Hónapok óta először érzem azt, hogy most jó. Mármint tényleg rendben van minden. Aztán persze ez közel sincs így, de ettől sem a sírógörcs nem akar rám törni, sem az idegbaj. Fekszem az ágyon, hallgatom az ablakon kopogó esőt, és a halkan szóló rádiót, miközben a macska békésen összegömbölyödve fekszik mellettem. Egyszóval semmi különlegeset nem teszek, nem találtam fel az AIDS ellenszerét, és mégis.
Na persze lehetne még jobb is, de ne legyenek túl nagy elvárásaim. Inkább csak élvezem ezt a pillanatnyi kegyelmet, amit az élet/sors/égiek engedélyeztek nekem. Hogy csak úgy vagyok, és nem kell sehova rohannom, senkinek sem kell teljesíteni. Nincsenek határidők, és akkor kelek/fekszek amikor jól esik. (Többé-kevésbé.)
Szóval pihenés, olvasás, film és sorozat nézés, időnként némi japánnal megspékelve. Olyan barátokkal tudtam végre összefutni, akiket több hónapja nem láttam, nem hogy még ennyi időt töltsek velük. Nem mintha sokat változtak volna, de őket ilyennek szeretem, úgyhogy ne is változzanak ;).
Jó egy kicsit megpihenni. Hogy nem csak mások, de a saját elvárásaimat sem kell túlszárnyalni. Lehet lusta, és legfőképpen önmagam. Esendő, hétköznapi, hibákkal és jó tulajdonságokkal teli. Kár, hogy mindez csak egy hétig tart még, mert aztán újra beindul a mókuskerék. Amikor ismét megfeszülök, és azon izgulhatok elég jó leszek-e. És persze lehet azon is görcsölni merre tovább.
De addig is csak vagyok. Örülök mindennek, és aktívan próbálok megfeledkezni a fogyó időről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése