És hogy rohan az idő

Oké, egy jó ideje nem írtam, de egyszerűen ideje nincs néha az ember lányának meghalni sem. Főleg, ha egyetemista, utolsó éves.
A május főleg arról szólt, hogy a diplomamunkát csinosítgattuk, nyomtattuk, köttettük. Öregem, hogy ez milyen drága egy mulatság O.o. De most már szépen, fekete kötésben csücsül a polcomon. :) És rajtam kívül kb. senki sem érti, de ez már részlet kérdés.
Aztán jött a PhD hely keresés sürgető problematikája. Az érzés, amikor úgy néz ki, hogy nem lesz helyed:

Aztán lassan felrémlenek a lehetőségek, de nem feltétlen álmaid munkája, ráadásul jó messze is van, és közel sem biztos. Úgyhogy telefonálgatások, email írások, illetve személyes beszélgetések hada volt/van mögöttem. Arról valaki mondjuk felvilágosíthatna, hogy egyesek miért hiszik azt, hogy az jobb, ha elutasítás helyett semmit sem válaszolnak. Személy szerint úgy vagyok vele, hogy inkább mondják ki konkrétan, hogy nincs hely/pénz/kedv/idő arra, hogy felvegyenek. De ez a semmi válasz...az ember azon gondolkodik, hogy meg sem kapta az illető az üzenetet, vagy éppen nincs internet közelében stb...szóval reménykedik, és vár, közben az időből kifut.
Aztán amikor már kezdtem teljesen feladni, és neki állni a B tervnek, akkor jött egy lehetőség. Igaz, hogy olyan témában, amit még nem csináltam sose, de végülis az sosem rossz, ha új dolgokat tanul meg az ember.
Szóval szinte relaxált állapotba kerültem, hogy ez is le van tudva, kb. így:

És akkor jött egy korábbi személy, hogy nem-e szeretnék náluk PhD-zni. O.o Hát, de, náluk SZERETTEM volna, csak amikor kérdeztem, akkor nem volt lehetőség. Most meg már...eleve lezárult jelentkezés, máshova adtam be...ennek ellenére azért két napig szenvedtem azon, hogy mit is válasszak, mivel járnék jobban. Na meg szociálisan túlérzékeny személyiség révén senkit sem akartam igazán megbántani. És mindkét esetben igen komoly előnyök voltak, na persze hátrányokkal is. Mindenesetre az ismerősi köröm kötélidegzetekkel rendelkezik, és örök hálám fogja őket üldözni, amiért végig kísérték a hisztimet, és igyekeztek segíteni is. Végül nagy nehezen megszületett a döntés, és én csak imádkozni tudok, hogy a jövő azt bizonyítsa be, jót választottam.

Ezek mellett volt két vizsgám, egy diplomamunka védésem, és találkozás a vélhetően jövőbeli főnökömmel. Szóval nem unatkoztam, de úgy néz ki, a májust sikeres vizsgákkal zártam, úgyhogy jöhet az államvizsga.
Gondoltam én, kis naiv. Van durván 12 nap (most már csak 10), amiből 4 nap kiesik ilyen-olyan okokból. És van 36 tétel, amit be kellene bifláznom.

Azt hiszem, szükségem lesz valami igen durva kávéra :D. És ha egyszer túl leszek az elkövetkező 2 héten, akkor kb. egy hétig ki sem mászok az ágyamból. Legalábbis ideális esetben. Aztán lehet, hogy nem így lesz :D.

Persze a rengeteg tanulás mellett volt időm anime-ket nézni, mert hát miért ne? :D
Sikerült befejezni a két romantikus anime-t, sőt, az egyik mangáját angolul el is olvastam, hogy megtudjam, mi lesz a vége.

Kamisama hajimemashita szintén egy romantikus/vígjáték. Főhősnőnk, Nanami elveszíti az otthonát hála az édesapjának. Ezek után segít egy ismeretlennek,aki cserébe felajánlja neki a sajátját. Csak azt felejti el megemlíteni, hogy ő egy szentély isten, és erejét, na meg a feladatait átadta a lánynak. És innen indulnak a bonyodalmak.
Aranyos, szórakoztató, habár sok várható fordulat van benn, mégis működnek. Mindössze 2 évad van kész, szóval azt hiszem, itt is majd manga olvasás lesz...





Szóval felém ezek történtek, történnek. Idegeskedés, boldogság, másokért aggódás. Aztán meglátjuk, mi lesz belőle.
Mindenkinek, aki vizsgázik, egy nagy kalappal. Akik dolgoznak, azoknak kitartást, és szép hetet. :)