Lépni tovább

Egy mosoly, mint álarc feszül arcomon,

lám, önmagam megtagadni nem tudom.

Hallgatom a csendet, mely bentről feszít,

mely csak még több beszédre kényszerít.

Fáradtan lépek, keresem az utam,

az élet lassan nem más, mint egy futam.

Veszítesz néha, és a földre kerülsz,

s az önsajnálatban szépen elmerülsz.

Fáradtan ülve csak nézek reád,

Latolgatom, mondjam-e mi bánt?

De győz a szokás nagy hatalma

s a hamis nevetést babusgatva

állok fel és indulok el újra,

reményt kényszeresen csiholva.

Zavar az erőben :D

Néha az élet beledöngöl a földbe, s csak rajtad múlik, hogy felállsz-e és ismét repülsz...

Szóval, kicsit eltűntem az űrben, de no problem. Egyetem, barátok, pasi teljesen kitölti az életem. Na meg az, hogy nem tudok írni. Pedig haladni kellene a mesékkel, mert így max a 100. szülinapjára lesz kész barátnőmnek :D, meg írni kellene egy tavasz témájú verset is, és semmi. A nagy csend. Na mindegy.
Volt egy eszméletlenül jó hetem, amit egy elég szutyok hétvége követett, de nem érdekel, akkor is megfogom csinálni, és kész. Maximum augusztusban szanatóriumban fogok nyaralni végkimerülés miatt...:D.

Blogszülinap :D

Pontosan egy éve kezdtem el ezt a blogot. Gyorsan elrohant. :) Írtam mindenfélét, napló bejegyzéseket, verseket, meséket, sirámokat, nevetéseket. És voltak akik elolvasták. :) Ezért igazán hálás vagyok. Hogy nem csak magamnak írok. Bár lehet akkor is tovább csinálnám, mert muszáj. Kell.
Igazából nem is tudom mit várok ettől az újabb egy évtől. Mégtöbb élményt, nevetést, kevesebb bajt, sok verset és mesét. Nah, meg ihletet, mert érzésem szerint sose leszek kész a beígért mesekönyvvel :D.
Azoknak akik olvasnak, és olvasni fognak, köszönöm. És csak remélni tudom, hogy cserébe tudok is adni nekik valamit. :).

Újra és újra fejjel a falnak

Nah, hangulatomat ez a kép teljes mértékig kifejezi. Mindamellett szerintem gyönyörű is.
Nem tudom, ki hogy van vele, de én a valentin napot annyira nem preferálom. Miért csak egy nap legyek kedves, figyelmes a másikkal? Rádaásul mi az istent találjak ki ajándéknak? De ettől eltekintve azért elment a tegnapi nap. Egyetlen aprócska problémám volt. Rohadtul fájdalmasnak találom, amikor a reményt, az álmokat és a vágyakat kell a realitással szembesítenem. Mindig megfogadom, hogy nem fogok többet remélni semmit, mert ugysem érdemes, aztán mégis. És utána elmélkedhetek a valóságon, a hidegben, miközben egyedül gyaloglok a sötétben hazafelé. Egy élmény. :D. Megadta az alaphangját a mai napnak, pedig már a tegnapi sem volt kutya...ezekután nem akarom tudni milyen lesz a mai.
És azt hiszem nyugodt szívvel jelenthetem ki, hogy nem értem a pasikat, de lassan elfáradok magában a próbálkozásban is hogy megértsem őket...

Helyzet jelentés

Nos, egy csöppet elhavazódtam :D. Minden értelemben. Imádom kicsiny országom, ahol minden hópelyhet úgy fogadnak, mintha még sose láttak volna ilyet, és semmit nem tudnak vele kezdeni. Hát kérem, aki mediterrán területen él ugyebár...Ennek örömére kiélvezhettem a tömegközlekedés kínszenvedését. Először is, a vonatok kétóránként mentek vasárnap, ergo annyian vártunk a vonatra, mint az oroszok. Ez a sok ember felzsúfolodótt a vonatra, ami persze csak az illem kedvéért 15 percet késett, majd elindultunk célunk felé. Ülőhely nem volt, én személyszerint már annak is örültem, hogy egyáltalán a vonatra felfértünk. Csupán végtagjaink akartak lefagyni az út végére, és egy csöppet oxigén hiányos lettem, de ilyen apróságokon nem akad fent az ember lánya. Villamos csodával határos módon járt, így arra is fezsúfolódtunk, és már robogtunk is a városközpont felé. Onnan busz, és már a koliban is voltam, enyhén átfagyva, ám roppant elégedetten. Ennél jobban csak az olvadást élveztem, a radiátoron üldögélve.
Na de. A hóhelyzet végett új sprotág van feljövőben, mégpedig a busztolás. Lassan napi rendszerességgel végzik az utazók. Kezdem érteni, miért is jobb tömegközlekedni, végülis minden nap egy busz tolás, tuti egészségesebbé tesz. Nekem még nem volt benne részem, bár 3x is attól tartottunk, de profi sofőrünk minden helyzetet megoldott :D.
Egyszóval remek. Tél, én így szeretlek!

Az első hét az egyetemen még elég nyugis, úgyhogy most még belefér a szociális élet, olvasás, vagy az én esetemben a sorozatnézés. Nem sok sorozatot néztem életemben, ám most kezdek rákapni. Mindezt a nyelvvizsgára kenem, végülis arra készülök, miközben angol nyelvű filmet nézek. Amire rákaptam az a The Big Bang Theory címet viseli. Fáj. :D De a jó módon. Komolyan, megnézek néhány részt, és már jobb a napom. Nem is tudom kit imádok jobban a szereplők közül. :D Mindnek meg van a maga zakkantsága, és hibája, na meg a bája, amiért mégis szeretm.

Nah, most hirtelen ennyi. Ha unalmas és hosszú óráim lesznek, akkor hamarosan újabb versekkel jövök, mert ugye olyankor ráérek :D. Ha nem, akkor egyszercsak lesz új bejegyzés. Ha nem temet maga alá egy tonna hó...

Kötelék

A barátság egy kötelék,

lángja kettőtökben ég,

egy lélekből kettő lészen,

együtt mentek át minden vészen.

Félhetsz tőle, mert ez is hatalom,

s a gondokat sem tagadom,

de jó tudni, hogyha baj van,

lesz egy biztos pont a zajban.

Veled nevet, veled sír,

támaszt nyújt, ha rossz a hír,

talpra rángat, hogyha fekszel,

seggbe rugdos, ha néha az kell.

Látott jónak, és látott rossznak,

nyugodtnak vagy épp tombolónak.

És mégis, melletted marad,

az úton már veled halad.

Egy igaz barát, mily ritka kincs,

hiányát érzed, hogyha nincs.

S ha vannak, őrizd őket,

az idődet velük töltsed.

Mert jöhet pasi, s jöhet az élet,

mi aztán fölötted át is léphet,

ők maradnak, s elkísérnek,

az árnyékból a fénybe veled lépnek.



Huh

Nos, a vizsgaidőszak végett kicsit eltűntem, pedig nem sok mindenre kellett tanulnom, de azokra nagyon. :)
De tegnap végeztem, így van majdnem 2 hetem, hogy pihenjek, és összeszedjem magam, a második félév előtt. Őszintén szólva nem nagyon van hozzá kedvem, és most még erőt sem érzek magamban hozzá.

Vizsgaidőszak, te kedves,
Halkan súgod csak, hogy: "reszkess!"
És mi diákok, félve várunk
reményt szinte alig látunk.

Könyvek felett gubbasztva,
épp eszünktől megfosztva,
mormoljuk a tételt sorban
éjfél körül már kinyúltan.

Bemászunk a tanszékre,
s a tanárral szembenézve
"csak az x tételt ne, kérlek"
száll fohászunk fel az égnek.

S ha vége, és meg is lett,
boldogságunk fel is fénylett.
Percnyi sóhaj, röpke béke,
majd ismét a tanulás réme.