Eltelt egy újabb hét...és szívem szerint megint nyivákolnék, hogy jaj, milyen szar nekem. Pedig annyira nem. Úgyhogy most objektív leszek! Na jó, inkább próbálok lenni. A héten írtam pár zh-t, egyet amit már most tudom, hogy javítós lesz - egyszerűen minden, ami élettanra végződik utál engem, én is őt - egyet, ami talán elfogadható lesz, bár ahhoz képest hogy félév elején ötöst akartam belőle...aztán a tanár kicsit lelombozott minket szakdolgozati témában, de legalább korrekt volt. A sokkhatást még az ált.suilból ismert barátnőmmel (lassan kikéne találni vmi fedőneveket...) egy pizzát fogyasztva tárgyaltuk ki, éljen a torkos csütörtök. A
lelkesedésem fogyott el, vagy tényleg a tél, és a szutyok idő az oka, nem tudom. De néha nem érzem magamban azt, hogy van értelme ezt csinálni, ez csak azért gáz, mert mikor más is így érzi, és segítenék neki, akkor nehéz úgy vígasztalni, ha nem hiszek benne. Pénteken megbékültem néhány számomra fontos emberrel is. Utálok haragban lenni másokkal, ahogyan gyűlölök kompromittálódni is. Még ha engem bántanak meg, akkor is inkkább én szoktam kezdeményezni a békülést. Lehet, hogy gyenge vagyok...de ez van. És őszintén szólva hatalmas kő esett le a szívemről, hogy nem haragszom már rájuk, és ők sem utálnak. :) Ez a négy nap pedig úgy érzem kellett, kicsit utolértem magam, bár nem tanultam annyit, mint terveztem. De végre kitudtam magam pihenni. Talán újra visszakapom a lendületem, mert ha nem, nagy bajok lesznek a hajránál és a vizsgáknál. Tartottunk egy nagy beszélgetést is barátommal, mindenről, na meg persze rólunk is. Bár mondjuk mi mindig megbeszéljük, aztán vagy tudunk változtatni rajta, vagy nem. Na, majd kiderül. Valahogy csak meglehet találni azt a nyamvadt egyensúlyt.
A hosszú szünet alatt nem túl sok barátommal futottam össze, ők is pihentek. Legalábbis remélem. Kiheverték az ösztöndíj okozta sokkot. Hallom a felhördüléseket, hogy örüljünk, hogy egyáltalán kapunk, meg a tanulásért fizetni...de higgyétek el, enélkül nagyon sokan nem tudnák elvégezni az egyetemet. Könnyű azt mondani, hogyha nem áll úgy anyagilag, akkor menjen el mellette dolgozni, és biztos van olyan szak, ami mellett ez nem is akkora lehetetlenség. De nem nálunk. Esélye sincs az embernek, ha dolgozik, hogy mindenre felkészüljön, és a végén lemorzsolódik. Meg azért a diákmunka nem fizet olyan jól. Így hát mindenkit érzékenyen érint a dolog, nekem kicsit szarul esett, de én általában csak vészhelyzetben nyúlok hozzá, de más ebből él.
Remélem az elkövetkező napok már jobbak lesznek, nekem, nekik, mindenkinek. :)
Mindenki megérdemelné.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése