2018-2019

Oké, döbbenet, milyen gyorsan elrohant ez a pár hónap, ami még hátra volt. Leginkább hullámvasút feelingem volt, mind magánéletet mind a munkát tekintve O.o
Na, de új év, új lehetőségek. Mármint nehéz változtatni a jól bevált, vagy legalábbis annak tartott dolgokon, de lesz, amin muszáj lesz, ha jót, vagyis inkább jobbat akarok magamnak. Mert ahogy azt mondták nekem: Lehet így is élni, de minek?

Azért volt egy csomó jó dolog 2018-ban:

• Eljutottam a tengerhez (és k...va hideg volt, de gyönyörű).
• Eljutottunk nyaralni pár napra Horvátországba barátommal
• Elkezdtem vezetni (ez mondjuk elég hullámzó élménysorozat, de még mindenki él, szóval sikernek könyvelhetem el :D)
• Ültem Szegeden óriáskeréken (majd lefagyott a kezem, de szép volt a kilátás)
• Rendszeresen járunk fallabdázni, ami a hét fénypontja tud lenni 
• Megszületett párom nővérének a kislánya, aki gyönyörű :)
• Voltunk Mátrában többször konferencián és még díjat is kaptam az előadásomért
• Kipróbáltuk a bubble tea-t :D
• Megnéztük a Nemzeti Múzeumot
• Többször is voltunk Budapesten kiállításokon, és találkoztam barátokkal :)
•  megtanultam GINOP rendszert kezelni a munkahelyemen (egy élmény...:D)
• Kipróbálhattam magam, mint főnök 

És még hasonlók. Szóval ha őszinte akarok lenni, nem volt ez olyan rossz év. Persze voltak kiakadások (ez nálam alap), és még mindig nincs igazán döntés a jövőmet illetően (bár lehet hogy ezt külső körülmények amúgyis lerendezik...). De azt hiszem alapvetően hálás lehetek. Tényleg.
A korábbi fogadalmaimból volt, amit teljesítettem: pl rendszeres testmozgás, meg szinte mindbe belekezdtem pl: vezetés. Remélem ezek is teljesülnek az idei évben.
És ha már ilyen jól bejött az előző, akkor idén is fogok új fogadalmakat tenni, mert ha nem is sikerül minden belőle, de legalább mindegyikbe belefogok, akkor előrébb fogok jutni. Ha lassan is, de előrébb :).

Szóval, helló 2019, lássuk mit hozol nekem.

I'm alive :D

Oké, rá kellene jönnöm, hogy felesleges azon görcsölnöm, nincs kedvem ide feljönni is írni. Mert az utóbbi időszakban ez a felállás. Egy csomó minden eszembe jut, amit le lehetne írni...de aztán valahogy még sem.
Utoljára júniusban írtam, ha jól rémlik. (Nem most volt.) Azóta történt egy, s más. Nézzük csak.

The middle of June

  Imádom a júniust. Meg a nyarat. A jó időt (bár ez mostanában annyira nem része az életemnek, lehet mégis kell vennem gumicsizmát...), a fényt, azt hogy hosszabbak a nappalok, a színeket és a virágokat. Meg a gyümölcsöt. Rengeteg gyümölcsöt. :D Ha valaki a vesztemet akarja, vegyen és jutasson el nekem irdatlan mennyiségű cseresznyét...azt képtelen vagyok nem enni, kb addig eszem, amíg előttem van. :D. Meg a barack, ráadásul mindenféle...tobzódom :D.

Március lezárása

  Boldog Húsvéti Ünnepeket így az utolsó napon!

Remélem még mindenki kiélvezi ezeket az órákat, amiket a családdal, párjával, háziállatával vagy éppen önmagával tölthet, nyugodtan. És holnap egy mély levegővétel, aztán lehet kezdeni megint a dolgos hétköznapokat.

Február

Na igen, reggelente (legalábbis ami a hétköznapjaimat illeti) így érzem magam :D. Bezzeg a hétvége...mint a mennyország, ahol addig alszom, amíg lehet. Amúgy szerintem nekem elég lenne, ha 9-ig alhatnék mindennap :D. Mondjuk nem tudom, ezt hogy vezetném elő a munkahelyemen, szóval ez marad vágyálom.

2018...

Oké. Ahogy visszanéztem a blogot, megkellett állapítanom, hogy nem a tavalyi évem volt a legjobban prezentált, az írás tekintetében. Legalábbis nem itt, mert a könyvesplatform azért jobban haladt.
Ennek több oka is van. Egyrészt az időhiány (mindig jó kifogás, ugyebár :D), aztán ha volt is időm, akkor kedvem nem volt. Ha volt időm, volt kedvem, nem volt bátorságom, mert mi van ha valaki olyan is olvasni fogja, aki aztán emiatt kiakad? Na de bakker, mégiscsak az én blogom, és azt kellene vele csinálnom, amihez kedvem van. Senkit nem fikázok, nem pocskondiázok, és a kutatási titkokat se árulom el, szóval akkor kezdjük újra ezt a kapcsolatot...

 

Az idei évem nem lesz egyszerű. Talán ezért is érzem azt, hogy jó volna ismét visszatérni ahhoz, hogy leírjam a dolgokat. Hátha segít abban, hogy kitaláljam, hol állok most, és hogy merre felé szeretnék haladni. Mert jelenleg mintha iránytű nélkül állnék egy ismeretlen helyen, s nem tudok mozdulni semerre sem. Vagy inkább nem merek. Pedig maradni sem lehet örökké...

A tavalyi év nagy nehezen lezárult :D. Voltak benne kurva mélypontok, ami után úgy kellett összekaparnom magam (febr.28...). És mivel úgy éreztem nem haladok előre magammal, vagyis hogy inkább újra és újra ugyanabba a hibába esem bele, úgy döntöttem, szakszerű segítséghez folyamodok. Hát, nem tudom, ki mire számít az első alkalomnál, ha pszichológushoz megy, mindenesetre azóta ez is az életem része lett. Amellett, hogy sok érdekes dolgot tapasztaltam már itt, néha teljesen új nézőpontot ad saját magamhoz. Mondjuk eddig még a világot, vagy legalábbis magamat nem váltottam meg, de vannak helyzetek amiben segít már most. A többihez meg sok-sok idő kell...csak én türelmetlen vagyok. Viszont vicces, hogy mennyire megnyugtat a tudat, hogy van egy hely, ahol bármit bárhogy eltudok mondani. Vagyis ezt igyekszem nem elfelejteni, mert még mindig bennem van, hogy ott is meg kellene felelnem (na de minek,kinek, könyörgöm??). És ijesztő is, hogy valaki ennyire figyel rám, s nem családtag/barát. Majd meglátjuk, mi jön ki a szituációból.

Ez az utolsó évem, mint PhD hallgató. Gyorsan elrohant a 3 év, bár azt nem állítanám, hogy nem hagyott nyomot bennem :D. Nagyon sok kellemes, és legalább ennyi szomorú emlékem van. Augusztus 31. Utána vagy Fiatal Kutató leszek, vagy ennyi meg egy bambi :D. Legalábbis ebben a kutató intézetben. Őszintén szólva nem tudom, mit hoz a jövő, és hogy én mit szeretnék. Pedig erre hamar rá kellene jönni...

Mindenesetre ma nem ezeken agyaltam (eddig). Végre aludtam egy nagyot, városban igyekeztem elintézni a dolgaimat (fél sikerrel), és a hatalmas pelyhekben eső havazásban gyönyörködtem. A szoba melegéből persze, mert mikor kint voltam, kevésbé értékeltem. :D. Jah, és macskát simogattam. A hangulatom is kicsit jobb/kiegyensúlyozottabb lett, ellentétben a tegnap estével, amikor szegény barátom azon kérdésére, hogy milyen volt a hetem, nemes egyszerűséggel sírva fakadtam :"D. Szegény, örülhetett nekem.

Filmet is néztem ma, na nem mintha valaha is közelébe kerülnék a 100-as lista kipipálásának, de azért próbálkozom (mellesleg azt a listát kurvára elő kellene kerítenem, mert tényleg akarnék róla nézni filmeket, és marhára nem találom...). Judit (a pszichológusom) ajánlotta: A nők városa című filmet.

Hát, nem is tudom, mit szóljak hozzá. Speciel egyik női alakítással se tudtam mit kezdeni, vagy azonosulni. A fickó meg idegesített :D. Azt hiszem ülepednie kell, mert egy csomó olyan jelenet volt benne, ami csupán utalás, meg valami másnak a szimbóluma volt, és ez több mint 2 órában elég tömény volt. Mindenesetre azt meg kell állapítanom, hogy Fellini-nek van egy sajátos stílusa (még nem vagyok benne biztos hogy tetszik, vagy utálom).

Eltudnám viselni, ha még 2-3 napig punnyadhatnék, de holnap este már megyek is vissza Suncity-be (amennyiben a vonatokat nem kell majd kiásni a hó alól XD), és hétfőtől meg munka gőzerővel. Fel kell tuningolnom magam valamivel, mert nem tudom, hogy fogom bírni a tempót, pedig most nem lehet lazsálni. Hm, majd valami jutalmazással...mondjuk könyvvásár? :D Vagy jó, lehet könyvtárazás is. Csoki...hm :D.

Na mindegy, majd lesz valami. Remélem, hogy jól összejönnek a dolgok.

Életjel

Azt a mindenit neki. 5 hónap. Ennyi ideje nem ültem le a klaviatúra elé, és írtam erre a platformra. Igazából nem meglepő, mert olyan szinten összecsaptak a fejem felett a hullámok, mint az elmúlt 3 év alatt még soha. Pedig már párszor éreztem azt, hogy nem az igazi a dolog, vagy éppen nem arrafelé halad, amerre szeretném. De ez most tetőzött. Vagyis hát nem most, hanem néhány hónapja, de eléggé megrengette a világomat.

Azt hiszem utoljára Sümeg előtt jelentkeztem, amikor eléggé be voltam szarva a konferencia gondolatától. Ami amúgy meglepően jó volt. Nagyon szép volt a hotel (oda még egyszer barátommal visszamegyek, az tuti :D), igazából az előadások is érdekesek voltak, bár főleg orvosi vonalon mozogtak, és jó volt a kaja :D legalábbis én nem panaszkodtam. Jah, és lepacsiztunk egy-két lóval is :D.
Aztán ismét beborultak a dolgok. Nem állítom, hogy nem tettem érte, hogy a főnököm elővegyen. Viszont talán most ültem le igazán, végig gondolni azt, hogy miért csinálom ezt, és hogyan. És legfőképpen van-e neki értelme? Megéri ez nekem? Akarom ezt? És ha nem, akkor csak azért mert menekülök a problémák elől, vagy tényleg nem ez az én utam?
És igazából nem tudtam dönteni, mert ahogy hullámzott a hangulatom, úgy lengett a mérleg nyelve erre-arra. Az egyik este még anyámnak azt mondtam, nem bírom és felmondok, vagy éppen sírva fakadtam a telefonban. A másik pillanatban jobb akartam lenni és csinálni. Hogy a következő napon teljesen üresnek érezzem magam, és tök érdektelennek mindent.

Közben elköltöztem egy másik albérletbe is, csak hogy ne unatkozzak, ha netán egyenesbe jönnék érzelmileg :D. Persze ehhez kapcsolódott, hogy magánéleti vonalon is voltak mélypontok. Nincs annál jobb, mint amikor nem csak PhD hallgatóként érzed magad szarnak, hanem emberként is. Igazán felemelő :"D.

Szóval miközben egyre mélyebbre és mélyebbre ástam magam, és pontosan éreztem, hogy egy tapodtat sem sikerült előre haladnom, beütött a nyár. Szép idő, fagylalt, meg ami ilyenkor kell. Néha-néha sikerült kitörni a minden szar, és fáradt vagyok, hagyjanak békén hangulatból, de leginkább arra vágytam, hogy eljöjjön a 2 hét szabadságom, és ne kelljen a munkára gondolnom. Őszinte leszek, az egyik legjobb időszak volt az idén az a 2 hét, főleg mert barátommal tudtam tölteni. Ami a balesete után, amit csodával határos módon sértetlenül megúszott, szükséges is volt. Igazából az ember akkor jön rá arra, hogy mik és kik fontosak az életben, amikor felvillan a lehetősége, hogy elveszítheti azokat.

Szóval miután így összejöttek a dolgok, és én nem találtam a kiutat, segítségért fordultam. Kellett valaki, aki vezet, amikor én már nem találom, vagy nem akarom megtalálni az utat. Mert már nem tudtam kezelni a stresszt, a munkahelyet, a munkámat...és még tudnám folytatni a felsorolást.


Azt hiszem, ez az év eléggé kitett magáért. Nem tudom, még mit hoz, hiszen van még 3 hónapja, ami hosszú idő :D. De remélem már nem lesz ennél rosszabb. Így is bőven adott gondolkodni valót. Még mindig nem tudom igazán, merre tovább. Az inga egyre csak leng, és nem tudom hol áll meg. Azt se tudom, mit szeretnék, merre álljon meg. És így a legnehezebb dönteni. Pedig az idő az, amiből úgy érzem kezdek kifogyni.

Ijesztő dolog úgy ott állni az életben 27 évesen, hogy fogalmad sincs merre tovább. Nem ilyennek képzeltem annak idején a dolgokat. Persze, nem gondoltam azt, hogy majd minden gond nélkül és gördülékenyen megy majd, és boldogan élek, míg meg nem halok. Mondjuk mennyivel könnyebb lenne. :D De arra se gondoltam, hogy ennyire nem találom a helyemet a világban. Hogy ennyi idősen kell magamat összekaparni, és újra alkotni az énképemet. Meg hogy mit is akarok.  Elég ijesztő. Meglátjuk mire jutok :D. Jó volna látni már azt a világosságot, és bizonyosságot érezni, hogy igen, ezt akarom. És pont így.