre minden végleg felébredt.