Kételyek

Hogy mondjam el neked, milyen fontos vagy,

fájó és sürgető hiányod el sosem hagy?

Mily kínkeservvel múlnak el a percek,

melyek elvileg hozzád közelebb terelnek.

A napok és hetek, sőt, hónapok mik várnak,

nélküled sötétnek tűnnek, ijesztően sivárnak.

S félek attól is, ha vége mindennek,

ha a várakozás percei végre letelnek,

lesz-e még, mi összefog, ha nincs már a távolság,

ha elmúlik a várakozás és a hiány, mi mindig rág?

Vajh nem lesz-e túl sok, vagy tán túl kevés a mámoros pillanat,

s mind mi eddig oly fontos volt, el is illanhat?

Félek hát - nem meglepő, én mindig félek-

és mégis, tán botorul, de remélek.

Hogy a távolság. vagy épp a hiánya el nem választ,

s hogy idő után már-e félelem sem fáraszt.

Szeretnék választ, de azt hiszem nem kapok,

most épp feltétlenül bízni tanulhatok.

Pedig-e tárgyban mindig is gyenge voltam,

túl sokszor volt ok arra, hogy gyanakodjam.

Most mégis benned nyugodt szívvel, bízni tanulok,

kicsit olyan, mintha futnom kéne, pedig járni sem tudok.

Félre ne érts, nem te vagy az oka,

az önkontroll túlzott foka,

hogy az irányítást átadni oly könnyen nem tudom,

hogy a válaszokat mindenre, azonnal és leginkább hallani is akarom.

Kérlek, légy türelmes és elnéző velem,

míg a helyem melletted teljesen meglelem.

Örülni tudni kell

Akármilyen hülyén hangzik is a fenti cím, igaz. Legalábbis az én esetemben biztos, de sokszor tapasztalom ezt a környezetemben is. Lassan elfelejtünk örülni. Emlékszel még arra, hogy gyermekként a legapróbb dolog is micsoda boldogságot váltott ki, és hogy még sokszor napokkal később is ugrándozva mesélted el a rokonságnak, vagy az oviban. Ha kaptál egy szelet csokit, helyre állt az univerzum rendje.
Ellenben most...jó nyilván az ember változik, ahogy idősebb lesz, de ennek feltétlenül azt kell jelentenie, hogy elfelejt örülni?
Mert ebben a mai felgyorsult világban, az állandó mókuskerékben lassan ez történik. Elfásulunk, elszürkülünk.

Én alapvetően egy realista, sőt, igen gyakran pesszimista vagyok, így tudom, hogy nem egyszerű folyamatosan boldognak, és bizakodónak lenni. Hogy az ember nem láthat mindig mindent rózsaszín (esetenként hello kitty alakú) felhőket, max ha valami igen jó anyagot tol. Mennyivel egyszerűbb lenne, ha csak leugornánk a boltba, és az esti vacsorához szükséges hozzávalók mellett  vehetnénk mondjuk 2 kg 20 dkg boldogságot/reményt/bizakodást. Vagy egyszerűen csak reggel leakasztanánk a vállfáról az optimista énünket. De ez nem így megy, és a legtöbb esetben teljesen új személyiséget sem tudunk növeszteni.
Ezért van az, hogy a sikernek, a megoldott problémáknak ideig-óráig tudunk örülni, majd figyelmünk a következő probléma felé fordul, és mi ismét aggódva, stresszelve járunk-kelünk. És hiába tudom, hogy ez nem feltétlenül jó, hogy igenis ki kellene élveznem a dolgot, nem tudom. Nem azért, mert nem becsülöm meg. Csak egyszerűen nincs időm rá. Ezért elhatároztam szilveszterkor, hogy ezen megpróbálok változtatni.
Jó, nem lettem hirtelen mindig boldog, csak optimistán létező személyiség, és csalhatatlan technikát sem találtam arra nézvést, hogy megleljem az örök boldogság forrását. Ám a magam módján igyekszem emlékeztetni magam, hogy az élet szép.
Egyszerű módon. Mindennap egy kis cetlire leírom, mi volt abban a napban a jó. Ilyen teljesen semmiségeknek tűnő dolgok kapnak rajta helyet, mint például: süt a nap, valakit megnevetettem, megdicsértek a munkahelyen, fűtött busszal utaztam reggel (nem röhög, tudjátok milyen jó érzés a kora reggeli minuszfokban álldogálás után egy fűtött buszra felszállni?). És eddig minden nap találtam valamit, amit leírhattam, és talán ha csak 2x volt ismétlés közte.
Vagy amikor igazán jó dolog történik velem, akkor utána minden nap kicsit elgondolkozok rajta, hogy igen, megcsináltam, sikerült stb.

