Túléltem!
Amikor egy szép napsütötte hétfő reggelen feleszmélsz, elégedetten nyújtózól egyet, és már majdnem arra gondolsz, hogy az élet szép amikor beléd hasít: Bassza meg, egyetem! Mint a rugó vágódsz ki az ágyból, és vetődsz a mobilodra, hogy lecsekkold, mégis hány óra. Kissé megnyugodva felsóhajtasz, mikor látod, hogy még majd két óra van az első órádig. Hála imát mormolva nekivágsz, hogy koffeint jutass a szervezetedbe. Miután már ki is látsz a fejedből, a kinti időjárást figyelembe véve neki állsz öltözködni, fésülködni, magyarul emberré válni. Ahogy sikerült ezeket a lépéseket megtenni, beraksz tollat, lapot és mindent mi jó a táskába és elindulsz a retteget tanár órájára...
Még mindenki kisimult, vagy épp holdkóros ezen a héten, így sok órám meg sem volt tartva, vagy csak a követelményeket mondták el, és mehettünk is. Ez az időszak inkább a barátságok felújjítása, a bulihelyek újra látogatása az egyetemisták között. Ennek köszönhetően senki nem siránkozik nagyon, ha egy-egy óra elmarad. Én is barátnőztem, barátoztam, aludtam, angoloztam.
Persze a szokásos agyvérzés közeli állapot néha bekacsintott, de már amolyan edzett "leszarom" felkiáltással átlépve rajta éltük az életünket. Voltak/vannak, akikben éreztem, hogy változtak. Még nem tudom milyen irányba, de majd kiderül. Mások pont olyanok maradtak, mint amilyennek rémlettek :).
Amit leginkább sajnálok, azaz, hogy nagyon szétszóródtunk, alig van közös órám a barátaimmal. Úgyhogy most mennek az egyeztetések, hogy kivel-mikor és hogy tudok majd találkozni...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése