Maszkabál

Tükör előtt áll a férfi

új és új álarcokat nézi

-Mit vegyen fel? Mit viseljen?-

hogy az elvárásoknak megfeleljen?

Vidám legyen, vagy szomorú,

fennkölt vagy épphogy elbájoló?

Mi nem tetszik, azt félredobja,

a sarokban növekvő kupacra.

Meg van hát! - szeme villan,

s a kiválasztott már fenn is van.

Köpeny lebben, cipő surran,

szolgák hada már csak útban.

Tart a bál, szól a zene,

a terem emberekkel tele.

Nők és férfiak táncolnak,

vagy csak halkan traccsolnak.

Ha a nyelvnek éle van,

a pletykálkodás sem céltalan.

Életek és pályák dőlnek el,

Vajh a mennybe vagy pokolba jutsz el?

Körbe nézve csak álarcot lát,

különböző szempárok villanását,

s bár a szem a lélek tükre,

itt már ez is homályos és görbe.

A pénz lett az úr és a hatalom,

-Ezért a lelkem is eladom!-

határozza, és a táncba lép,

precízen pörgeti partnerét.

Újra és újra ugyanaz,

csak a maszk más, mit mutatsz.

E tánc oly végtelen,

ha belépsz, nincs már védelem. 

Évről évre tart e maszkabál,

te döntöd el, hogy rád is vár.

Nincs itt érzelem, csak számítás,

sem kegyelem, csak ámítás.

Szól a zene, te is hallod,

van-e már szép álarcod?

Ez takarja görcsösséged,

hogy nincs már emberséged.

Elmúlt már fiatalsága,

benőtt a feje lágya,

s már lépne ki a körből,

eme ördögi tűzből,

ám késő már, lépte botlik,

arcáról lám, a maszk lehullik.

Az agastyán testét átlépve,

rá egy percig sem nézve,

folyik tovább a maszkabál,

a zene szól, hát gyere már.