Azt hittem, nem lehet rosszabb. Tévedtem. Sokkal rosszabb is lehet. Ez a hét maga volt a megtestesült pokol. Részben a saját hibámból is, részben az időjárás miatt...ingerlékeny voltam, fáradt, a zh-k sem egészen úgy sikerültek...sőt nagyon szarul sikerültek, barátommal is khm, beszélni kellene néhány dologról...és minden kicsúccsosodott a pénteki napban. Megtudtam az élettan eredményét..., addigra már hulla voltam, és még akiktől egy kis vígaszt reméltem, na még azok is rátettek egy lapáttal. Lehet, hogy én reagáltam túl. De hősiesen visszafogtam magam, és nem írtam le egy emailben a véleményemet utána, ami határozott kontrollt jelent. Ha azon elkeseredett kijelentésemre, miszerint az illetőkkel megint nem találkozom, "azok" pontosabban csak az egyik személy meghív hogy menjek be egy programra, amin ők ügyelnek...nos az nekem azt jelenti hogy beszélgetni akarnak velem. De nem...kb elhúznak mellettem 100zal, utólag odavetnek egy hello-t, mondják, hogy menjek velük, de igazából ez úgy nézett ki h mint valami pincsikutya loholtam mögöttük, aztán közlik velem, hogy most ők elintéznek néhány dolgot...(ezt nem részletezném, de pontosan tudtam, mit csinálnak), eltűnnek majd másfél órára. Amikor ismét összefutunk, akkor sajnálkozva megjegyzik, hogy azt hitték elvesztettek (jah, gondolom mennyire aggódtak értem). Majd mikor kérdem mikor mennek, mert én megyek haza, azt mondják mindjárt, várjak. Várok. Kiderül még sem mindjárt, mert még megnéznek valamit, csak 10 perc. Én utolsó tartalékaimmal egy halvány mosolyt varázsoltam az arcomra és kellemes hétvégét kívántam. Elkerekedett szemekkel rám néznek, és ugyan nézem már meg én is, csak kemény 10 perc! Na, itt eldurrant az agyam. A könnyeimmel küszködve, és igyekezve, hogy nehogy teljesen elveszítsem az önuralmamat közöltem, hogy azért nem maradok itt hogy elnézzem, milyen jól elvannak. Behívnak, aztán meg le se szarnak...aztán sietve távoztam.
És még mindig fortyogok. Tudom, hogy a saját hülyeségemnek köszönhetem azt, hogy úgy érzem megaláztak, mert úgy mentem utánuk, mint vmi öleb. És nem vethetem szemükre azt sem, hogy a sok munka után lazítani akarnak, és mint két jó barátnő, nyilván beszélgetni is. Oké. De ehhez én miért kellek? Minek hívtak? Ha meg már terhükre vagyok, mibe kerül azt közölni velem? Ezt sem én találtam ki, csak mentem...megérdemeltem.
Ez betette nálam magát. Nem merek emailbe se kezdeni, nehogy vmi olyat írjak, amit utólag megbánok. És igazságtalan sem akarok lenni (milyen jó, hogy én vagyok megbántódva, és még ezen aggódom). De azt sem tudom elképzelni, hogy eléjük álljak, és szóban ezt áttárgyaljam velük. Persze messze még a péntek, addig simán lehiggadhatok, nem?
De azért volt némi jó is, például a mai találkozó a molycikkal. :D Végre találkoztam olyan emberekkel, akikre már nagyon kíváncsi voltam. Szerintem jól sült el, bár sokan nem jöttek el (remélem majd legközelebb), én jól éreztem magam. Kedvesek, aranyosak voltak. Még ilyet! :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése