Szeptemberi áttekintés

Oké, valljuk be, hogy villámgyorsan elszaladt ez az egy hónap. Ezalatt pedig nem sok mindent írtam ide, egyrészt mert mit írjak arról, hogy órákon ücsörgök, meg a koliban vagyok, vagy épp a barátommal/barátokkal vagyok. De ezek meglepően ki is töltik a heteket.
A munka után igazán felüdülés az iskola. De komolyan. Jó, persze tanulni senki nem szeret, de a napi 10 óra unatkozáshoz képest ez is kellemes fordulat. Meg hogy nem kell hajnalban kelni (inkább olyankor feküdni :D), és hogy kisebb-nagyobb szünetek vannak a napban.
Persze csak az első két hét az, ami kellemes, utána a következőképpen álltam a tantárgyaim előtt:

Mondjuk meg is látszik, eddigi Bsc-s félévek egyikében se jártam be így az óráimra, mint most :D.
Ami még változást hozott, az a szakirány váltásom:

Az ökológia tanszék helyett jelenleg a növénybiológia tanszéken vagyok (amíg fel nem robbantom a labort a bénázásommal...). Na mármost, az ember lánya amúgy sem sokat laborozik Bsc alatt, de ha ökológus, akkor még annál is kevesebbet (ennek levét isszuk most Msc-n). Ergo, halálfélelmem van kb, amikor elindulok laborozni. Pedig a témavezetőm roppant kedves, meg segítőkész, még akkor sem akart megölni, amikor a minták felét elrontottam. Viszont a gyakorlat hiány miatt lassú vagyok, és igen látványosan tud remegni a kezem, ha pipettázni kell, automata pipetta ide-oda.

Pedig még a fenollal nem is dolgoztam. (Na az vidám lesz, amikor a hipochonder találkozik a karcinogén méreggel :D).

Mindezek mellett tanulgatom a japánt is, mert ha kacérkodom a Phd gondolatával, akkor nem árt, ha lesz még egy nyelvvizsgám. Na meg jó jegyeim, amit nem tudom, hogy hozok össze, így a csütörtökön megírt első molbi zh után...persze, unalmas lenne az élet, ha nem lennének benne kihívások :D.

Pontosan. :D.
Nos, lesz majd még később vers is, de azt mindig a koliban hagyom. Meg időnként jelentkezni is fogok, pláne ha valami izgalmas is történik velem :D.
Addig mindenkinek kitartást.

Helló szeptember

Mondjuk személy szerint én tavasz és nyár párti vagyok, de tagadhatatlan, hogy az ősznek is meg vannak a maga szépségei. Pláne ha mindehhez még kellemes idő is tartozik.
Azt hiszem legtöbbünk visszatért a munka vagy a tanulás taposó malmához, bár ez utóbbinál az év eleje még nem olyan vészes. Már ha eltekintünk a jelenlegi zűrzavartól, ami az oktatásban jelen van :D. Az órafelvételek, az év elején megváltozó követelményrendszer, szakirányi tárgyak ki-be pakolása csak a legkisebb baj, bár én már ezeket sem értékeltem, de másokat elhallgatva, van ahol ez még rosszabb O.o. Na de majd csak lesz valami.

Az egyetemi városba való visszatérés egyszerre volt jó, és ijesztő, mert egy év után visszarázódni a tanulásba...és persze már most szakdolgozati lehetőségeket keresni, órarendet azzal egyeztetni (ezt már most mondom mindenkinek aki ezelőtt áll, hogy ez lehetetlen vállalkozás :D). Szóval nem unatkoztam, még úgy sem, hogy sok óra nem volt megtartva. Nyilván a tanároknak is pont annyi kedve van elkezdeni az évet, mint nekünk :D. És még őszi és tavaszi szünetünk sincs O.o. Van helyette fincsi szénszünet...juhú.
A kollégium nem változott semmit :D, csak én kerültem egy emelettel feljebb. Azt mondjuk még meg kell szerkeszteni, hogy barátomra, tanulásra, haverokra és a családra is megfelelő idő jusson, de oda se neki.
Az órarendemet elnézve olvasni ebben a félévben nem sokat fogok, max tankönyveket :D, meg cikkeket. De milyen unalmas lenne az élet kihívások nélkül, nem igaz?
Versek, mesék max unalmas órákon kerülhetnek megalkotásra, biztos lesz olyan is :D. Majd kiderül, illetve ide úgyis felkerül.
Addig kitartást mindenkinek, mindenhez. Élvezzük még a napsütést és a jó időt, amíg lehet :D.

Tyű, már jó rég nem voltam errefelé, de egyszerűen nem volt mit írni.
Ha az ember dolgozik, és bekerül a taposó malomba, nem sok minden történik vele, én is csak dolgoztam, olvastam, pihentem, tanulgattam. Ezt így ennyiben le is tudom írni, pedig hónapokig ez töltötte ki a mindennapjaimat :D.
Ami érdekesség azóta történt velem:
1, Elkezdtem japánul tanulni. Még roppant lelkes vagyok a dologgal szemben, de majd kiderül kitart-e, ha az egyetem mellett kell csinálnom.

2, Felvettek az egyetemre és kollégiumba, így szeptembertől ismét tanulni fogok és még csak nem is a híd alatt kell aludnom :D. Jó is, és ijesztő mert egy év kihagyás után nem tudom hogy fog menni a rendszeres órára készülés...arról nem is beszélve hogyan fogom viselni a vizsgaidőszakot :D.

Nem tudom, hogy majd mikor lesz ihlet, vagy ötlet az íráshoz, mert egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy a múzsám elvonult nyaralni, de lehet, hogy egy unalmasabb órán azért visszakacsint, ki tudja. :D. Ha lesz valami épkézláb dolog, azt úgyis felrakom ide. Szerintem leginkább szeptembertől várjatok bármit is, mert még a jövőhetem elég káoszos, orvostól kezdve beíratkozáson át a beköltözésig minden lesz, szóval örülni fogok, ha tudom hol áll a fejem :).

Remélem mindenki nyara jól telt, pihent, nyaralt, szórakozott, olvasott vagy épp sorozatokat falt. (Én most egy csomóba belenéztem, nem tudom mi mellett teszem le a voksom, de nem a legokosabb ötlet pont egyetem kezdésre ilyeneket elkezdeni :D).

Helyzetjelentés

Oké, az elmúlt napokban nem nagyon aktívkodtam. Egyrészt mert hétvégéken örültem, hogy éltem, vagy mert valamerre elvoltam. Például a könyvhéten, amin az oldalt látható könyvkupacot szereztem be.
Tegyük még hozzá, hogy előtte voltam könyvtárban is, egyszóval el vagyok látva olvasnivalóval. A könyvhét maga szuper volt, annak ellenére, hogy kétszer is sikerült megázni. Engem pár perces interjúra is elkaptak az ekultúrások, és persze egy csomó könyv láttán indult be a pavlovi reflexem.

Ami miatt mostanában verseket sem írtam, azaz, hogy vészesen közeledik június 28-a, amikor az Msc-s szóbeli felvételim lesz, szóval bárki, akinek lesz egy kis energiája, aznap gondoljon rám :D. Már most kész ideg vagyok, a tételektől kiütést kapok, és ha valaki rákérdez arra, hogy izgulok-e már, leginkább üvölteni tudnék XD. Egyszóval kiegyensúlyozottság forever.
Mindemellett, hogy azért utána se unatkozzak, japánul kezdtem el tanulni, kíváncsi vagyok mire jutok vele, eddig csak egy óránk volt a tanárral, ami nagyon tetszett, de az elején azt hiszem még mindenki nagyon lelkes :D.

Mindezek mellett szenvedek a munkahelyen a dög meleg miatt, valahogy így. Na nem mintha a 10. emeleten annyival hűvösebb lenne, de akkor is :D. Mégiscsak más, ha otthon szenved az ember lánya, mint a munkahelyen. Amúgy mindenki azt kérdezgeti, számolok-e már vissza, hogy még meddig kell dolgoznom, ha felvesznek. Kis naivak, én már február közepe óta visszafele számolok :D.


Mindemellett persze meg vannak a megszokott problémák és örömök is, de semmi extra. Szerintem majd csak jövőhéten várjatok tőlem bármiféle épkézláb bejegyzést :D. Addig legyetek jók. :).

Dream

Álomportól nehéz szempillám nem rebben,

ahogy álomország földjére tévedtem.

Körülöttem színek, hangok, fények kavalkádja,

az emberi vágyak megannyi kreálmánya.

Kedvesek és szépek, mik mosolyt csalnak,

vagy épp csalfák, s rossz utakra hívnak,

komorak, melyektől égnek áll a szőr,

sötétek, miktől a frász kitőr.

Kicsik és nagyok, vadak és lágyak,

körülöttem mind táncot járnak.

S köztük felvillan egy, de el is illan,

szemembe már csak távolról csillan.

Álmok királya, ha létezel,

eme álmokra nagyon figyelj.

Mert bennük van a lelkünk, s vágyaink,

miattuk, általuk feszegetjük határaink.

Óvd őket, s e mesebeli világot,

mert ha felébredni is találok,

az álmokat őrizni fogom,

ők visznek előre az utamon.

S ti, kik velem együtt álmodtok,

a szürke világ előtt fejet ne hajtsatok.

Legyetek szabadok, s álmodjatok sokat,

megyen, mi nekünk, s másoknak is mutassa az utat.

Nyárra várva

Hol vagy nyár? Sóhajtom halkan,

mert oké, hogy tavasz van,

de miért kell ezért folyton esni,

búskomor felhőket lesni?

Eddig tavaszt, most már nyarat akarok,

mert milyen az, ilyenkor is csak vacogok?

Eshet az eső, néha-néha, nem bánom,

na de hogy állandóan ezt látom?

S mind emellett hideg is van, ki vagyok,

hogy májusban még nagy kabátot akarok.

Úgyhogy kedves június, kapd össze magad,

s villám sebesen hozzad felém a nyarat.

Elmélkedés

Mindenkinek vannak álmai. Vágyai. Jók, vagy rosszak, a világ megsegítésére vonatkozóak, vagy csak önmagára, szinte lényegtelen. Éjszaka csendes léptekkel az álmainkba suhannak, vagy nappal érkeznek puha léptekkel az elménkbe, ahol elfészkelik magukat.
Az utóbbi pár napban gondolkoztam azon, jó-e hogy vannak, vagy sem. Megfejthetetlen. Jók, mert ha nincsenek álmok, amiket szeretnél elérni, ami miatt igyekszell jobb, és több lenni, mint ami vagy, akkor miért élsz? Csak úgy tengsz-lengsz a nagy világban, hagyod hogy sodorjon az ár. De ha csak olyan álmaid vannak, amiket nem tudsz elérni, akkor folyamatos csalódás lesz az életed, megkeseredsz, és az összetört darabok halmain ülve mély, feneketlen sötétségbe bámulsz, s van, hogy a sötétség vissza néz rád.
Próbáltál már meg reménykedés, álmodozás nélkül élni? Én igen, és nem sikerült. A legkisebb dolgokat is képes az ember előre elképzelni, kiszinezni. Vagy legalábbis én biztosan. El nem mondott beszélgetések pörögnek elmédben, meg nem történt találkozások. Lehetőségek végtelen sora, amit így, vagy úgy, de elképzelsz. Persze általában úgy, hogy jó vége legyen. Már ez is álmodozás, s ez sem feltétlenül ártalmatlan. Mert mi van akkor, ha az a találkozó nem úgy sül el, ahogy elképzelted? Nem azt mondja, nem azt teszi, amit te kigondoltál. S valljuk be őszintén, ilyenkor az ember kicsit becsapottnak érzi magát, pedig mit tehet arról a másik, hogy nem felelt meg egy általad kreált álomképnek? Vagy hogy az élet nem feltétlenül azokat a lapokat osztotta, amiket te szerettél volna kapni.
A legnehezebb dolog az, hogy ezekután is tudj hinni abban, hogy eléred az álmaidat. Felálni, leporolni magad, és ha nem is felhőtlenül vidáman, de nem megtörtve folytatni az életet. Mondhatnám, hogy harcolni az álmokért, de ez olyan fellengzősen hangzik. Meg giccsesen. Inkább csak tovább menni azon az ösvényen, amin elindultál, legyen bármilyen lasssú is a haladás rajta. Meglátni útközben a szépet és jót, mert ez az utazás ki tudja milyen hosszú lesz, és túl sivár lenne, ha nem vennénk észre az apró dolgokat.
Élni tudni kell. Nem tudom, én tudok-e. Vagy egyáltalán mit jelent az, hogy élni? Állandóan szórakozni járni, pörögni ezerrel, mint egy soha le nem merülő duracell nyuszi? Vagy csak örülni a barátoknak, a napsütésnek, annak hogy vagy, létezel?
Rengeteg álmom van. Kicsik, nagyok. A teljes világmegváltástól kezdve az egészen aprókig, mint hogy írok valakinek egy levelet, mert rég beszéltem vele. Mások számára talán gyerekesek, vagy érdektelenek. De akkor is, az enyémek. Hogy teljesülnek-e valaha? Nem tudom. Biztos lesz, ami igen. Valószínűleg olyan is, ami nem.
De általuk vagyok teljesebb, emberibb. Talán gyengébb is, nem tudom. Nektek vannak álmaitok? Merrtek még álmodozni, vágyakozni?