Helyzetjelentés

Oké, az elmúlt napokban nem nagyon aktívkodtam. Egyrészt mert hétvégéken örültem, hogy éltem, vagy mert valamerre elvoltam. Például a könyvhéten, amin az oldalt látható könyvkupacot szereztem be.
Tegyük még hozzá, hogy előtte voltam könyvtárban is, egyszóval el vagyok látva olvasnivalóval. A könyvhét maga szuper volt, annak ellenére, hogy kétszer is sikerült megázni. Engem pár perces interjúra is elkaptak az ekultúrások, és persze egy csomó könyv láttán indult be a pavlovi reflexem.

Ami miatt mostanában verseket sem írtam, azaz, hogy vészesen közeledik június 28-a, amikor az Msc-s szóbeli felvételim lesz, szóval bárki, akinek lesz egy kis energiája, aznap gondoljon rám :D. Már most kész ideg vagyok, a tételektől kiütést kapok, és ha valaki rákérdez arra, hogy izgulok-e már, leginkább üvölteni tudnék XD. Egyszóval kiegyensúlyozottság forever.
Mindemellett, hogy azért utána se unatkozzak, japánul kezdtem el tanulni, kíváncsi vagyok mire jutok vele, eddig csak egy óránk volt a tanárral, ami nagyon tetszett, de az elején azt hiszem még mindenki nagyon lelkes :D.

Mindezek mellett szenvedek a munkahelyen a dög meleg miatt, valahogy így. Na nem mintha a 10. emeleten annyival hűvösebb lenne, de akkor is :D. Mégiscsak más, ha otthon szenved az ember lánya, mint a munkahelyen. Amúgy mindenki azt kérdezgeti, számolok-e már vissza, hogy még meddig kell dolgoznom, ha felvesznek. Kis naivak, én már február közepe óta visszafele számolok :D.


Mindemellett persze meg vannak a megszokott problémák és örömök is, de semmi extra. Szerintem majd csak jövőhéten várjatok tőlem bármiféle épkézláb bejegyzést :D. Addig legyetek jók. :).

Dream

Álomportól nehéz szempillám nem rebben,

ahogy álomország földjére tévedtem.

Körülöttem színek, hangok, fények kavalkádja,

az emberi vágyak megannyi kreálmánya.

Kedvesek és szépek, mik mosolyt csalnak,

vagy épp csalfák, s rossz utakra hívnak,

komorak, melyektől égnek áll a szőr,

sötétek, miktől a frász kitőr.

Kicsik és nagyok, vadak és lágyak,

körülöttem mind táncot járnak.

S köztük felvillan egy, de el is illan,

szemembe már csak távolról csillan.

Álmok királya, ha létezel,

eme álmokra nagyon figyelj.

Mert bennük van a lelkünk, s vágyaink,

miattuk, általuk feszegetjük határaink.

Óvd őket, s e mesebeli világot,

mert ha felébredni is találok,

az álmokat őrizni fogom,

ők visznek előre az utamon.

S ti, kik velem együtt álmodtok,

a szürke világ előtt fejet ne hajtsatok.

Legyetek szabadok, s álmodjatok sokat,

megyen, mi nekünk, s másoknak is mutassa az utat.

Nyárra várva

Hol vagy nyár? Sóhajtom halkan,

mert oké, hogy tavasz van,

de miért kell ezért folyton esni,

búskomor felhőket lesni?

Eddig tavaszt, most már nyarat akarok,

mert milyen az, ilyenkor is csak vacogok?

Eshet az eső, néha-néha, nem bánom,

na de hogy állandóan ezt látom?

S mind emellett hideg is van, ki vagyok,

hogy májusban még nagy kabátot akarok.

Úgyhogy kedves június, kapd össze magad,

s villám sebesen hozzad felém a nyarat.

Elmélkedés

Mindenkinek vannak álmai. Vágyai. Jók, vagy rosszak, a világ megsegítésére vonatkozóak, vagy csak önmagára, szinte lényegtelen. Éjszaka csendes léptekkel az álmainkba suhannak, vagy nappal érkeznek puha léptekkel az elménkbe, ahol elfészkelik magukat.
Az utóbbi pár napban gondolkoztam azon, jó-e hogy vannak, vagy sem. Megfejthetetlen. Jók, mert ha nincsenek álmok, amiket szeretnél elérni, ami miatt igyekszell jobb, és több lenni, mint ami vagy, akkor miért élsz? Csak úgy tengsz-lengsz a nagy világban, hagyod hogy sodorjon az ár. De ha csak olyan álmaid vannak, amiket nem tudsz elérni, akkor folyamatos csalódás lesz az életed, megkeseredsz, és az összetört darabok halmain ülve mély, feneketlen sötétségbe bámulsz, s van, hogy a sötétség vissza néz rád.
Próbáltál már meg reménykedés, álmodozás nélkül élni? Én igen, és nem sikerült. A legkisebb dolgokat is képes az ember előre elképzelni, kiszinezni. Vagy legalábbis én biztosan. El nem mondott beszélgetések pörögnek elmédben, meg nem történt találkozások. Lehetőségek végtelen sora, amit így, vagy úgy, de elképzelsz. Persze általában úgy, hogy jó vége legyen. Már ez is álmodozás, s ez sem feltétlenül ártalmatlan. Mert mi van akkor, ha az a találkozó nem úgy sül el, ahogy elképzelted? Nem azt mondja, nem azt teszi, amit te kigondoltál. S valljuk be őszintén, ilyenkor az ember kicsit becsapottnak érzi magát, pedig mit tehet arról a másik, hogy nem felelt meg egy általad kreált álomképnek? Vagy hogy az élet nem feltétlenül azokat a lapokat osztotta, amiket te szerettél volna kapni.
A legnehezebb dolog az, hogy ezekután is tudj hinni abban, hogy eléred az álmaidat. Felálni, leporolni magad, és ha nem is felhőtlenül vidáman, de nem megtörtve folytatni az életet. Mondhatnám, hogy harcolni az álmokért, de ez olyan fellengzősen hangzik. Meg giccsesen. Inkább csak tovább menni azon az ösvényen, amin elindultál, legyen bármilyen lasssú is a haladás rajta. Meglátni útközben a szépet és jót, mert ez az utazás ki tudja milyen hosszú lesz, és túl sivár lenne, ha nem vennénk észre az apró dolgokat.
Élni tudni kell. Nem tudom, én tudok-e. Vagy egyáltalán mit jelent az, hogy élni? Állandóan szórakozni járni, pörögni ezerrel, mint egy soha le nem merülő duracell nyuszi? Vagy csak örülni a barátoknak, a napsütésnek, annak hogy vagy, létezel?
Rengeteg álmom van. Kicsik, nagyok. A teljes világmegváltástól kezdve az egészen aprókig, mint hogy írok valakinek egy levelet, mert rég beszéltem vele. Mások számára talán gyerekesek, vagy érdektelenek. De akkor is, az enyémek. Hogy teljesülnek-e valaha? Nem tudom. Biztos lesz, ami igen. Valószínűleg olyan is, ami nem.
De általuk vagyok teljesebb, emberibb. Talán gyengébb is, nem tudom. Nektek vannak álmaitok? Merrtek még álmodozni, vágyakozni?

Spring, where are you?

Kedves tavasz, mond merre jársz?

Jó volna tudni, hogy mire vársz.

Volt itt már hó, jég és eső,

tán téltábornok ereje nő?

Jött a nyúl is, majdnem szánon,

s én áprilisban még mindig a jó időt várom.

Nem kell sok, napsütés és színek,

na meg plusz fokok, én csak ennyit remélek.

Mondd hát, miért váratsz minket?

Látom, ahogy az emberekre nézek,

hogy mind fásult, fáradt és fakó,

mert a hideg ls szürkeség ereje még maró.

Várunk már! Sóhajtom halkan,

kérlelően, egymagamban.

Follow your dreams

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én mostanában újra és újra beleütközök egy paradoxonba. Nevezetesen az álmaid vs munka című problémába.

Amikor még kicsi vagy, mindenki roppant lelkesen kérdezgeti tőled, mi is akarsz lenni. Ez igen széles skálán mozog még 3-7 éves kor között, a lányok a hercegnőtől kezdve a doktor néniig, míg a fiúk a mozdonyvezetőtől az asztronautáig mindent felsorolnak, és hisznek is abban, hogy megvalósítják ezeket. A felnőttek pedig csak mosolyogva hallgatják a válaszokat.
Aztán lassan elkezd szűkölni a dolog, ahogy egyre idősebbek leszünk úgy próbálunk meg egyre inkább a realitás talaján maradni. Ezaz az időszak, amikor talajt is veszíthetünk, mert hirtelen nem is vagyunk benne biztosak, mit is akarunk csinálni.
Iskolák sora vonul el a szemeink előtt, mi pedig megpróbáljuk magunkat mindenféle sablonokba beerőltetni, megfelelni másoknak, magunknak. Én ebben a korban hallottam azt először, hogy kövessem az álmaimat, és csináljam azt, amit szeretnék. Oké, nincs is ennél egyszerűbb nem igaz? Hát...nem. Az ember minden, mert minden lehet. Ha szerencséd van, akkor a szülők nem akarják rád erőltetni, mit is válasz, hagyják, hogy saját utadon a saját erődből menj, bukj el. Ha nem vagy ilyen szerencsés...akkor csak reménykedhetsz, hogy tényleg szerencséd lesz és szeretni fogod, amit ők elképzeltek neked. Vagy legalábbis kevéssé fogod utálni.

Ha sikerült nagyjából belőnöd azt, mit is szeretnél, kiválasztottátok hozzá a megfelelő középiskolát (bár én még ekkor is változtattam azon, mi is leszek, ha nagy leszek), akkor a következő nagy, és tényleg komoly lépés, az egyetem, főiskola, netalántán szakképzés. Elvileg ez tényleg a te időd, azt kezded el tanulni, amit szeretsz, akarsz. Aham. Hát, kiscsibéim, a dolog azért nem ennyire szép és egyszerű, mert sokszor bizony az, amit elképzeltünk, és az, amit kapunk köszönőviszonyban sincs egymással. De ezzel is meglehet küzdeni, ha hiszed, a végén tényleg azt fogod kapni, amit szeretnél, mert hát mégiscsak jobb olyanért szenvedni, amit akarsz, mint olyanért, amit csak muszáj. És itt jön a bibi. Tanulsz x éve, csinálod, küzdesz. És egyszercsak azt veszed észre, ismét mindenki azt kérdezgeti tőled: Mi leszel, ha nagy leszel? És ami még fontosabb: Hol fogsz ezzel elhelyezkedni?

Ha jobb pillanatokban találnak meg ezzel, akkor ráfogom, értem aggódnak. Rosszabb pillanataimban csak behisztizek tőle. Egészen eddig mindenki azt mondta, csináljam/tanuljam azt, amit szeretnék. Azt teszem, és rég tudtam, hogy evvel minden leszek, csak gazdag nem. De könyörgöm, ne most, ennyi idősen kezdjenek el engem meggyőzni, hogy márpedig azonnal váltsak, és csináljak valamit, ami ugyan marhára nem érdekel, ellenben hű de nagyon jövedelmező. Remek. Kifejezetten szeretnék 30-40-50 évig egy olyan munkát végezni, reggeltől estig, amit utálok, ellenben a kacsalábon forgó palotát is finanszírozni tudom belőle. Mellesleg szerintem ilyen állás nincs, de ha mégis, egye-fene a kedvéért esetleg elgondolkozom a profil váltáson.
Addig meg, megkérek mindenkit: Hagyják, hagy csináljam azt, amit elkezdtem. Ezt szeretném, összességében nem is vagyok benne rossz. Milliomos nem leszek, de szerintem már késő lenne kapkodni, és valami mást keresni.
Láttam olyan embereket, akik azt választották, amit az eszük javasolt, meg a gazdaság. És azt is láttam, hogy nem szerették, és majdnem rámentek. Akkor én inkább leszek kissé szegényebb, de boldog, aki követte az álmait. Még ha azok másoknak furcsának, bolondosnak tűnhetnek is. Lehet, hogy azok. De az enyémek.
És te vajon az álmaidat követed?

Neked

Az élet néha kegyetlen, s sötétséget hoz ma,

mely tartós, átfordulhat napba, hónapokba.

S ezalatt a felhő alatt minden reménytelennek látszik,

s az ember óriás hullámokban - mik elborítják - fázik.

Ilyenkor nem lát semmi szépet, s magányát éli,

a rejtélyes jövőt is már csak féli.

Nem könnyű a kiút, ezt elismerem.

Mert ezen utat túl jól ismerem.

De pont ezért hidd el, semmi sem örök,

s elmúlnak az önmagukba fúló, felesleges körök.

Csodát persze ne várj, mert ez a valós élet,

se ama periódushoz képest, hidd el, ez is szép lesz.

S bár távolság van köztünk, azért megígérem,

hogy valaki mindig lesz, ki fényt gyújt a sötétben.

Mert érezheted úgy, hogy a világ van ellenes,

s megakarja törni eddigi jellemed,

De nem vagy egyedül. Bár csodát tenni én sem tudok,

s béha a hallgatáson kívül csak szép szavakat adhatok,

ám minden gondolkodás nélkül nyújtom át mindet neked,

s sétálok át a sötétben, kézen fogva veled.