Világot váltok vele? Nem, nem hiszem. De talán lassan megtanulok újra hosszabb ideig örülni, nem csak az élet gondjait látni. És ezzel magamnak és a környezetemnek is jót teszek. :)
Úgyhogy hajrá, tanuljunk meg újra boldognak lenni, élvezni azt, amikor valami jót dob nekünk a gép. Mert igen, lesznek rossz pillanataink. És igen, lesz amikor szarul fogjuk érezni magunkat, vagy marha sokat kell küzdenünk. De addig...miért ne lehetne látni és értékelni a jót és a szépet?
Én ezen leszek.

 

Elmaradás pótlása :D

Valentin-nap

Rózsaszín szívek és csokoládé hegyek,

s reklámok remélik hogy én is lépre megyek.

Szeresd a társad! Ezzel nincs is bajom,

mert szeretni és ezt, tényleg szép alkalom.

De könyörögve kérlek, miért csak egy napon?

A maradék 364-en éljek talán vakon?

Akkor ne figyeljek rá, és ne is legyek vele,

hiszen lesz majd úgyis újabb február 14-e.

Gyűlölni sem kell azért eme napot,

miért kell ilyenkor is táplálni a haragot?

Tartsunk mértéket, örüljünk egymásnak,

de nem kell tudnia erről az egész világnak

Mert nem attól szép-e nap, mert csokit, vagy virágot kapok,

hanem mert megint, ha csak kis időre is, de vele vagyok.

Tavaszvárás

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de én már kezdem unni a telet, a hideget, a sötétet és a szürkeséget. Még a havat is, mert alig esik, szinte rögtön el is olvad, s nem marad utána már csak a nagy pocsolyák, amik ha éjszaka befagynak, igencsak extrém sporttá teszik számomra a kora reggeli közlekedést. Nem mondom, legalább az egyensúlyérzékem folyamatos edzésben van, de akkor is. Muszáj ezt? Még mindig? Az olyan finomságokról nem is beszélve, hogy a munkahelyen sincs nagy meleg, ergo szinte rágyógyulok a radiátorra, akárcsak otthon a macskám, nah meg amikor a befagyott kaput kellene megmozdítani este záráskor...a 45 kilómmal. Nem is tudom minek gondolkozok a plusz sportolási lehetőségeken...:D.
Mindezek mellett elég demoralizáló úgy dolgozni menni, hogy még sötét van (és a lakásban a család többi tagja még édesdeden alszik!), és utána is egész álló nap a szép, szürke eget és földet bámulni. Fényt akarok! Meleget, színeket! És tavaszt. :)

Kedves Tél, kicsit unlak már téged,

hiába mutogatod fehér-fagyos szépséged.

Nem vágyom már a hópehelyre, sem jégvirágra,

sem a szánkózás vad száguldozására.

Kérlek hát, légy oly kedves, s szedd a sátorfádat,

s ne hagyd itt a szürke-ködös égi ruhádat.

Kedves Tavasz! Örülnék, ha végre ébredezne lényed,

a hozzánk is elérne színes és melengető fényed.

Mert vágyunk már a madárdalra,

s egy napsütötte felpezsdítő napra.

S bár általában türelmes és jó vagyok,

de szarok rá, mer most már fényt és napot akarok!

Want some free time...

Nah, mostanában se vers, se merengés, se mese. Bocsánat, de el voltam havazva. Rá kellett hajtani a nyelvvizsga projectre, amin ma délben túlestem, ezért remélem most majd lesz időm újra írni. Bármit. Komolyan mondom, néha már hiányom van, s vetettem le gondolatokat, de azok valahogy nem az igaziak. Na de majd most! :D

Addig. Miután megnéztük a Hobbit első részét, most éreztem a késztetést, hogy elkezdjem a Gyűrűk Urát nézni. Az első részt sikerült is befejezni, és hát mondhatom ennek a szempárnak nem lehet ellenállni:

Nem tudom más hogy van vele, de minden egyes alkalommal amikor megnézem ezt a filmet, mindig találok valami új elgondolkozni valót. Értelmes és kevésbé értelmeset egyaránt :D. Pl: Tuti nem lettem volna statiszta ebben a filmben, mert marha sokat kellett volna le-fel szaladgálnom, a nehéz, teljes fegyverarzenált felvonultató ruciban. :D Gondolom sejtitek ez melyikbe tartozik.
Vagy, ugyan Boromir sosem volt a kedvenc figurám, azért a halálát igazságosnak tartom, mármint olyan értelemben, hogy ott kapott egy esélyt arra, hogy a becsületét visszakapja. Mert amit elrontott Frodóval kapcsolatban, azt itt helyrehozta.

Mellesleg nem lenne rossz, ha lenne egy kis időm pihenni. Na nem mintha olyan megerőltető lenne a munka, vagy épp a tanulás, legalábbis fizikai értelemben. De mondjuk néhány nap szabadság jó volna...ha volna, de nincs. Hello magyar realyty :D. Nem baj, mindent elnézek az életnek, ha megdob egy sikeres nyelvvizsgával és egy sikeres msc-s felvételivel. Addig meg ezt kell szeretni.
Nos, röviden most ennyi. Majd ha lesz komolyabb mondanivalóm, jelentkezem. :)

Perfect to me

Az ember először a szülőtől hallja azt, hogyha a világnak nem is teljesen tökéletes, de nekik az, és ezen semmi sem változtathat.
Azután, ahogy egyre nagyobbak leszünk, és ha jól választunk, akkor a barátok azok, akik ha nem is mondják ezt ki, de éreztetik, hogy minden diliségünk, furcsa szokásunk ellenére kedvelnek, elfogadnak. Hogy tudják sokkot kapsz a ruha vásárlás gondolatától, de tévedjenek csak be veled egy könyvesboltba. Vagy épp minden pénteken együtt menjetek bulizni, és utána jussatok haza, vagy ha az nem sikerülne, akkor legalább együtt tévedjetek el.
De amire mindenki vágyik, még ha ezt nem is mondja ki, hogy rajtuk kívül legyen még egy személy a világon, aki a fenti mondatot neked mondja, és komolyan is gondolja.Mert társas lények vagyunk. Vágyunk arra, aki kiegészít minket, teljessé teszi az életet, és ehhez nem kell hogy feltétlenül ő legyen szőke herceg fehér lovon.
És szerény megítélésem szerint mindegy, hogy az a valaki fiú, lány, ellenkező vagy épp azonos nemű veled, mert az érzés ugyanaz minden esetben.
Ő az, aki vigyorogva elnézi, hogy mit összeszerencsétlenkedsz bizonyos helyzetekben (persze mindig akkor, amikor a legjobb formádat akarod nyújtani), s mikor már úgy érzed, elnyelhetne a föld szégyenedben, ő hozzád hajol, és közli veled milyen aranyos vagy. Aki megadóan tűri, hogy sikongatva rohansz egyik könyvespolctól a másik könyvespolcig: "ezt is el akarom olvasni, meg ezt is, és úristen már ez is megjelent?".
Aki rögtön látja rajtad, hogyha rossz a kedved, szomorú vagy, vagy haragszol, pedig még meg sem szólaltál.
Aki mellett mindig szeretnél elaludni, mellette kelni, és mindent megadnál azért, hogy azt a boldog, elégedett mosolyt lásd az arcán, amitől mindig elolvadsz. És persze ugyanaz a személy, aki egy pillanat alatt képes őrületbe kergetni, egyetlen mondattal megbántani, és megríkatni.
És persze az a legjobb, ha ez a dolog kölcsönös, vagyis te ugyanúgy elnézed, sőt szereted a különös dolgait, a hobbijait, a világhoz való hozzáállását. És valószínűleg éppolyan könnyen vagy képes megbántani őt, mint ő téged.

A legtöbben nem azt várjuk a másiktól, hogy megmentsen saját magunktól, mint a mesében a hercegnőket. Csak legyen ott mellettünk, miközben mi igyekszünk helyt állni. Nevessen velünk, figyeljen ránk, várja a percet, hogy találkozzunk, ahogyan mi is tesszük.
Nem azért akarunk vele lenni, mert körülöttünk már mindenkinek van barátja, vagy mert a szülők már sanda tekintettek méregetnek, esetleg vészesen közeledik Valentin nap, amikor mindenhol párok lesznek, és mi nem akarunk egyedül lenni.
Hanem azért, mert teljesen komolyan gondoljuk azt, hogy nekünk ő a tökéletes. Úgy ahogyan van.

Feelings

For example now...