Love the life

Az utóbbi pár napom arról szólt, hogy valami isteni kegyelemnek köszönhetően, azt érzem, jó élni. Csak így, szimplán. Semmi kérkedés, nem vittem véghez nagy dolgokat, azaz nem váltottam meg a világot, nem változtattam semmit a megszokásaimon. Mégis, hosszú-hosszú idő óta először éreztem magam elégedettnek, nyugodtnak (more or  less) és boldognak. Észre se vettem, hogy mennyire hiányzott már ez az élmény, amíg újra meg nem tapasztaltam.

Pedig ha jobban belegondolok, már eddig se lehetett volna okom a panaszra. Hiszen, ha jobban belegondolok, szinte mindenem meg van.

Egy hely, ahol lakhatok, és amit szeretek, mert marha közel van a munkahelyemhez, ezért a "még 10 perc" alvás sem akkora gáz. Ez fontos! :D

Barátok, mind a munkahelyen, mind azon kívül. Akik nlkül már rég nem lennék még ennyire sem beszámítható. Akik tartják bennem a lelket, figyelnek rám. Hacsak feleannyira jó vagyok ebben, mint ők, akkor elégedett lehetek.

Olyannal foglalkozni, amit szeretek, és ami érdekel.

Azt nem mondom, hogy néha nem érzem magam elveszettnek, mert fingom sincs miért csinálom, amit csinálok...de ha róka szerint sem gáz a dolog, akkor nem lehet baj :D. És hál'istennek általában megérkezik a megvilágosodás is.

A dilis család, akiknek igazából minden tagját szeretem, még ha nem is tökéletesek. Én se vagyok az, szóval már ebben is hasonlítunk.

Egészség, még ha ezt leginkább akkor értékelem, amikor kitör rajtam valami nyavaja.

Barátom, aki tényleg, minden hülyeségemmel, görcsömmel együtt elfogad. 

Ehhez jön még egy rakat szép pillanat, amit hétköznap megélek. Mégis, valahogy a nagy rohanásban, az állandó megfelelni vágyásban, a nem vagyok elég jó érzések tengerében fullákolva szinte fel se tűntek. Még jó, hogy néha van ideje az embernek megállni, egy nagy levegőt venni, lelassulni. És rájönni arra, hogy tulajdonképpen szerencsés. Nem tudom, vajon meddig tudom ezt az élményt/érzést megőrizni, de remélem legalább egy kis darabját képes leszek életben tartani, amíg újra nem jön a következő flow élmény.