Akármilyen hülyén hangzik is a fenti cím, igaz. Legalábbis az én esetemben biztos, de sokszor tapasztalom ezt a környezetemben is. Lassan elfelejtünk örülni. Emlékszel még arra, hogy gyermekként a legapróbb dolog is micsoda boldogságot váltott ki, és hogy még sokszor napokkal később is ugrándozva mesélted el a rokonságnak, vagy az oviban. Ha kaptál egy szelet csokit, helyre állt az univerzum rendje.
Ellenben most...jó nyilván az ember változik, ahogy idősebb lesz, de ennek feltétlenül azt kell jelentenie, hogy elfelejt örülni?
Mert ebben a mai felgyorsult világban, az állandó mókuskerékben lassan ez történik. Elfásulunk, elszürkülünk.
Én alapvetően egy realista, sőt, igen gyakran pesszimista vagyok, így tudom, hogy nem egyszerű folyamatosan boldognak, és bizakodónak lenni. Hogy az ember nem láthat mindig mindent rózsaszín (esetenként hello kitty alakú) felhőket, max ha valami igen jó anyagot tol. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha csak leugornánk a boltba, és az esti vacsorához szükséges hozzávalók mellett vehetnénk mondjuk 2 kg 20 dkg boldogságot/reményt/bizakodást. Vagy egyszerűen csak reggel leakasztanánk a vállfáról az optimista énünket. De ez nem így megy, és a legtöbb esetben teljesen új személyiséget sem tudunk növeszteni.
Ezért van az, hogy a sikernek, a megoldott problémáknak ideig-óráig tudunk örülni, majd figyelmünk a következő probléma felé fordul, és mi ismét aggódva, stresszelve járunk-kelünk. És hiába tudom, hogy ez nem feltétlenül jó, hogy igenis ki kellene élveznem a dolgot, nem tudom. Nem azért, mert nem becsülöm meg. Csak egyszerűen nincs időm rá. Ezért elhatároztam szilveszterkor, hogy ezen megpróbálok változtatni.
Jó, nem lettem hirtelen mindig boldog, csak optimistán létező személyiség, és csalhatatlan technikát sem találtam arra nézvést, hogy megleljem az örök boldogság forrását. Ám a magam módján igyekszem emlékeztetni magam, hogy az élet szép.
Egyszerű módon. Mindennap egy kis cetlire leírom, mi volt abban a napban a jó. Ilyen teljesen semmiségeknek tűnő dolgok kapnak rajta helyet, mint például: süt a nap, valakit megnevetettem, megdicsértek a munkahelyen, fűtött busszal utaztam reggel (nem röhög, tudjátok milyen jó érzés a kora reggeli minuszfokban álldogálás után egy fűtött buszra felszállni?). És eddig minden nap találtam valamit, amit leírhattam, és talán ha csak 2x volt ismétlés közte.
Vagy amikor igazán jó dolog történik velem, akkor utána minden nap kicsit elgondolkozok rajta, hogy igen, megcsináltam, sikerült stb.
Világot váltok vele? Nem, nem hiszem. De talán lassan megtanulok újra hosszabb ideig örülni, nem csak az élet gondjait látni. És ezzel magamnak és a környezetemnek is jót teszek. :)
Úgyhogy hajrá, tanuljunk meg újra boldognak lenni, élvezni azt, amikor valami jót dob nekünk a gép. Mert igen, lesznek rossz pillanataink. És igen, lesz amikor szarul fogjuk érezni magunkat, vagy marha sokat kell küzdenünk. De addig...miért ne lehetne látni és értékelni a jót és a szépet?
Én ezen leszek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése