Aggodalom

Csak nézlek, és féltlek,

Úgy megérintenélek.

De olyan jól tudom,

Faladon át nem jutom.

Így csak némán figyellek,

Szememmel téged kereslek.

Mégis némán hallgatom,

Hogy vádol minden fájdalom,

Mi néha megvillan szemedben,

Majd eltűnik a végtelenben.

Barátság, szeretet, félelem, remény,

S most táncot lejt bennem a rejtvény,

Hozzád lépjek, s ha igen,

Elmondod-e mi fáj odabenn?

Csak állok, és várok.

De jelet nem találok.

Hát lehajtom a fejem,

Összeteszem a kezem.

Kérlek szépen, ha nem is nekem,

de valakinek –csak van, hiszem-

mondj el mindent, s ne kertelj,

kell, hogy valakinél nyugalmat lelj.

Fohászomat nem hallja senki sem.

Leengedem két kezem.

S csak magamban mormolom,

Múljék el a fájdalom.

(Egy barátnak...)