Éreztétek már úgy, hogy összecsapnak a fejetek felett a hullámok? Na, felettem már összecsaptak, és egy örvény húz le magával...az egész a hülye orvossal kezdődött. Töménytelen mennyiségű herce hurca után, de sikerült időpontot kapnom. Ettől persze még nem nyugodtam meg...sőt. Az idegeskedés és a félelem miatt mint valami veszett kutya mindenkibe belemartam. Barátomba, barátnőmbe...a hét második felében kezdtem kicsit összekapni magam, de messze nem sikerült még visszaszerezni az önkontrollomat. Pedig ideje lesz összekapni magam, mert jönnek a zh-k, kis előadás, cikk írás. És még ott van a baráti társaság. Most rengeteg segítséget kaptam tőlük, pedig általában én vagyok az, aki szívesen végig hallgatja mi van velük és próbál segíteni. Míg én próbáltam magam helyrebillenteni, ők támogattak. Végig hallgatták újra és újra és újra a hisztijeimet, amiket már lassan én is untam. És eközben meg a világ egyik legszarabb emberének éreztem magam, mert tudom, hogy van olyan, akit elhanyagoltam, pedig nem ezt érdemelné, meg olyan, akin szeretnék segíteni, de nem tudok. Arról meg ne is beszéljünk, hogy szerencsétlen barátomon csattan az ostor.
És mindezekhez hozzájönnek még a plusz dolgok, hogy lassan intézni kellene a szakdolgozást, imádkozni, hogy benn maradhassak majd a koliban és hasonlók. Szóval csak vidáman :P
De, elhatározásaim vannak most a mai naptól kezdődően.
1. Tanulás, és cikk írással utólérni magam.
2. Jövő héten segítséget kérni egy tanártól, h merre induljak el a szakdolgozati témában
3. Barátommal szemben normális viselkedés, mert nem tehet arról, hogy fáradt, frusztrált és miegyéb vagyok. Sőt...igazából stressztelenítőnek kellene használni...lehetőleg úgy, hogy ő attól ne legyen stresszesebb :D
4. Barátnőimre odafigyelek, nem nyavajgok, mert attól nem lesz jobb. De...nem tudom, hogy segítsek Neki. Látom, hogy baj van, hogy emészti magát, hogy bár néha mosolyog, de a szemére ez nem jut el. És ott álok mellette úgy, hogy nem tudom mit tegyek. Félek, hogyha nagyon eröltetem, akkor inkább kerülni fog. Ha viszont csak rákérdezek, akkor is annyit mond, hogy jobban van már. De nem így van. Nincs jobban. Bár tudnék neki segíteni. Tényleg. Úgy érzem cserbenhagyom a legnagyobb szarban. Jól jönne egy jel, vagy isteni sugallat. Nem akarok rontani a dolgain...szóval mint látható roppant határozott vagyok.
5. Pozitívan nézni a jövőbe (ezt mindig megfogadom, aztán vagy sikerül, vagy nem...)
6. Szivem-lelkem beleadni abba, hogy élek. Mert nem rég olvastam olyan könyvet, ami azért úgy felnyitotta néhány dologra a szemem. Nagyon fájt, és őszintén szólva tényleg elsírtam magam rajta, de ettől még hasznos volt.
Hinni, menni, remélni...ezekhez kell tartanom magam.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése