Ősz...

Mivel beköszöntött a tényleges ősz (vagyis a hulló falevelek nézegetése közben meg akarok fagyni), frissítettem a blog kinézetét is.
Nem tudom ki hogy van vele, de ez az évszak nem a kedvencem...ugyanakkor tagadhatatlanul meg van a maga varázsa...és még több lenne, ha nem ekkor kellene zh dömpingre készülni.
Így hát miközben napközben forró teát, este pedig forró csokit szürcsölgetek, könyv helyet a jegyzeteimet olvasgatom, és egyre idegesebben veszem tudomásul, hogy az idő rohan, és még semmit sem tudok.
De a színes leveleken átszűrődő fénysugarak, a napfényben ragyogó víztükre azért némileg kárpótól. S miközben a dideregve tovarohanó embereket figyelem, elgondolkozok. Ez a tevékenység általában cseppet sem örömteli, mindig valami változtatandóra lyukadok ki. Például, bármennyire is igyekszem, mindenkire nem jut időm. Vagy legyen hosszabb egy hét, vagy a napok...mert bárhogy sűrítgetek, bármennyire is megfeszülök valaki mindig kimarad a szórásból. Ráfoghatnám, hogy azért, mert alig van közös óránk, de ez így nem teljesen igaz. Ahogy az sem, hogy amikor nekem van szabadidőm ők nem érnek rá, és fordítva. Ezek csak részigazságok. Hogy mi a valódi igazság? Nem egészen vagyok benne biztos. Így abban se, hogyan tudnék ezen változtatni. De valamit muszáj lesz. Még akkor is, ha néha úgy érzem, teljesen feleslegesen próbálkozom, mert még az enyémnél is vastagabb falakon akadok fenn, vagy éppen csupán azért kell a társaság, hogy ő tudjon valakihez beszélni...
De én se vagyok tökéletes, nincs is jogom arra, hogy ítélkezzek mások felett. Mégis megteszem, bár leginkább csak magamban.
Na, de ezen a két héten és az őszi szünetben majd igyekszek előrelépést összehozni. Majd meglátjuk sikerül-e.
Addig pedig a napfényes, ám hideg napokon vergődöm keresztül, és próbálom nem elfelejteni miért is csinálom.