A mi tagozatunk Pécsen volt, ápr. 8 - 10.-ig. Már a megérkezésünk sem volt teljesen zökkenőmentes, mivel a csapat egyik tagja elaludt, szóval ő eleve egy későbbi busszal futott be. A város esővel fogadott minket, így egy élmény volt elgyalogolni a regisztrációig :D. Aztán pedig fel a szállásunkra. Ez utóbbi külön élmény, ha alföldi az ember. Ergo, kiképző pályának tűnt a meredek felfele út, ráadásul megvoltunk pakolva, mint valami teherhordó :D.
Viszont a szobák és a kilátás kárpótolt valamennyire.
A három nap, sőt az egész hónap hullámvasút számomra. Voltak/vannak nagyon jó pillanatok, amikor az ember azt érzi, igen, ezért érdemes élni. És vannak a mélypontok, amikor legszívesebben csak egy sarokba kuporodna és elfelejtene létezni.
Szóval a kétszeri elázás, megfázás, cipő tönkremenetel, hiszti vs. város nézés egy jó társasággal, hajnalig tartó beszélgetés és nevetés, közös éneklés, hülyülés.
Félreértés ne essék, nem bántam meg. Még úgy sem, hogy jó párszor ki tudtam volna vágni a laptopot a dolgozat elkészítése közben, vagy hogy még hajnalban is azt olvastam, javítottam. Szóval vér, verejték és könny árán készült el :D. De az, hogy sikerült előadni, a kérdésekre válaszolni, azért mégis elégedettséggel tölt el. És őrzöm azokat a pillanatokat, amik érdemesek arra.
Miután valamelyest sikerült kipihenni azt a 3 napot, elindult ismét az egyetem, ergo tételkidolgozás és PhD keresés.
Érzésem szerint ez egy esélytelen vesszőfutás az idővel. Már tudjuk az államvizsga időpontját, ami szinte itt van a nyakunkon. Persze ettől még nincs több kedvem tanulni. Szóval ha bárki ismer valami atom biztos ötletet a lelkesedésem felszítására, az ne habozzon azt megosztani velem :D.
A jövő meg...igazából most kezdjük azt látni, hogy milyen kurva nehéz bárhova is bejutni. Sehol sincs pénz, az államilag támogatott félévekért meg körülbelül ölik egymást. Viszont, gyakorlat nélkül meg sehova nem vesznek fel dolgozni sem. :D
Szóval két érzelem vív csatát az emberben. Egyrészt folyamatosan reménykedik, ami miatt garantált a pofára esés, illetve küzd a remény ellen. De hát mint tudjuk, a remény hal meg utoljára.
Mondjuk ettől függetlenül ezt a képet fájdalmasan igaznak érzem :D :
Ezeket leszámítva nem sok minden történik az életemben. Össze-összejárunk a baráti társasággal néha egy-egy borozásra. Engem megtéríteni akarnak, lévén, hogy nem éppen ez a kedvenc italom. Nincs vele bajom, szimplán nem kedvelem az alkoholt :D.De azért nem adják fel. Bár tagadhatatlan tény számomra, hogy a legviccesebb az, amikor gyalog elindul a társaság hazafelé :D. Nincs is jobb, mint hajnalban a téren magnóliafa virágát szagolgatni, vagy éppen a fű locsoló vízpermetén átrohanni, mint az őrült.
Úgyhogy azért vannak jó dolgok. Egy jó beszélgetés a barátnővel, egy közös film nézés, közös szülinapozás, közös vacsora...
Nem vagyok elégedetlen. Na jó, nem nagyon :D. De azért jó volna látni, merre van az a tovább...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése