Hétfőn csak szenvedek,
az órára meredek.
Első napja a hétnek,
a tanulás, s munka menetének.
Kedden már nevetek,
könnyebben lépkedek,
hiszen ebbe is belejön az ember,
hogy reggelente korán fel kel.
Szerda a középpont, mit várhatsz,
innentől kezdve visszaszámlálhatsz.
Várhatod, hogy végre jöjjön a nap,
amikor nincs más, csak az, hogy ágyban maradj.
Csütörtök már lassan múlik el,
s magadat folyton figyelmeztetni kell,
hogy a tanárra/munkára odafigyelj.
S jő a péntek és én rosszul vagyok,
mert az óra lassan jár, s még mindig nem otthon vagyok.
Majd szinte futva rohansz haza mert várod,
kit szemed és szíved oly régen nem látott.
A szombat a kánaán, mit oly nagyon óhajtottál,
nincs túl sok okod arra, hogy az ágyból kimásszál.
Egész nap pihensz, s barátokkal trécselsz,
Egy esti bulin vajh mit merészelsz?
Vasárnap a semleges, mikor már érzed,
lassan újra feléd kúszik a végzet.
S bár még lógatod a lábad, már tervezed,
következő szombaton a helyed majd meg hol leled.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése